Shura egy izmos, epikus szintidiszkóval farolt be

Avatar photo
2015.06.4., 11:52

A brit Aleksandra Denton (művésznevén Shura) 2011-től Hiatusszal (Cyrus Shahraddal) kezdte meg zenei pályafutását, majd az Athlete-ből ismert Joel Pott társproduceri munkájával készült Touch c. dalával dobbantott tavaly egy tekintélyeset. Shura első önálló felvételéhez a klipet is maga rendezte, aminek hatására a BBC Sound of 2015-ös listáján is helyet kapott.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A tavaly megjelent Just Once és az Indecision után idén kitartóan tolja előre szekerét a manchesteri lány, aki azt is megmutatja, hogy az elektropop/szintipop/R&B/indietronica/new wave vonalon még mindig van lehetőség friss és előremutató dolgokkal kísérletezni, ennek példája a 80-as évekből merített pompás, 2Shy c. dala, vagy ez a hétperces repülés, ami a szintik örvénylő hangjaitól és Shura fátyolhangjától lesz egy elvakító fehér fény.

Hallgasd meg Shura új dalát, a White Lightot:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Frissítés**: Az új dal után megérkezett Shura legfrissebb videója is, ami gyakorlatilag egy 10 perces kisfilm lett, felölelve a brit lány 2Shy, Indecision, and Touch című dalait. A Three Years három dal az elmúlt három évből, a háromtagú zenekarral, egy sötét, művészi imázsfilm formájában:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ha nem volt elég, itt van még a tavalyi Indecision (amihez a Jungle is készített egy zseniális remixet):

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Vagy az ultraérzékeny 2Shy, amit a korai Janet Jackson- és Human League-hangzás ihletett:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás