„Sosem találkoztam Asaf Avidannal” – interjú Wankelmuttal
A berlini székhelyű Jacob Dilßner, azaz Wankelmut 2011 egy őszi éjjelén akkori kedvenc számával, az Asaf Avidan jegyezte One Day című dallal játszott egy kicsit. A végeredményt feltöltötte a soundcloudra, majd azon kapta magát, hogy ő jegyzi 2012 egyik legnagyobb partyhimnuszát. 100 milliós Youtube-nézettség után arról beszélgettünk vele, hogy éli meg a hirtelen jött sikert, és hogy mennyire ment az agyára a rádiók által rongyosra játszott dal.
Egyszerű srác voltál, aki filozófiát és politikatudományt tanult az egyetemen. Hogy jöttél rá, hogy jól megy a mixelés, hogy a DJ-zés vonzó lehet számodra?
Nem jöttem rá, egyszerűen megtörtént. A DJ-zés egy olyan dolog volt, amit már jó pár éve csináltam, a producerkedést viszont akkor kezdtem, mikor feltöltöttem a One Dayt. Így fogalmam sem volt róla, hogy ez most jó vagy nem, csak megcsináltam, hátha tetszik az embereknek. És így lett.
Egy darabig részmunkaidős DJ voltál, ezt hogy kell elképzelni? Elmentél egy klubba, ott játszottál, majd másnap bementél órára?
Valami ilyesmi, de nem játszottam olyan sűrűn, mondjuk havi kétszer. Berlinben elég nehéz a klubokba bekerülni, mert nagyon sok a DJ. Be kell hódolni, hogy „kérlek, legalább had warm-upoljak, nem kell pénzt sem adnod” blablabla.
De most már gondolom nincs ilyen problémád.
Nem, valóban nincs. Körbeutazhatom egész Európát.
Nem tudom, hogy ez nálatok is így megy-e, de Magyarországon nagy divat, hogy az emberek felmennek a színpadra és valami totál idióta számot kérnek a DJ-től. Ilyet tapasztaltál már?
Néha előfordul. A legtöbb esetben azért olyan helyeken lépek fel, ahol az emberek tudják, hogy én egy olyan DJ vagyok, aki alapvetően a saját zenéjét játssza. Néha azért odajönnek, hogy „le tudnád nyomni a Call Me Maybe-t?” Akkor persze megmondom, hogy bocs, nem. De ha valaki olyannal jön oda, hogy mondjuk tudnál valami oldschoolabb dolgot nyomni, néha úgy vagyok vele, hogy persze, jó ötlet!
Feltöltötted a One Dayt a Soundcloudra, és milliónyi ember kezdte el lejátszani. Ebből te mennyi érzékeltél? Lecsekkoltad mondjuk, hogy hányan hallgatják?
Miután feltöltöttem, 2-3 napra leléptem, nem is nagyon jutott eszembe. Aztán hazamentem, és néztem, hogy úristen, itt valami történik. Nem gondoltam még akkor sem, hogy ez egy sláger. Csak néztem, hogy ó, egyre több ember hallgatja, aztán hogy ó, fent van Youtube-on, ó, a rádiók is játsszák, ó, egy csomó lemezkiadó keres engem!
Említetted, hogy több lemezkiadó is felkeresett. A remixet végül a Four Music adta ki. Te szeretted volna így, vagy nem volt más választásod, mivel Asaf Avidannak ott van szerződése?
A Four Music a Sony alá tartozik, és ők szerződtették Asaf Avidant világszerte. Ezért a dal jogai az övék voltak. Így nem volt igazán választásom, vagy a Four Musicnál jelentetem meg, vagy sehol.
És végül egy partyhimnusszá vált. Voltál már úgy bulizni, hogy valaki a te remixedet játszotta?
Legtöbbször berlini klubokban bulizom, ott pedig senki sem játssza, mivel már túl van hypeolva. De egyszer egy fesztiválon előfordult. Nagyon vicces volt, mert ugye mindig szembe állok a bulizó tömeggel, mikor ez a dal szól, akkor pedig hátulról néztem, ahogy táncolnak. Azért elég klassz érzés volt!
Azért készítetted ezt a remixet, mert akkoriban a kedvenc dalod volt. Még mindig az, vagy azért már unod egy kicsit?
Nem igazán tudom már meghallgatni. Mikor egy dalt producerelsz, akkor folyamatosan azt kell hallgatnod, újra és újra, legalább ötszázszor, amíg kész nem lesz. Ehhez hozzájön, hogy nagyjából minden hétvégén lejátszom. Persze még mindig szeretem, de már nem tudom meghallgatni.
Vicces a szitu, mert te tetted híressé Asaf Avidant, és ezzel egyidejűleg ő tett téged ismertté. Találkoztál már vele valaha?
Még nem. Szerettünk volna összefutni tavaly Kölnben, de nem jött össze. Szoktunk egyébként e-mailezni, tartjuk a kapcsolatot, hogy mi van a másikkal. De ő is elég elfoglalt, úgyhogy ez még várat magára.
Úgy tudom, hogy Nicolas Jaar is nagy kedvenced. El tudnál vele képzelni valami közös munkát?
Nagyon szeretnék, de szerintem a zenei stílusunk egy kicsit talán túl messze van egymástól. Meg biztos nagyon elfoglalt. De kipróbálnám, hogy jammelünk egyet vagy hogy szokás ezt mondani.
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy Berlin egy olyan város, ahol teljes a szabadság. Jártál már valaha olyan helyen, ahol korlátozva érezted magad?
Többé-kevésbé egész Amerika ilyen. Ott minden tilos. Mindenért pénzbüntetés jár. Ki van írva, hogy ha átmész ezen a vonalon, akkor ennyit és ennyit kell fizetned. Ugyan már! Miért nem írják egyszerűen azt, hogy ne menj át a vonalon? Nonszensz az egész. Amerika nagyon korlátolt, hiába mondják a szabadság földjének.
Feladtad a megszokott életed, a tanulmányaidat. Megbántad?
A megszokott életem igazából ugyanúgy megy tovább, a tanulást leszámítva. Ugyanúgy elmegyek bevásárolni, találkozom a barátaimmal, sört iszom, stb. Igen, hétvégén – és mostanában hétköznapokon is- sokat utazom, de ennek ki ne örülne? Azt hiszem, ezt hívják álommunkának!
Interjú: Biczó Andrea
Fotó: Varga Csilla
