St. Vincent új albummal jelentkezik, és többet mutat magából, mint valaha

Avatar photo
2017.09.6., 17:49

Utoljára 2014-ben jelentkezett albummal egyik kedvenc énekes-dalszerzőnk, Annie Clark, azaz St. Vincent. Nyár közepén hallhattuk tőle a nemrégiben lélegzetelállítóan szép, színes videoklipet is kapó New York című dalt, illetve turnét is bejelentett, így már tűkön ülve vártuk a folytatást, ami végre elérkezett!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Október 13-án tehát jön a MASSEDUCTION címre keresztelt hatodik St. Vincent-lemez, amin olyan közreműködőket üdvözölhetünk, mint Kamasi Washington, Jenny Lewis, Doveman és Sounwave, a producere pedig a Bleachersből és a Fun.-ból ismer Jack Antonoff volt.

A művésznő egy – magához képest – egészen kirívó borítót is közzétett, illetve őszintén mesélt az album tartalmáról is, például elárulta, hogy leginkább a szexről, a drogokról és a szomorúságról szólnak a dalok.

És hogy egy kicsit még izgatottabbak legyünk, az eddig csak koncerteken hallott new wave-s Los Angeles stúdiófelvételét is hozzácsapta a bejelentő-pakkhoz.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

MASSEDUCTION:

01 Hang on Me
02 Pills
03 Masseduction
04 Sugarboy
05 Los Ageless
06 Happy Birthday, Johnny
07 Savior
08 New York
09 Fear the Future
10 Young Lover
11 Dancing With a Ghost
12 Slow Disco
13 Smoking Section

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás