Retró lazulás a Budapest Parkban

Avatar photo
2014.08.11., 7:29

Nincs olyan, hogy elég lenne a koncertekből, még akkor sem, ha éppen csak kifújtátok magatokat a Sziget után. A Budapest Park gondoskodik róla, hogy ne legyen megállás!


augusztus 15. (péntek) Bikini, Vendég: Abaházi Csaba és az RLB

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Amíg még van időnk, húzzunk bikinit… Átvitt értelemben, hiszen a kultikus zenekar augusztus közepén a Budapest Park színpadára áll. A talán legtöbbet koncertező magyar együttes minden évben új műsorral indul neki az országnak -megteheti, hiszen bőven van miből válogatni: még ha ki is marad néhány nagyon várt sláger, a helyükre kerülők elfeledtetik hiányukat a közönséggel. Idén a Bikini programja a meghitt klubhangulatot igyekszik elvinni a legnagyobb színpadokra is, ehhez illő dalválasztással.

augusztus 16. (szombat) P. Mobil „Élve vagy halva” turné 2014, Vendég: Radar

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A nem “állami dotációval” létrejött, vagy mesterségesen életben tartott rockzenekarok közül kétségtelenül a legnagyobb népszerűséget a P. Mobil mondhatta magáénak. Ők hajtottak a legrégebben a sikerért, az elismerésért, ők mondhatták magukénak a legfanatikusabb rajongótábort. A P. Mobil – Póta András (dob), Schuster Lóránt, Cziránku Sándor (gitár), Huszár Györgyi (ének), Losó László (basszusgitár/ ének), Serényi Miklós (ének) – igazi debütálására a miskolci popfesztiválon került sor, ahol a slágervonal és a progresszív rock képviselői között egyedüliként játszottak hard rockot. Egyre növekvő népszerűségüknek illetve a kemény rock terjedő divatjának köszönhették, hogy a hetvenes évek második felében három kislemezük (Kétforintos dal, Menj tovább, 1978; Forma 1. Utolsó cigaretta, 1979. Miskolc, Csizma az asztalon, 1980) megjelenhetett.  

A hattételes Honfoglalás című szvitjük a magyar rockzene egyik jelentős teljesítménye, amelyet először 1978. április 30-án az Ifjúsági Park nyitókoncertjén mutatták be óriási sikerrel. A jó zenészekből – Vikidál Gyula (ének), Cserháti István (billentyűs hangszerek), Pálmai Zoltán (dob), Bencsik Sándor (gitár), Kékesi Bajnok László (basszusgitár), Schuster Lóránt – álló csoport ekkor már kidolgozott koncertprogramokkal, karakteres vezéregyéniségekkel rendelkezett. A zenekar szerencsére máig ragaszkodik eredeti elképzeléseihez és a harmadik évezred küszöbén is: „a P.MOBIL ÉL” !

augusztus 19. (kedd) Pál Utcai Fiúk

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A PUF végigkíséri a Budapest Park cseperedését, hiszen az első nyitástól kezdve velünk van minden évben, szezononként többször is – mert szeretik Őket, mert szeretjük Őket. Mert a Pál Utcai Fiúkat nem lehet nem szeretni. Ők azok, akik 1983 óta ott vannak a magyar „underground” színterén: megvívták a maguk csatáit, elérték a maguk sikereit, és tagcserék ide vagy oda, ők mindig a „PUF” voltak. Rengeteg koncert, teltházas bulik jelzik, hogy három évtized után is képesek megújulni. Okos szövegekkel ellátott lendületes gitárzenéjük folyamatos népszerűséget biztosít, a Budapest Park és közönsége pedig mindig örömmel várja Lecsóék újabb koncertjét, ahol az igazi bulizás és a csúcs hangulat mindig garantált.

www.budapestpark.hu

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás