„Sosem voltam az okos zene híve” – interjú Nick Littlemore-ral (Empire of The Sun)

A Pnau legnagyobb slágere az Embrace volt, amit Ladyhawke-kal közösen vettetek fel. Te viszont dolgoztál már vele korábban is a Teenager nevű együttesben. Milyen volt újra együtt zenélni?

Mindig is vonzottak a tehetséges emberek, főleg az olyanok, akikről úgy gondolom, több figyelmet érdemelnének. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen emberekkel dolgozhattam a kezdetek óta, rendkívül sokat segített a zenei fejlődésemben. Ladyhawke és én egyébként épp egy új közös lemezen dolgozunk, egy új Pnau-lemezen, szóval haladunk előre, lesz még bőven dolgunk egymással. Tudod, itt minden összefügg mindennel.

Egy korábbi interjúban említetted, hogy a With You Forever volt a Pnau első igazán jó dala. Előtte mi volt vele a baj?

Fogalmam sincs. Olyan volt, mintha évekig egy fal mögött éltünk volna azért, hogy legyen végre egy jó ötletünk. Három albumunk jelent meg, mielőtt megszületett ez a dal. El kellett érnem egy bizonyos szintet ahhoz, hogy dalokat tudjak írni. Nem zenét, hanem dalokat, valami lágyabb elektronikát. Az elején inkább valahol az acid house környékén volt a stílusunk. Aztán megértünk, sokkal többet írtam én is, sztorikat, verseket, ilyesmiket. Elkezdtük felfedezni azt is, mennyire fontos a vokál. Luke-ot (az Empire of The Sun másik fele) akkor már ismertem egy ideje, és elküldtem neki az egyik dalunkat. Ő pedig felhívott, és elénekelte a telefonban. Az egész testemet átjárta valami furcsa elektronikus töltés, kirázott a hideg, felállt a szőr a hátamon. Tudod, az az érzés, mikor egy olyan együttes koncertjén vagy, amit igazán szeretsz. Elképesztően különleges volt.

Akkor beszéljünk az Empire of The Sunról! Az első album készítésekor Luke és te külön városban éltetek, és így hoztátok össze a lemezt. Mi volt a szitu a második anyagnál?

Az Ice On The Dune készítésekor is előfordult, hogy külön voltunk, hiszen ő turnézott, én pedig mással voltam elfoglalva. New Yorkban volt a találkozási helyünk. De ennek már 3 éve, ez idő alatt én is tettem a saját dolgom, például készítettem zenét a Cirque de Soleil társulatának. Luke pedig turnézott, nem csak az Empire of The Sunnal, például előzenekaroskodott az MGMT-nek is. Először három napot töltöttünk a stúdióban, utána ő még 7 hétig maradt New Yorkban, aztán igazából követtük egymást mindenfelé a világban. Volt, hogy Londonban találkoztunk, vagy Ausztráliában – Luke-nak van egy háza az egyik esőerdőben, ott is voltunk például. De a legtöbb rész Los Angelesben készült, ott 4-5 hónapot voltunk. Ez lényegesen több idő, mint amit az első albumnál töltöttünk együtt, hiszen akkor Luke mindössze pár óra erejéig állt a rendelkezésemre, a mostani egy teljesen más megközelítés volt.

Számomra a zenétek egy monumentális dolog, ami rengeteg apró részletből tevődik össze. Hogy találjátok ki ezeket és passzintjátok össze, hogy egy hatalmas egészet adjon ki? Vagy van például olyan részfeladat, ami külön a te specialitásod?

Igen, megvan mindkettőnknek a saját szerepe egy bizonyos mértékig. De szerintem ha néhány kreatív ember egy szobába kerül, akkor ezek a határok teljesen elmosódnak. Alapvetően én vagyok a dalszövegíró az együttesben, de ugyanúgy írok dallamokat is, énekelek, kipróbálok új dolgokat. De ez fordítva is igaz, Luke is ír szöveget, zenét. Mindig felcseréljük a szerepeket, trükközni is tudunk ezzel azért, hogy aztán a végeredmény még érdekesebb legyen. Nincsen jól bevált formula. Sosem voltam az okos zene híve. Szerintem csak annyit kell tenned, hogy mindent beleadsz, szívedet-lelkedet. A másik fontos dolog pedig, hogy megbízz mindenkiben, aki ebben részt vesz. A legjobbat adod, és hagyod, hogy a többiek is így tegyenek. Mindenki bedobja az ötleteit anélkül, hogy bárki is ítélkezne, ez egy elképesztően pozitív dolog, mindennek így kellene működnie.

A zenétekkel, a vizuális megjelenésekkel egy egészen furcsa világot sikerült kreálnotok. Amikor készíted vagy írod a zenét, akkor te magad is ebben a világban élsz? Beleképzeled magad a birodalmi közegbe, vagy ez csupán egy szerep?

Nem, abszolút ebben vagyunk, ez egy olyan dolog, amit nem tudsz magadból kiölni, ott van az ízlésedben, mindenhol, egyszerűen a részed, a bőröd. Nem tudsz ebből kiszállni, nem is lenne értelme.

És előfordult már, hogy a jelmezetekben mentetek utcára, mondjuk Luke a nagy fejdíszében?

Igen, Kínában voltunk, és épp videoklipet forgattunk. Eléggé furán néztünk ki, ez szemet is szúrt a helyi hatóságoknak, akik megpróbáltak feltartóztatni minket. De végül nem lett belőle semmi, érted, mégis mit akarhatnánk ilyen jelmezekben? Szerintem tök rendben van amúgy, simán hordanám a hétköznapokon is.

Nemrég meghallgattam az új albumot, és zeneileg sokkal kiegyensúlyozottabb, egységesebb, mint az első. Határozottabbak lettetek? Mit gondolsz, ez az album előrelépés az előzőhöz képest?

Én csak a múlt éjjel hallottam egyben az albumot elejétől a végéig. Persze, meg van, hogy ez vagy az a dal, ez meg az a refrén, de nem így egyben. Az első album mondhatjuk, hogy … (tétovázik) na jó, mondjuk ki, hogy sikeres volt. Jött is az a bizonyos „második lemez-szindróma”, de nem akartam azon görcsölni, hogy ez most még nagyobb durranás legyen. Nem akartam, hogy egy olyan együttes legyünk, akiknek tipikusan populáris diszkós második lemezük születik, és nem is gondolom, hogy így történt. Talán az is közrejátszott, hogy mindketten túl vagyunk már jó néhány albumon, még ha nem is ezzel a projekttel, de mégis csak hatással van rá. Ám van abban valami, hogy egy olyan dologhoz, amit te magad kreáltál, nagyon egyszerűen és a legkevésbé sem erőlködve tudsz közeledni. Aztán valahogy mások miatt mégis rengeteg felesleges terhet veszel a válladra. Nekünk is rengeteg ötletünk volt, több ezer, dalok, kifejezések, hangulatok, hívjuk őket bárminek, és ezeket gyűjtöttük össze.

Mi volt a lemezkészítés folyamata során a legnagyobb különbség a két album közt?

A második albumnál sokkal nagyobb volt a külső behatás a kiadó részéről, valahogy mintha most jobban érdekelte volna őket, hogy haladunk. Tulajdonképpen az első lemeznél nem is volt még kiadónk, csak csináltunk mindent, ahogy jónak láttuk, aztán egyszer csak megszületett, teljes békességben. Most pedig már korábban megmutattuk a családnak, barátoknak, a szeretteinknek, merre haladunk, játszottunk kertipartykon például, csak azért, hogy valami visszajelzést kapjunk. Hogy tetszik nekik, hogyan látják a birodalmat, és ezt összevetni azzal, hogy mi mit akarunk megalkotni. Ez a két szemlélet nagyon eltérő lehet. Szerintem a birodalmunk egyik alappillére Luke vokálja. Varázslatos hangja van, az egésznek teljesen új értelmet ad, sőt, túlmutat mindenen. Vegyük azt, hogy van egy egyszerű kifejezés, mondjuk, hogy „itt leszek még egy darabig”, de mikor ő énekli, egyenesen a szívembe talál.

Sajnos fogytán az időnk, így az utolsó kérdésem, hogy te producerként is aktív vagy, milyen érzés kívülről irányítani a zenét?

Igazából mindegy, hogy részt veszel egy dal megírásában, vagy csak producerként nyúlsz hozzá, mindkettő mögött egy ötlet áll. Mindegy, hogy a dalra milyen szögből nézel, ugyanazt kell látnod, és ezt kell a producernek elérnie. Nem számít, melyik rádión szól, ki a bemondó, milyen telefonról bömböltetik vagy melyik csatornán megy a klip, ugyanannak az üzenetnek kell eljutnia mindenkihez. Ezt a dal keletkezésénél kell már elérni, mélyre kell nyúlnod, és felhozni a felszínre. A producer feladata, hogy megteremtse azt a környezetet, amiben a dal életképes. Összeköti a világgal, ahol mindenki tudja szeretni nemtől, kultúrától, bőrszíntől, vallástól függetlenül. Bárki bármikor – a múlttól a jövőig – meg tudja érteni, talán nem pont úgy, ahogy azt eredetileg szánták, de tud vele azonosulni, érzelmileg kötődni hozzá. Ennek csak így van értelme.

Köszönöm, és akkor a Szigeten találkozunk!

Már alig várom!

Web: http://empireofthesun.com/
Interjú: Biczó Andrea

Címkék: empire of the sun, pnau, sziget, sziget fesztivál, Nick Littlemore, interjú, elton john, Ice On The Dune