Punnany Massif interjú: “Amit kudarcnak lehet felfogni, az előrelépés afelé, hogy profi legyél”

phenom'enon
2012.09.3., 22:43

Lassan elmúlik a nyár, és csak emlék lesz, hogy valaha „zöld volt a mező és színes a rét”. Ezzel együtt a szabadtéri rendezvények sora is a végéhez közeledik. Több mint valószínű, hogy mindenkinek ismerősen cseng a Punnany Massif név, hiszen egy valamire való fesztivál idén nem múlhatott el nélkülük. A leghosszabb fesztiválon, a ZP-ben kaptuk el Rolandot és Mátét (Wolfie és Rendben Man) egy beszélgetés erejéig.


Milyen volt a nyaratok?

Máté: Fárasztó.

Roland: Mozgalmas, sok, ugyanakkor kedves. Igazából mindenféle emberi érzelmet össze lehetne csoportosítani, és olyan volt.

Máté: Én elmondhatom azt, hogy az egész fesztivál-időszakot kibírtam egy korty alkohol nélkül, ezt rajtam kívül senki nem tudta megcsinálni.

Mit jelent számotokra a népszerűség?

Roland: Sok utazás, kevesebb magánélet. Amúgy pedig teljesen boldogok vagyunk, szeretjük magunkat ebben a szerepkörben tudni, megyünk mindenfelé, de így augusztus közepe tájékán már picit sok. A nyáron megszámlálhatatlan fellépésünk volt, még mindig hátra van egy jó pár, de utána reméljük, hogy tudunk pihenni, és akkor higgadt, letisztult fejjel tudunk nekiállni majd a következő munkálatoknak.

Máté: Ami jövő év eleje lesz egyébként. Amúgy nagyon furcsa az, hogy amikor megjön a nyár, a diákoknak hipp-hopp elrepül az egész, olyan nekik, mintha egy hét lenne, ezzel ellentétben nekünk pont fordítva van. Roland mondta a múltkor, hogy nekünk a péntek a hétfő…

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A népszerűség hatására változott valami a zenekaron belül?

Máté: Nem. Meg ez lineárisan történt, nem az volt, hogy hirtelen nagyon népszerű lett a zenekar, ez nem hirtelen jött, amivel így nem tud az ember mit kezdeni, hanem szépen bővült a hallgatói tábor, ezt mi fokozatosan éltük meg. Tehát nekünk egy idő után jött a rádöbbenés, hogy jé, már ennyien vannak a koncertjeinken, meg ilyen sokan hallgatnak minket. De a viszonyaink nem lettek mások.

Mit tartotok az eddigi legnagyobb sikereteknek?

Roland: Hogy most itt veled beszélgethetünk. (nevet)

Máté: Mindenkinek ezt mondjuk. Nem! (nevet)

Roland: Szóval, hogy csinálhatjuk, amit szeretünk, sikeresek vagyunk, felléphetünk rengeteg helyen és sokan eljönnek. Igazából ennél több csak annyi kell, hogy ez maradjon így sokáig.

Volt-e kudarcotok, vagy amit annak éltetek meg?

Máté: Biztos volt. Inkább régebben voltak olyan jellegű problémáink, hogy nem voltunk annyira felkészülve egy adott koncertre, és zenekaron belül volt probléma. Egymásra orroltunk, hogy ezen a ponton jobban oda lehetett volna figyelni, vagy józanabbul lehetett volna hozzáállni a zenéléshez. De ezek olyan jellegű dolgok, amik kifele nem jöttek le.

Roland: Igazából nem is kudarcok ezek, hanem hullámvölgyek.

Máté: Ezek ilyen tanuló leckék voltak, hogy kialakuljon egy olyan dinamizmus a munkánkban, és a zenénkben. Tehát amit kudarcnak lehet felfogni, az egyben előrelépés afelé, hogy profi legyél valamiben. Ne kelljen kétszer megbeszélni olyan dolgokat, amik már evidenssé váltak.

Hullámvölgyek; volt a zenekar életében egy szünet, amikor többen is külföldön próbáltak szerencsét. Tudtátok, hogy ez csak időszakos leállás, vagy úgy volt, hogy végleges?

Roland: Nem tudtuk. Volt, amikor úgy volt, hogy csak időszakos lesz, voltak pillanatok, mikor úgy tűnt, hogy vége mindennek és nincs tovább, de én ezt nem törésnek élem meg, mert ez is ugyanúgy kellett hozzá, hogy fejben, testben és lélekben összerakjuk magunkat, hogy amikor összeálltunk, onnantól kezdve olajozottan működjenek a dolgok. Mindenféle művészet szenvedésből táplálkozik, ha valami rossz történik velünk, azt próbáljuk mindig a saját hasznunkra fordítani.

Néha megjelenik nálatok Kiss Ádám. Ő hogy jött a képbe?

Roland: Gondoltuk, hogy felhúzzuk a népszerűségét egy kicsit a Kiss Ádámnak. (nevet)

Máté: Nem, a Kiss Ádámmal kapcsolatban annyi, hogy egy hiphop zenei fórumon jelent meg egy kommentje a Punnany Massiffal kapcsolatban. Ezt követte az, hogy amikor Pécsett volt Stand up Comedy előadása, akkor elhívott minket, és megbeszéltük, hogy utána találkozunk. Jó kapcsolat alakult ki vele, hasonló gondolkodású fiatalember egy teljesen más pályán. Amikor belefért az idejébe eljött a koncertjeinkre, ahol tudtuk, ott bevontuk a dologba, mert úgy gondoljuk nagyon jó értékeket képvisel, jó az az irányvonal amit megcélzott magának az életében, és ő hasonlóképpen gondolkodik rólunk.

Vélhetőleg tavasszal jön az új lemezetek. Mindig valami nagyon újjal rukkoltatok elő, gondolom ez most sem lesz másként. Mire számíthatunk?

Máté: Nem tudni még, hogy milyen lesz ez a lemez. Az biztos, hogy a sorlemezhez ragaszkodni szeretnénk, viszont a stílusát illetően addig fogjuk csinálni, amíg nem érezzük, hogy ez megint teljesen új. Mindenképpen egy új nyomvonalat fog követni, annyit elöljáróban még talán el lehet mondani, hogy több élő hangszert fogunk megszólaltatni a lemezen.

Interjú: Kotroczó Melitta
Fotó: Nagy Márton

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás