Sokkal több, mint egy kávézó

Phenom'enon
2012.03.9., 14:32

Szeretem úgy kezdeni a bejegyzéseim, hogy “megint egy újabb remek hellyel bővült Budapest” és ez tényleg nagy öröm az embernek legalábbis például nekem biztos. A következő hely igazából egy kis kávézó, de természetesen ennél azért sokkalta több.


Mivel a kávékon kívül -amik formában komoly és széles spektrumban választhatóak- remek süteményekkel és ropogtatni valókkal várják az arra nagyérdeműt. Sőt a nagyon közeljövőben mindennap lesz délben menü is, amit már így látatlanban úgy gondolom, hogy muszáj lesz kipróbálni majd.

A helyet fiatalok viszik, magyar és olasz kooperációban, de a pontos háttérinfókkal nem vagyok tisztában és valótlanokkal pedig nem dobálóznék. Viszont ha valakit ez a része is érdekelne a dolognak, annak nagyon szívesen ajánlom, hogy szóban kérdezze meg őket. Mivel rettentően segítőkészek, amivel az amúgy is imádni való kis egységet még tovább emelik.

Amit a kóstolt ételek előtt szeretnék minél előbb leszögezni és megdicsérni, az a hely enteriőr és a hozzákapcsolódó designja. Remek volt érezni azt, amit remélem a fotók is visszaadnak, hogy minden olyan friss és tiszta. Külföldi utakon szoktam ezt érezni olyan helyeken, amiben túlsúlyban van a fehér szín és, ahol a fények is nagyon szépek és “tiszták”. Első blikkre olyan érzésem volt mintha Amszterdamban járnék egy kis kávézóban, de szerencsére ez a hely itt van Budapesten nem kell messzire menni érte. Amúgy akit bővebben és szebben megfogalmazva érdekelne a helyről készült enteriőr designnal kapcsolatos eszmefuttatás, annak előszeretettel ajánlom figyelmébe a hg.hu oldalán található írást, ahonnan én is értesültem a helyről.

Viszont én szeretnék azért az ételekről egy kicsit beszámolni bár igazából dióhéjban, annyit is írhatnék minden ajnározás nélkül, hogy tökéletes volt minden. Menjetek el és próbáljátok ki! A helyzet az volt, hogy rendeltünk panna cotat, csokoládé tortát és egy cheesecake-t. A panna coták csodálatosak voltak mondom ezt úgy, hogy málnavelő volt a tetejükön, amit én annyira igazából nem szeretek de jelenesetben csodálatos volt. Tökéletes méretű volt az adag és az ára is remekül passzolt az egészhez.

Volt itt még egy csokoládé torta, ami speciel nekem ugyancsak ízlett. Haverom is teljesen megvolt vele elégedve, de végig azt hajtogatta, hogy friss töpörtyű ízét érzi benne! Nos ezt muszáj volt leírnom, mivel amúgy se ferdítem a dolgokat tehát álljon itt ez is. Természetesen neki ez az íz nagyon tetszett benne -aktív húsevőről van szó- bár, azért vannak kétségeim efelől, hogy tényleg volt e a tortának töpörtyűre emlékeztető íze. Mivel speciel én nem éreztem benne semmi ilyesmit.

Az én választásom az örök kedvencemre esett, ami nem más mint a cheesecake, akárhová megyek mindenhol ezt kérem. Mindenkinek kell egy favorit, amihez tud viszonyítani másokat. Nos a véleményem az, hogy csodálatos volt itt is ez a tétel. Utoljára a Szendzsóban ettem nagyon finom házi cheesecake-t, de ez a Nostro-ban található majdnem überelte azt. Egyedül nekem a tetején megtalálható málnavelővel volt problémám, de ugyebár ez teljesen szubjektív dolog. A helyzet az, hogy én az epres megoldást preferálom inkább, de ez csak az én saját problémám, hogy nem kedvelem a málnát. Viszont az a kis vékony tészta, ami a töltelék alatt volt megtalálható az eddigi életem egyik legnagyobb élménye! Csodálatos állagát és ízét csak nagyobb szintekre emelte a benne megtalálható “mindenféle” magvak.

Természetesen minden házi készítésű mint azt végül megtudtuk. Szerintem én a héten még visszamegyek mielőbb, mert volt jó pár olyan dolog, amit még nem próbáltam ki és nagyon ínycsiklandozóan nézett ki. Mondom ezt mind úgy, hogy mi már később este voltunk, amikor is a készletek már eléggé megcsappantak. Mi lehet itt a korai órákban?! Ajánlom mindenkinek a helyet aki egy kis szelet nyugati érzést szeretne a hétköznapjaiba belecsempészni vagy, akár first date randisoknak is tökéletes hely lehet. Természetesen a finom kávéra vágyóknak és sütemény imádóknak legyen elsődleges célpontjuk.

Ja és azt hiszem nekik van a legszebb névjegykártyájuk, azok közül amiket idáig Magyarországon szereztem éttermekből! Ez most már a Miénk!

Web:
www.nostrogastronomy.hu

Szerző: hinyenc
www.hinyenc.com | www.facebook.com/hetkoznapiinyenc

Címkék: , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás