Retro-dráma – Philip K. Dick – Egy megcsúszott lélek vallomásai
Bátran kimondható, hogy az utóbbi két évtizedben egy több ízben paranoiás drogfogyasztó lett korunk egyik olyan írója, aki talán legjobban befolyásolta a sci-fi irodalom alakulását. Philip K. Dick mindig problémákkal küzdött, de még a legponyvább regénye is hozott neki épp annyi olvasót, hogy ne haljon éhen. Az egy megcsúszott lélek vallomásai persze nem a megszokott űr-összeesküvéses/agyturkászós darabja az életművének, mégis kérdéseket tesz fel, amiket mindenki csak maga tud megválaszolni, ugyanakkor nincs helyes válasz. Ugorjunk is bele az ötvenes évekbeli amerikai kisváros életébe.
Jack Isidore egy kívülálló a szó legszorosabb értelmében: kőzetmintákat gyűjt, tudományos tényeket jegyzetel magának, amiket aztán gondosan kategorizál és olyan teóriákban hisz, amiket a tudomány már akkor is rég megcáfolt. Úgy gondolja, a napfénynek súlya van, a föld pedig üreges belülről, de ez neki természetes, alá tudja ezeket az elméleteket támasztani, de nem agresszív, ha valaki az ellenkezőjüket állítja. Egyszerű és jámbor lélek, aki szeret élni – épp ezért válik pénztelenné, és költözik a nővére farmjára, ahol testvére gyermekeire vigyáz, és házimunkát végez, hogy biztosítsa maradását, amíg újra lábra nem áll. Belecsöppen egy számára idegen, de társadalmilag „normális” háztartásba, mi pedig itt szembesülünk igazán azzal, hogy a normális jelentése teljesen relatív ebben az új környezetben. Befogadói, Fay és férje Charley egy látszólag tipikus életet élő pár, két gyermekkel, kutyával, farmmal, de hamar egyértelművé válik, hogy a látszólag idilli élet egyáltalán nem az, aminek látszik.
Idővel kiderül, hogy igazából nincs olyan, hogy normális – legalábbis ebben az esetben nincs. A regény szereplői mind megcsúszott lelkek, ki ezért-ki azért. Tény, hogy az amerikai álom egy illúzió, mindig is az volt, de talán még sosem írta le senki ennyire egyszerűen, hogy mennyi küzdelem kell egy látszat fenntartásáért. Persze a célt sokszor nem tiszta eszközökkel érik el a szereplők, bár a „szereplők” kör itt leszűkül Fayre, aki a történet manipulatív eleme és gonosz banyája egyben. Jacknek nincsenek céljai, amik vannak, azok is szimplák, viszont nővére mindent képes megtenni, hogy elérje sajátjait, amik miatt néha drasztikus eszközökhöz is folyamodik. Ettől függetlenül minden karakternek van jó és rossz oldala, de ez mellett mindegyikőjük rendelkezik egy saját „hóborttal”, bár ez enyhe kifejezés. Kicsit mindnyájan őrültek a maguk módján, csak addig még Jack ártatlanul gyűjtöget és tévképzetei vannak, Charley éktelen haragra tud gerjedni bármelyik pillanatban, ha arról van szó.
Mint említettem, ez nem egy a Dick-től megszokott történetek közül, hanem egy teljesen kiugró darab az életművéből. Az olvasása közben néha úgy érzi az ember, mintha magának az írónak olvasná azokat a kérdéseit egy történet formájában, amire ő is választ akar találni. Néha persze rá is lel a dolgok nyitjára, de szokás szerint ez csak még több kibogozandó gondolatot és persze megválaszolandó kérdést vet fel – némelyikre nem is kapunk soha választ. Talán a könyvben feltett kérdések – amiből rengeteg van – fontosabbak, mint maga a történet, ami körülötte van. Ezt persze magunknak kell eldöntenünk.
Bár nem túl zavaró, de a regény a vége felé elkezd felgyorsulni, ami teljesen természetes, de sajnos nem éri utol magát és a fonalak összekuszálódnak, aztán egyszer csak vége. Érezhető, hogy a könyv első fele szépen meg lett tervezve, aztán Dick ellőtte mindenét és kicsit összecsapta a nagy befejezést. Ettől függetlenül a sci-fi mestere helyt állt egy olyan műfajban amit sosem érintett, és ha nem is egy sikerkönyvet írt, mégis egy olyan művet adományozott olvasóinak, ami élvezhető, ha éppen nincs más PKD regény a közelben.
Egy megcsúszott lélek vallomásai – Philip K. Dick
Agave Könyvek, 2012
Szerző: Morvai Zsolt
