Ryan Murphy a hangos csillogásba mártott kegyetlen valóságot mutatja be a Pose LMBTQ-világában

Kaiser Vivien
2018.07.16., 21:49

Június 3-án az FX-en debütált a Pose, Ryan Murphy, az American Horror Story rendezőjének legújabb sorozata, amely a nyolcvanas évek New York-i éjszakáiba repít vissza, egészen pontosan a korszak LMBTQ-szubkultúrájának társasági életébe. A formabontó szériából eddig még csak néhány rész került adásba, a történet lassan kibontakozó szálait és a körültekintően összeválogatott zenei aláfestést viszont már az első jelenetektől imádni lehet.

A sorozat első képkockái a Pennsylvania állambeli Allentown táncstúdiójába kalauzolnak, ahol Damon Richards (Ryan Jamaal Swain) szorgalmasan gyakorol. A próba végeztével a fiatal fekete srác otthon folytatja a táncot Donna Summer On the Radio című dalára, egészen addig, míg konzervatív apja rajta nem kapja, és ki nem dobja otthonról. A következő snittben Damon már a Manhattan parkban egy padon alszik.

 
 

A külvárosból érkező, meleg, fekete fiú története teljesen hétköznapi abban a közegben, ahova kerül, sokaknak kezdődött hasonlóan a története. A Pose falai közt azonban Damon is otthonra talál. A House of Evangelista egy olyan kitalált közösség, amelynek alapítója a HIV-fertőzött díva, Blanca Rodriguez (MJ Rodriguez). Blanca célja nem más, minthogy maga köré gyűjtse a város kitaszított fiataljait, akik továbbviszik az ő rendkívüli örökségét.

 
 

Damon a közösség tagjává válik, és ezzel belépőt nyer egy álomvilágba. A Pose egy olyan hely, ahol a hozzá hasonlókat ugyanaz teszi boldoggá: a tánc és a zene.

Ez a világ azonban éles ellentéte a valóságnak; amint a zene elhallgat, a fények kialszanak, a tánc is abbamarad, és minden csillogó sztár visszasüllyed a kilátástalan és kegyetlen valóságba.

Donna Summer nélkül Damon is csak egy meleg, fekete tinédzser lesz, akit konzervatív szülei eltaszítottak maguktól.

A sorozatban életre keltett világ korántsem a fantázia szüleménye. Igaz, Ryan Murphy is otthonosan mozog az LMBTQ-társadalomban, nyíltan vállalja is homoszexualitását, és boldog házasságban él, mégis több irányból is igyekezett megtámogatni a sorozat hitelességét. A Pose társszerzőjének a transznemű írót és melegjogi aktivistát, Janet Mockot kérte fel, ihletet pedig Jennie Livingstontól kapott, aki a Paris is Burning című, megosztó dokumentumfilmet jegyzi.

 
 

Ám mit sem érne a történeti hitelesség a szereplők nélkül: Murphy hosszas válogatás után öt transzneműt választott ki az öt főszerepre, így a sorozat állandó szereplőinek csak valódi önmagukat kell büszkén alakítani a filmvásznon. A sztori maga pedig annyira hiteles, hogy még a House of Evangelista-féle házak is léteznek mind a mai napig. Az LMBTQ-fiatalok egy-egy ház tagjaként otthonra és megértésre találnak, a házakon belül folyó versenyeken pedig az éppen aktuális dicsőségnél sokkal többet adnak a kirekesztetteknek: önbizalmat és hitet önmagukban, a világban, és némi jókedvet, egy kis elrugaszkodást abból a valóságból, amely kiveti őket magából pusztán azért, mert mások, mint az „átlag”.

 
 

Már az első résztől központi szerephez jut a zene, a tánc, amely a teljes széria menetét uralja: a dalok és a mozgás választja el egymástól a külvilágot és a Pose-beli ideált. A Pose zenei igazgatója az az Amanda King, aki korábban a The Americans és a Claws című sorozatok zenei supervisora is volt. A dalok pedig az idealizált világot is képesek tökéletesíteni. A Pose a valóságban ugyanis nem több egy szimpla bálteremnél, ám mikor a zene felhangzik, a fények villódzani kezdenek, a színes ruhakölteményekbe bújt sztárok megmozdulnak, a szürke kis terem egy csapásra a város legexkluzívabb klubjává avanzsál. Az ide érkezők pedig nemcsak szórakoznak, hanem versenyeznek is. A Femme Queen-trófeáért vívott csatában felcsendül többek között a Klymaxx  Meeting in the Ladies Roomja, Diana Ross The Bossa vagy a kultikus It’s Raining Man című dal is.

 
 

Ám amikor a zene elhallgat, a tánc is véget ér, az álomvilág pedig megszűnik egy pillanat alatt. A klubon kívüli élet pedig korántsem kecsegtet annyi csillogással, mint a tánctér. A lányok közül a szerencsésebbek műkörmösként robotolnak, de a legtöbben peep show-kban illegetik magukat, vagy az utcán keresik a betevőre valót. Akadnak, akiket idős, gazdag, fehér férfiak tartanak el úgy, ahogy. A Damonéhoz hasonló élettörténetek pedig teljesen normálisnak számítanak. És természetesen nem lehet megkerülni az AIDS kérdéskörét sem. A legutóbbi, július 8-án vetített epizódban például kifejezetten központi szerephez jut a HIV-vírus egy főszereplő személyes érintettsége kapcsán.

 
 

Bármelyik epizódot is nézzük, feltűnik, hogy gyakran a valóság és a fikcionált világ nem tud egymástól tökéletesen elválni. Ennek oka vagy éppen eszköze szintén a zene. Mac Quayle zeneszerző tökéletesen kiaknázza a zenében rejlő lehetőségeket, mert az köti össze a Pose világát a valósággal. Bananarama és Debbie Gibson szól például egy bántalmazássá fajuló kocsmai jelenetnél, Kate Bush Running Up That Hill című dala pedig egy autórádióból csendül fel. És vannak olyan jelenetek is, amikor egyáltalán nem szól a zene. Ilyenek például a legutóbbi rész kórházi pillanatai, amikor a szereplők az AIDS-tesztek eredményeire várnak.

A hangos csillogásba mártott kegyetlen valóság, a zene teremtő erejének varázsa, a megjátszás nélküli őszinteség egy egészen különleges nyomot hagy a Pose nézőiben. Talán remélhetjük, hogy egy ilyen rendkívülien kidolgozott, minden jelenetében az igazságot szolgáló széria görbe tükröt tart kirekesztő és gyűlölködő társadalmunk elé, megérteti az „átlaggal”, hogy az LMBTQ-emberek semmivel sem jobbak vagy rosszabbak, mint bárki más, hiszen ők is csupán csak emberek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(Forrás: Pitchfork)

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás