“Reméljük, egy napon bekerül a zenénk a Trónok harcába” – Glitch Mob-interjú

Tóth Veronika
2015.06.26., 11:49

A közel 10 éve alapított The Glitch Mob 4 éve nem járt Budapesten, azonban most az A38-ra látogattak. A Los Angeles-i trió eddig két lemezzel büszkélkedhet, a számos remix mellett fellépéseik pedig mindenkinek maradandó élményt szereznek. A srácok teljesen a rajongókra bízták magukat, hiszen a tavalyi, Love, Death, Immortality albumuk ingyen elérhető szinte bárhol, azonban így is biztosak a dolgukban. A sűrű fesztiválszezon közepette szerencsére ránk is szakítottak egy kis időt, így, aki lemaradt volna a koncertről, annak itt egy kis kárpótlás.


4 éve nem jártatok nálunk, hogyhogy most mégis ellátogattatok az A38 Hajóra a fesztiválszezon közepén?

Budapest az egyik kedvenc városunk. A terv az volt, hogy megyünk egy kört az európai fesztiválokon, és amikor kiderült, hogy maradt néhány szabadnapunk, úgy döntöttünk, itt is csinálunk egy bulit. Ezelőtt kétszer játszottunk már itt, és mindkét show őrületesre sikerült.

A magyar Saverne játszik előttetek, hallottátok már őket ezelőtt?

Még nem ismerjük őket, de nagyon várjuk, hogy lássuk a koncertjüket. Az egyik legjobb dolog abban, hogy körbeutazzuk a világot, az a rengeteg új zene, amit megismerünk.

Mit gondoltok a magyar elektronikus zenéről?

Az egyik legjobb barátunk, AMB itt él Budapesten. Nagyon régóta barátok vagyunk már, és rengeteg közös fellépésünk volt az Államokban. Ő egy hihetetlen producer. Minden alkalommal, amikor idejöttünk, azt éreztük, hogy a magyar emberek átérzik a zenénket, a hangunkat és azt a hangulatot, amit ad. Az államokban már rengeteg interjúban elmondtuk ezelőtt, hogy sokáig úgy éreztük, a kelet-európai emberek sokkal jobban megértik a zenénket, mint az otthoniak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Milyen zenekarok inspirálnak titeket, illetve milyen zenei stílusok?

Lehetetlen leszűkíteni az egészet egyetlen előadóra vagy éppen műfajra. Mindannyiunk nagyon különböző háttérrel rendelkezik, mindemellett pedig folyamatosan különböző zenét is hallgatunk. Ez a sokféle zene aztán megy a turmixgépbe, ahol jól összekeverjük őket. De ezen kívül a művészetek, a szerelem, a természet, a rajongóink mind-mind inspirálnak minket, és persze maga az élet. Ez mind motivál.

Kivel dolgoznátok együtt szívesen? Melyik zenekarral vagy előadóval?

Éppen most fejeztünk be egy remixet a Metallicának, és közben arra gondoltunk, milyen jó lenne velük fellépni egyszer.

Ha csak egyetlen dal maradhatna a világon, melyiket választanátok?

A Time-ot a Pink Floydtól.

10734153_10152855050212733_3575978529355341516_n

A tavalyi lemezetek, a Love Death Immortality nagyon jó helyen szerepelt a listákon, annak ellenére, hogy az interneten bárki magáévá teheti, teljesen ingyen. Mit gondoltok, ennek ellenére miért akartak kézzel fogható vagy digitális másolatot az emberek?

Nagyon közeli kapcsolatban állunk a rajongóinkkal. Nemcsak online tartjuk velük a kapcsolatot, de a bulik előtt és után is beszélgetünk velük. Azok az emberek, akik támogatni akarnak minket, megvehetik a számainkat, a lemezt, vagy eljöhetnek a fellépésekre. Tudjuk, hogy a zenénk online bárki számára ingyen elérhető, éppen ezért hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatni akar minket.

Ez a sokféle zene aztán megy a turmixgépbe, ahol jól összekeverjük őket.

A fellépéseitek olyanok, mint egy rockkoncert. A színpadon zenekarnak vagy inkább DJ-nek érzitek magatokat?

Mi az elektronikus zene és a rockzene hibridjét visszük a színpadra. Az az energia, amit a fellépések adnak, nagyon fontos nekünk, szeretjük a drámát és a rockzene erejét, és azt, ahogy a színpadon mozgunk, mintha egy rockzenekar lennénk. De a zenénknek van egy tiszta, elektronikus csengése, éppen ezért is utazunk mindenhová saját hangmérnökkel, hogy ez a mix tökéletesen szóljon mindenütt.

A zenéitek reklámokból és videókból köszönnek vissza. Melyik filmben hallanátok magatokat szívesen?

Reméljük, egy napon bekerül a zenénk a Trónok harcába.

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás