Robog a magyar hálószobametál-vonat: itt az Imre Fia Imre EP-je, a Tejfog

Avatar photo
2017.01.4., 15:58

Az IFI, azaz teljes nevén az Imre fia Imre-projekt még júniusban mutatkozott be saját definíció szerint „afféle hálószoba metál dalokkal, amelyek György Imre paplana alól bújtak elő, aztán jártak házi stúdióról, házi stúdióra, így rengeteg barát tette hozzá a saját ötletét, amíg végül a hangzás elnyerte végső formáját”.

Nyáron két videóval ellátott dal, a viszonylag komoly Virágének és a teljesen komolytalan Anyáddal adták meg a kezdőhangot, és ez a két nóta most két újabb darabbal kiegészülve a Tejfog névre keresztelt kislemez formájában jelent meg.

György Imre a következőképpen határozza meg az EP hangzásvilágát:

„Tudtam, hogy valahol az elektronika és a modern rock között akarok lavírozni, de a lényeg az volt hogy találjak valami teljesen egyéni hangzást, amiben rengeteg hatást fel lehet fedezni, de mégsem találsz rajta fogást.”

A két régebben megjelent számot közrefogó Mély és Tejfog című számok már évekkel ezelőtt útnak indultak, a Tejfog eredetileg például Jászberényi Sándor könyvtraileréhez készült, mely kötet szép sikereket ért el világszerte.

„Az anyag főként azért kapta a Tejfog címet, mert első anyag, de utal a hozzáállásomra is: nem igazán szeretek fényképezkedni, sem klipen szerepelni, mutogatni magam. Az egyetlen amit magamon érdekesnek, vagy humorosnak találtam azok a rossz fogaim és az idióta vámpírszerű metszőfogak, hát ők kerültek a borítóra.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás