Sosem találod ki, ki lesz Fagin a Disney új Twist Olivér-musicaljében

2016.10.26., 18:15

A Hollywood Reporter értesülései szerint a Disney egy Charles Dickens feldolgozáson munkálkodik nagy erőkkel, ezúttal pedig ha minden igaz, a Twist Olivért viszik vászonra musical formájában.

Az 1837-39 között íródott művet már többször is feldolgozták, hiszen korokon átvilágító problémákat feszeget, mint az árvaság és a gyerekmunka kérdése, illetve itt kezdett formát ölteni az utcagyerek fogalma is. Nem lehet meglepő ezután, hogy a filmben Ice Cube is szerepet kap, mégpedig az öreg Fagin karakterét alakítja majd, aki az alfája és omegája a londoni zsebtolvaj bandának.

ice-cube-net-worth

Kis kötelezők röviden: úgy kerül közéjük Olivér, hogy miután az árvaházból a dologházba kerül, egy temetkezési vállalkozó keze alatt dolgozik, majd innen Londonba szökik, ahol a naiv kisfiú találkozik Jack Dawkinsszal, aki a zsebtolvaj bandát vezeti, majd ő mutatja meg Olivérnek Fagins rejtekhelyét.

A filmet egyébként a Tony-díjas Thomas Kail jegyzi, a Disney pedig nem először nyúl Dickens regényéhez, a sztorit már 1988-ban is feldolgozták Oliver & Company néven, ebben a verzióban macskák és kutyák játszották el a szerepeket. Nyilván a mostani feldolgozásban is lesznek csavarok, és Ice Cube szerepléséből már sejteni is lehet, hogy talán egy kis hiphop is lesz a dologban. Mindenesetre megéri majd megnézni a produkciót, ha a Dickens által használt kritikus és cinikus hangvételt és általa górcső alá vett problémákat interpretálják napjainkba, elgondolkodtató egész estés élményre számíthatunk.

Az amerikai rapper egyébként nem csak ebben a Dickens-adaptációban, hanem a Christmas Carolban is szerepet kapott, Ebenezer Scroogét is ő fogja megformálni, amit elöljáróban úgy képzelünk el, mint Samuel L. Jacksont a Djangoban.

Még nincs hivatalos megjelenési dátum, viszont addig szinte kötelező megnézni mégegyszer a valós eseményeket feldolgozó Straight Outta Compton című játékfilmet, ami a hiphop történelem legjelentősebb figurái, az NWA rapformáció történetét követi végig, és arra a kérdésre ad választ, hogyan született a gangsta rap. A csapat (Dr Dre, Ice Cube, Yella, MC Ren, DOC és Eazy-E) őszinteségével felrobbantotta a zenei világot, mozijuk a felemelkedés, a gangsta rap áttörésének története is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás