Robyn + Röyksopp: irány az USA és Európa!

Avatar photo
2014.04.7., 20:07

Tavaly év végén érkezett a nagy bejelentés, mely szerint a norvég electro-pop duó, a 2013-ban végre többször is életjelet adó Röyksopp és az extravagáns svéd énekesnő, Robyn közös turnéra indul idén. Hangolódjatok velünk!


A Do It Again Tour 2014 – logisztikailag kissé érthetetlen módon – az USA és Európa között fog oda-vissza cikázni: az első állomás június 13-án a spanyol Sonar Festival lesz, 13 koncerttel később pedig Bostonban fejeződik be a turné, méghozzá augusztus 22-én. A nyári hónapokban az alkalmi trió ellátogat a német Melt! Festivalra, a brit Latitude-re vagy épp a belga Pukkelpopra, de a Los Angeles-i Hollywood Bowl is biztos hangos lesz rajongóik sokaságától.

robyn

A Do It Again Tour 2014 végre beharangozó filmet is kapott, mely már most a jövőbeli koncertek elképesztő hangulatát vetíti előre:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ez pedig már az ízelítő a közös, ötszámos minialbumról:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

És megérkezett a Do It Again is, aminek premierje az angol BBC Radio 1-on, Annie Mac rádióműsorában volt:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A skandináv művészek már korábban is osztozkodtak a színpadon, így összeszokott csapatként köszönthetjük majd őket. Svein Berge, a Röyksopp tagja elmondta, hogy „a koncerten majd lesz egy Robyn-rész, egy Röyksopp-rész és persze leszünk közösen is, mindez fényekbe, füstbe és tengernyi örömbe csomagolva.” A svéd énekesnő is elég titokzatosan fogalmazott: „Sokat nem árulhatok el, most rengeteg új zenén dolgozom, és ha valami elkészül addigra, akkor talán beleteszem a setlistembe.” Az biztos, hogy valami meglepetésre mindenképp lehet készülni, hiszen Robyn még tavaly megosztott egy közös képet a norvég srácokkal a stúdióban, vagyis a 2009-es Junior c. albumról származó The Girl And The Robot után újabb nagy dobásra számíthatunk!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A turné egyébként külön honlapot kapott, melyet érdemes látogatni, hiszen még további dátumok várhatóak!

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás