Seth Bogart műanyag bevásárlótáskákon és Kenneth Anger látványvilágával sztárolja Nina Hagent

Hering András
2016.07.14., 15:54

A pezsgő San Franciscó-i garázsszíntérről indult Hunx & His Punx zenekart Seth Bogart alapította 2008-ban. Az egyszemélyes formációként működő, majd kizárólag női zenészekkel kiegészült (ekkor már Punx And His Punkettes néven futott) együttes frontembere idén újra parkoltatja meleg street punk bandáját, és ismét szólóban próbálkozik, ezúttal saját nevén.

1NINAjpg

A februárban megjelent (nevével azonos című) szólólemez pedig csak nyomokban tartalmazza a Hunx hardcore punk rockjának keménységét és a hatvanas évek nyálzenéinek hangzását, helyettük (meghagyva a meleg attitűdöt és a camp humort) a buta elektronika és az elektropop silányabb hangzásait ütköztette a kegyesebb punkkal, ami még így is elég trash, csak legfeljebb két szám után idegesítően öncélű kísérletezgetésnek hat.

Bogart pedig nyilvánvalóan éppen ezt is imádja azt, amit most is csinál: nem is esik nehezére hónapról hónapra egy-egy újabb videókabaréval előállni, így a lemez dalainak szinte mindegyikéhez forgatott már klipet. A Cherry Glazerres Clementine Creevy közreműködésével írt Nina Hagen-Daaz eddig kimaradt a szórásból, ezért kedvenc rendezőjével, Jennifer Juniper Stratforddal egy vizuális ódát forgatott Kenneth Anger látványvilágához – a korai televíziós esztétika és a többdimenziós effektek újrafelhasználásával. A felvonultatott kellékek között pedig elmaradhatatlanul ott vannak a perverziótól fénylő és domborodó latex-darabok, amikre megfékezhetetlen kreativitással egy csomó nagyméretű bevásárlótáskát húzott – ráfestve a szám címét is adó, ikonikus német énekesnő, Nina Hagen nevét.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás