Avatar photo
2017.08.9., 7:20

Rock&roll popsanzon – FRENK koncert

A nyár egyetlen budapesti koncertjére készül a megújult formációval jelentkező Frenk, aki korábban a Hiperkarma tagja volt, de jelenleg is koncertezik a Budapest bárral, az új zenekari felállással pedig vidéki klubokban, fesztiválokon találkozhatott velük a közönség.

Augusztus 29.-én a Kobuci kertbe várnak mindenkit, ha pedig még nem hallottátok őket élőben, akkor most a zenekar két live session videóval is jelentkezett, így képet kaphattok arról, hogyan is szól élőben az új formáció.

A két dal közül az egyik a koncerteken is bizonyított „Jobb megijedni”, ami a készülő nagylemezen fog megjelenni, a másik pedig a „Minden ellen”, ami az egyik régebbi album címadó dala.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A mostani Kobuci kertben tartott koncert a nyár egyetlen koncertje, ahol ráadásul fúvósokkal kiegészülve játszik a zenekar.

Facebook-esemény

Rock&roll popsanzon a nagyvárosi éjszakák füstös lokáljaiban. Éjszakai élet, és minden ami vele jár. Különös és magával ragadó, bizarr, erotikával túlfűtött világ, túlélési útmutató kezdőknek és haladóknak.

Vagyis augusztus 29.-én a Kobuci kertben „Nyitott szemmel, Nagyvárosi éjszakák, 1formaság kora”, régi és új dalok egyaránt hallhatóak lesznek a készülő nagylemezről.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás