Rendhagyó szimfonikus koncertje elé Beck Zolival és kórussal felvértezett remixszel jelentkezett a Magashegyi Underground

Phenom'enon
2018.10.25., 14:33

Különleges koncertre készül a Magashegyi Underground decemberben, amelynek előszeleként most új videót jelentetett meg a 30Y frontembere, Beck Zoli és egy kórus közreműködésével a Látod című dal szimfonikus remixéhez.

A Magashegyi Underground lassan tíz éve úttörő szerepet töltött be a hazai könnyűzenei piacon a szimfonikus megszólalás meghonosításában – amelyet utána számtalan hazai előadó vett át, és követett sikeresen. Most új területre merészkedett a zenekar: a költészet világát hozza be a komolyzenével átitatott dalok közé. December 2-án a Budapest Kongresszusi Központban hallhatjuk először az új dalokat, egy jelentősen áthangszerelt szimfonikus koncert keretein belül.

 
 

A képi világ és a zene kapcsolatával folyamatosan kísérletező együttes nemrég különleges videót készített, immáron a decemberi koncert hangvételében: a már-már Magashegyi-családtagnak számító Beck Zoli (30Y) mellett kiemelt szerephez jut a zenei kíséretet e dal esetében teljes egészében magára vállaló kórus is.

“Új és még újabb képi világ, új és még újabb hangszerelések, költészet, vendégművészek, tökéletes hangzású kórus és egy új, mély, életigenlő koncertnek lehetnek szem- és fültanúi december 2-án. Kezdjük együtt az ünnepeket!” – szól a zenekar invitálása a különleges koncertre.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás