Shura szívtipró gimis klipjében minden benne, ami a tiéd is lehetett

Avatar photo
2016.06.1., 15:58

Már egészen biztos, hogy július 8-án érkezik a brit Aleksandra Denton (művésznevén Shura) debütáló, Nothing’s Real c. albuma, aki 2011-től Hiatusszal (Cyrus Shahraddal) kezdte meg zenei pályafutását, majd az Athlete-ből ismert Joel Pott társproduceri munkájával készült Touch c. dalával dobbantott egy tekintélyeset. Shura első önálló felvételéhez a klipet is maga rendezte, aminek hatására a BBC Sound of 2015 listáján is kapott egy helyet. A manchesteri lány tavalyelőtt megjelent Just Once és az Indecision után idén is kitartóan tolja előre szekerét, ami azt is megmutatja, hogy az elektropop-szintipop-R&B-indietronica-new wave vonalon még mindig van lehetőség friss és előremutató dolgokkal kísérletezni. Ennek lett példája a 80-as évekből merített 2Shy c. dala, vagy ez a kilencperces űrrepülés, amit most a személyes, középsulis szerelmi élményekből klipre vitt What’s It Gonna Be pophimnusza tol meg a hajrában.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás