R’n’B, soul, funk, live bootleg – Megalakult a WNDRBND

Avatar photo
2014.07.10., 12:10

Kanyarban a WNDRBND zenekar 5 főből álló supergroup, amely a nyári idényben több alkalommal jelentkezik hiánypótló koncertekkel a margitszigeti kulthelyen, a WNDRLND-ben. Kiemelten fontos szempont volt a komoly hangszeres, zenei tudás, céljuk pedig az egyedi és új irányzat meghonosítása a magyar klubszíntéren a különleges live-sessionökkel és koncertekkel.


001_WNDRBND_TAGOK_EGYUTT

A funk soul, R&B, és pláne ezen műfajok élőben – na ez Magyarországon még mindig vagy a jól kitaposott középutat, vagy semmit sem jelent, így egy ezekkel a stílusokkal foglalkozó zenekar bemutatkozása – főképp, ha a benne játszók (iamyank, The Qualitons-tag, Stahl Barbi Trió-frontember stb.) is jelentenek egyfajta garanciát – üdvözlendő.

A WNDRBND zenekar érdekességét a számok kompozíciója adja. Ismert dalok feldolgozásait játsszák ismeretlen módon, úgynevezett Live Bootlegként, a dalok pedig különlegesen erre a célra készült erősítőkön és kiegészítőkön fognak megszólalni.

A bootleg egy olyan kompozíció, amelyben általában két ismert számot mixelnek össze, a hangszerelés és az énekszólam mentén egyeztetve.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A formáció mindezt egy új szintre emeli, hiszen nem csak a hangszerek és az ének mentén teszik össze a dalokat, hanem külön hangszerekre lebontva is. Régi és modern ütemek, koszos gitártémák és dögösen lágy éneklés James Browntól Lady Gagáig.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Stahl Barbi, a zenekar énekesnője egy igazi feltörekvő csillag a magyar klubéletben. Saját alapítású zenekarával, a Stahl Barbi Trióval már minden valamire való budapesti klubban megfordultak, és felpezsdítették a fővárosi r’n’b- és jazz-színteret. Bécsy Bence gitáros a Kőbányai Könnyűzenei Egyetemen végzett, és a fiatal gitárhős ikont testesíti meg. Nem sokkal az egyetem befejezése után már a legendás Deák Bill Blues Band tagjaként járta az országot, gitárjátékát pedig hamarosan valószínűleg mindenki messziről meg fogja ismerni. Heilig Tomi basszusgitáros szintén Kőbányán végzett, és mondhatni ő a magyar pop színtér egyik meghatározó alakja. A fiatal basszusgitáros és producer többek között Éliás Jr. állandó bőgőse, ha éppen nem külföldi világsztárok mellett „sessionködik”. A dobok mögött helyet foglaló G. Szabó Hunor egy multiinstrumentalista, énekes-gitáros-dobos-dalszerző fenomén, és nem mellesleg a The Qualitons, nemzetközileg is elismert beat-soul zenekar alapító énekes-gitárosa. Yank az ImPro zenei produceriskola végzett diákja, sőt, immár tanára, a magyar DJ-kultúra egyik legfelismerhetőbb és meghatározó szereplője, a nagy hazai fesztiválok állandó fellépője. Ugyan mindenki más és más szubkultúrából érkezett, de a dallamhangszeresek már jól ismerték egymást az iskolából és különféle zenei projektekből, ami a közös munkában is megmutatkozik majd.

001_WNDRBND_TAGOK_EGYUTT_2

A WNDRBND július 17-én mutatkozik be élőben a margitszigeti WNDRLND-ben.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás