SEXYBACK – Justin Timberlake új zenével jelentkezik!

Biczó Andrea
2018.01.5., 8:11

Egy egészen őszinte promóvideóval harangozta be Justin Timberlake sorban ötödik nagylemezét, amit a kisfilm szerint családja, elsősorban fia, Silas és felesége, a színésznő Jessica Biel ihletett.

Az album a Man of the Woods címet viseli, és nem is kell olyan sokat várnunk rá, hiszen február 2-án kerül a boltok polcaira. Ez már csak azért is bombasztikus hír, mert JT legutóbb 2013-ban jelentkezett albummal – igaz, akkor kettővel is. A külön is értelmezhető, mégis egyértelműen összetartozó The 20/20 Experience 1 és 2 óta sem tűnt el maximálisan a zenei életből, hiszen a 2016-os nyár egyik legnagyobb slágerét is neki köszönhetjük. A Can’t Stop The Feeling a Trollok című animációs filmhez készült, amiben az egyik főszereplő karakter hangját is JT kölcsönözte. De az üdítő lötyögés után azért epekedve várjuk az új lemezt, amit többek közt ismét országosan  barátaival, Timbalanddel és Pharrel Williams-szel készített, és aminek itt is van az első előfutára, az elektronikával kísérletező Filthy!

Címkék: , , , , ,

/ Követem a magazint!