Avatar photo
2018.04.19., 15:01

Szerencsére vannak akik nem hagyják, hogy mindenkit felzabáljon a gyűlöletre uszítás

A Black Bartók trió Minda Endre (Hangmás, Terrible Ted), Pogár László (Hangmás) és Kovács Marcell (Sonar) együttműködésével indult 2015-ben, majd tavaly csatlakozott hozzájuk Pesztalics Dénes basszusgitáros (EZ Basic) és Tóth András (Vangg, Revue). Legutóbb két éve, a formáció indulásukkor beszélgettünk velük, pontosan akkor, amikor szakítottak a hagyományos zenekari felállással, számírási módszerekkel, hogy valami számunkra új dologba kezdtek. Most a Hungry Hungarian című megjelenésükkel három új dallal jelentkeznek itt a phenom’enon magazinon.

Zenéjük alapvetően a blues nyers egyszerűségére épül, ezt oltják be gépi monotonitással: gitárdallamokat loopolnak samplerrel, és elektronikus dobokat tesznek alájuk, dalszövegírás közben pedig előjött belőlük a punk: többek között Afrikában vadászgató dúsgazdagok, szomorú vasárnap járó szellemvonatok, és maga Beelzebub is feltűnik a Black Bartók szövegekben.

 
 

A most megjelent három új dalról a következőket mesélte Minda Endre:

„A Hungry Hungarian három dala közül a címadó a kedvencem, mert eléggé aktuális a témája. Arról a gyűlöletről szól, amivel kiskanállal, napról napra mérgeznek minket már évek óta. A gyűlöletről, amely lassan felzabálja azt, akit megfertőzött, mert ilyen mohó a természete. Ez egy sajátságos hungaricum, csak szarabb az íze, mint bármilyen gyomorkeserűnek, amikor visszaköszön. Az, hogy pont most jövünk ki ezzel a dallal teljesen véletlenül alakult így, de én örülök neki, mert tényleg időszerű”.

Pesztalics Dénes (aki a zenekar basszusgitárosa és ő keverte a dalokat) így nyilatkozott a Hungry Hungarian megjelenésről:

„Zaklatott ritmusok, magával ragadó sötétség, és mindent felszabadító refrének jellemzik az EP számait. Főleg arra figyeltem, hogy az imént említett zenei motívumokat, mondanivalót, méltó keretbe helyezzem. Arra helyeztem a hangsúlyt, hogy olyan hangszíneket, térbeli elhelyezéseket, dinamikát használjak, ami kizökkent, felkavar és elönt adrenalinnal, pont úgy mint ahogy a Black Bartók zenéje”.

A borítót és a videókat Hujber Áron és Benkő Bálint készítette a Black Bartóknak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Április 21-én, szombaton Black Bartók-koncert a Robot 1. szülinapján, ingyenesen a THE HOUDINIS zenekar társaságában.

(Kiemelt fotó: infinte beat)

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás