„Semmi bűntudat, semmi szégyen, csak az ének, a tánc és az alkotás iránti szeretet” – Megjelent Sam Smith új albuma

Avatar photo
2020.10.31., 17:10

Sam Smith minden eddiginél sokszínűbb albummal rukkolt elő: itt a Love Goes.

A Love Goes anyaga az utóbbi két évben született, és minden, rajta szereplő dalnak külön története, személyisége van. A brit énekes nem mindennapi gárdát toborzott a felvételekhez: többek között Steve Mac (Ed Sheeran) , Shellback / MXM (Robyn, P!nk, Britney Spears), Labrinth és a Disclosure-ből ismert Guy Lawrence is közreműködik a lemezen.

„Az elmúlt két év volt életem leginkább kísérletező időszaka, mind a magánéletemet, mind a zenei karrieremet illetően. Minden stúdióban töltött napon az volt a célom, hogy a csúcsra törjek, és leküzdjem az eddigi korlátaimat. Az eredmény pedig varázslatos, terápiás, és nagyon élvezetes lett! Semmi bűntudat, semmi szégyen, csak az ének, a tánc és az alkotás iránti szeretetem töltötte ki a napjaimat. Hálás vagyok mindenkinek, aki támogatta a kreativitásomat, és engedte, hogy az legyek, aki éppen azon a napon lenni szerettem volna… Remélem, mindenki nyitottsággal fogadja majd ezeket a dalokat, és úgy kezeli őket, mintha különböző virágok lennének egy kertben. Csak élvezzétek a szépségüket, próbáltam én sem túl komolyan venni magam, miközben megírtam őket! Engem mindig megmosolyogtatnak, és remélem, titeket is” – mesélt az alkotói folyamatról az Oscar- és Grammy-díjas Sam Smith.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A lemez sokszínűségét mutatják a róla korábban megjelent dalok is: a My Oasis, a Demi Lovatoval közös I’m Ready, a Dancing With A Stranger , a How Do You Sleep?, a To Die For és a Diamonds mind különböznek egymástól, összességében mégis belesimulnak az album egységébe.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sam Smith egy exkluzív live stream koncerttel ünnepli a Love Goes megjelenését: visszatér a legendás Abbey Road Studiosba, ahol az új dalok mellett korábbi slágereit is meghallgathatják a rajongók.

Hallgasd meg a Love Goest:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás