Robyn új dala úgy szól, hogy azonnal libabőrös leszel, és egy jó nagy érintésre vágysz

Hering András
2018.09.28., 14:28

A svéd énekesnő nyolc év után készül a következő albuma megjelentetésére, amelynek már két új dala, a teljes dallistája, a borítója és a megjelenése is publikus.

Robyn: Honey (lemezborító)

Robyn egy jó ideje csak szórványosan hallatott magáról, hiszen legutóbbi albuma, a Body Talk 2010-ben, azaz csaknem nyolc éve jelent meg, ám nagyon úgy tűnik, hogy az új anyag már tényleg a finisben van. Nem mintha az énekesnő lustálkodással töltötte volna az elmúlt éveket: számos zenésszel és előadóval kollaborált, például felvette a Do It Again című számot a Röyksopppal, a Love is Freet a La Bagatelle Magique-kel és a Trust Me-t Mr. Tophattel, tavaly pedig egy új, saját számmal is debütált Lena Dunham HBO-os sorozatában, a Girlsben.

Az önálló stúdióalbumával kapcsolatos találgatásoknak és várakozásoknak végül július 30-án elébe ment, és már ténylegesen a következő lemez ízelítőjeként mutatta be a Missing U című dalát, amely leírása szerint egy üzenet a rajongóinak arról, hogy hiányoztak.

Pár napja pedig már az is hivatalossá vált, hogy Robyn új albuma Honey címmel jelenik meg október 26-án saját kiadója, a Konichiwa és az Interscope Records gondozásában.

A lemez címadó dalának új verzióját is közzétette az énekesnő, amelynek egy részletét egyébként már bemutatta Lena Dunham, az HBO-n futó Girls című sorozatának befejező évadában, ám mint azt egy interjúban elárulta, a korai változatot egyáltalán nem érezte elég érzékinek és lágynak, így nagyon sokat finomított a végző hangzáson, ami végleges változatában egy igazán hipnotikus és lúdbőröztető dal lett.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A hamarosan érkező lemez közreműködői között volt a Metronomy-s Joseph Mount, régi zenésztársa, Klas Ålund, Kindness (azaz Adam Bainbridge), Mr. Tophat és Zhala.

A Honey dallistája:

1. Missing U
2. Human Being (feat. Zhala)
3. Because It’s In The Music
4. Baby Forgive Me
5. Send To Robin Immediately
6. Honey
7. Between The Lines
8. Beach 2K20
9. Ever Again

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás