Rajz a mozivásznon – Jön az ANILOGUE filmfesztivál!

Avatar photo
2013.11.25., 10:30

Ismét eltelt egy év. A versenyzők alkottak, a szakmai zsűri válogatott, a mozik felkészültek, a rajzfilmek szerelmesei pedig izgatottan várják a november 27-ét, amikor is kezdetét veszi az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett ANILOGUE Nemzetközi Animációs Filmfesztivál.


Az ötnapos fesztivál idén ősszel tíz egész estés animációt és harminchárom rövidfilmet vonultat fel. Az egész estés filmeket, melyek közül összesen öt animáció verseng majd a fődíjért, egy három tagból álló, nemzetközi zsűri – a holland Hisko Hulsing, a brit Daniel Gray és az erdélyi Kassay Réka – bírálja el. A saját, eredeti formanyelvvel rendelkező Paul Bush Babeldom című versenyfilmje a tudomány, a technológia és az építészet területeiről gyűjtött mozgóképek segítségével mutatja be a jövő városát egy szerelmi történeten keresztül. Az argentin Maria Ramirez Ánima Buenos Aires című, négyepizódos animációjában a néző megismerkedhet Buenos Airesszel és annak rejtett zugaival, miközben figyelemmel kísérheti egy tangótáncos pár humoros történetét. A brit Phil Mulloy nevével fémjelzett Fájdalom és szánalom (The Pain and the Pity) című film a Christie-trilógia harmadik, egyben utolsó része, mely egy, valahol a Soho utcái alatt elkövetett gyilkosság történetét meséli el. Mulloy groteszk filmjeinek érdekessége, hogy a tervezéstől a párbeszédek megírásán keresztül a szinkronig mindent egyedül készít. A tudományos-fantasztikus és a horror műfaja keveredik a japán Hitoshi Takekiyo nagyfilmjében, az Éjfélkor az iskolában (Hôkago middonaitâzu) című alkotásban, melyben Mako, Miko és Mutsuko, három iskolás lány váratlanul összetalálkozik a tudományos labor két kísértetével: Gothtal, a csontvázzal, és Kunstlijkkal, az anatómiai modellel. A fődíjért versengő utolsó film a brazil Luiz Bolognezi Rio 2096: A szerelem és düh története (Uma História de Amor e Fúria), melyben a több mint 600 évet megélt főszereplő egyszerre meséli el saját szerelmi történetét, és mutatja be Brazília négy különböző történelmi időszakát a gyengébb fél szemszögéből.

A fesztiválra benevezett, összesen 600 rövidfilm közül végül 33 filmet választott a nemzetközi zsűri, Szederkényi Bella, Paul Bush és az Oscar-díjas Zbigniew Rybczyński. A rajzfilmek szerelmesei az idei mezőnyben két hazai filmes alkotásával is találkozhatnak. Vácz Péter Nyuszi és Őz című rövidfilmjében a két barát különböző, ismeretlen dimenziókban keresi az utat a másikhoz. Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilágja – mely eredetileg a WWF image filmjének készült – arra mutat rá, hogy mindannyian kapcsolódunk egymáshoz.

A 2013-as ANILOGUE programja az idén is rendkívül színes, hiszen a hivatalos verseny mellett a látogatók animációs workshopokon is részt vehetnek, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják magukat animációs filmkészítőként. Idén is lesz Anime Haiku, egy válogatás a kortárs japán animáció Európában szinte ismeretlen irányzataiból, de Kassay Réka válogatásában néhány, Romániában élő magyar filmes munkája is bemutatásra kerül. A szerdán startoló fesztivál nyitófilmje Ari Folman legújabb alkotása, A futurológiai kongresszus lesz.

A november 27. és december 1. között megrendezett, új tematikákkal teli, különleges technikákkal készült filmeket felsorakoztató ANILOGUE szervezői és zsűrije olyan, ritkán elérhető filmeket válogatott össze, melyeket nem lehet elérni a televízióban. Akit tehát érdekelnek az animációs filmek, vagy új meglátásokra és megközelítésekre kíváncsi, az mindenképp látogasson el november utolsó hetében a fesztiválnak helyet adó Urániába vagy a Toldi moziba.

Szöveg: Bácskai Júlia

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás