Varju Kitti
2018.04.13., 17:58

“Próbálunk számos különböző hatást kombinálni a zenénkben, a neoklasszikus fogalma úgy tűnik, nem tesz eleget ennek” – Grandbrothers-interjú

Bár tavaly az egyik legjobb modern klasszikus lemezt hozta ki a Grandbrothers, a duó mégsem szereti, ha ezt a stílust említjük a zenéje kapcsán. A klasszikus és jazz zongorista, Erol Sarp és a szintetizátorok építésével is foglalkozó Lukas Vogel formációja számos műfajt átfog, miközben sajátos, innovatív megoldásokkal teszi egyedivé a csak a zongora hangjából kreált hangzásvilágát. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében április 18-án az A38 Hajón fellépő Grandbrothers e-mailben mesélt nekünk arról, miért is áll ellen (meg nem is) a modern klasszikus címkének, milyen találmányoknak köszönhetően szól egyedi módon, miféle varázslat által lesz a zongorahangból helyben létrehozott, komplex szerzemény, és hogyan lehet kommunikálni instrumentális zenével.
For the English version of this interview, please scroll down!

Hogyan ismerkedtetek meg, és hogy jött a közös Grandbrothers formáció ötlete?

Lukas Vogel: Először Düsseldorfban, az egyetemen találkoztunk, ahol mindketten hang- és videomérnök szakon kezdtünk el tanulni az Institute For Music and Media intézményében. Hamar barátok lettünk, és egy ponton úgy döntöttünk, hogy közös zenei projektbe kezdünk, amely a zongora köré épülne. Miután kísérleteztünk ezzel egy ideig, majd a tanulmányaink részeként volt egy kis koncertünk is, ebből az egészből végül a Grandbrothers lett.

Fotó: Tonje Thilesen

Erol, te hozod a klasszikus, illetve jazz zenei hátteret a zongorával. Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a hangszerrel?

Erol Sarp: Gyerekként zongoraleckéket kellett vennem, de sosem szerettem igazán. Túl szigorú és merev volt számomra, mivel mindig klasszikus darabokat kellett játszanom, pontosan a kotta nyomán. Az oktatóm (ő pont olyan zongoratanár volt, aki szeretetre méltó, de egyben szigorú is) sajnos nem osztozott a modern zene és az improvizáció iránti lelkesedésemen, úgyhogy mire 13 éves lettem, könyörögtem a szüleimnek, hogy engedjenek el ezekről az órákról. Szerencsére 18 éves korom körül ismét rátaláltam a zongora iránti szenvedélyemre, és jazz irányú leckéket kezdtem el venni. Ez nagy felfedezés volt számomra, mert minden sokkal szabadabb volt, a szabályok pedig kevésbé szigorúak.

Lukas, te szintetizátorokat építesz, de mégsem használsz egyetlenegyet sem a Grandbrothersben. Viszont olvastam, hogy folyamatosan kitalálsz új dolgokat, ötleteket, hogy a hangzásotokat kreatívabbá, egyedibbé tedd. Anélkül, hogy belemennénk a nagyon bonyolult technikai részletekbe, említenél pár találmányt, amelyeket alkalmazol?

L. V.: Valóban, már a kezdetekből az a koncepció, hogy csak a zongorát használjuk hangforrásként. Ezt a korlátozást kihívásnak tekintem, ez pedig lehetővé teszi, hogy szokatlan utakra is gondoljak, amikor bizonyos hangok létrehozásáról van szó. A fő találmánynak azok a kis kalapácsok számítanak, amelyek a zongora fölé helyezhetők, és amelyek megütik a húrokat vagy a hangszertestet, ezzel pedig különböző melodikus és ütős hangokat kreálnak. Egy másik, újabb alkotásnak tekinthetőek azok az elemek, amelyeket „bow”-knak hívunk: ezek lehetővé teszik, hogy a húrok anélkül rezonáljanak, hogy megérintenénk azokat. Nagyon lágyan szólnak, majdnem mint egy fuvola vagy egy orgona.

A Grandbrothers “felturbózott” zongorája

Egy interjúban említettétek, hogy szeretnétek elkerülni a „neoklasszikus” jelzőt a zenétek esetében, illetve azt is, hogy nem tartjátok magatokat a modern klasszikus szcéna részének. Miért van ez a nagy ellenállás bennetek ezzel a stílussal kapcsolatban?

E. S.: Nem arról van szó, hogy ilyen erősen kerülnénk ezt a kifejezést. De manapság már minden olyan zene jelzőjévé vált, amely valamilyen módon egy klasszikus hangszert tartalmaz. És ebben a műfajban – ha annak szeretnéd nevezni – tényleg van néhány rossz, kimosott, giccses, romantikus példa.

Mivel mi próbálunk számos különböző hatást és stílust kombinálni a zenénkben, a neoklasszikus fogalma úgy tűnik, nem tesz eleget ennek.

Megidézzük a jazzt, az elektronikus zenét, az ambientet, dubstepes elemeket, hiphopot és a leftfieldet is… De természetesen éreztük az előnyeit is, hiszen játszhattunk modern klasszikus fesztiválokon, bekerültünk nagy dallistákba, felléphettünk olyan koncerthelyszíneken, ahová sosem juthattunk volna be. Szóval nem igazán ellenállásról van szó, inkább csak nem passzol.

Akkor mi lenne a tökéletes leírása a zenéteknek, a stílusotoknak?

E. S.: Ahogy mondtam, számos különböző műfaj van hatással a zenénkre. És mi ösztönösen kombináljuk az összeset, amikor zenét szerzünk. Sokat szenvedtünk azzal, hogy valamilyen rövid, elfogadható választ adjunk erre a kérdésre. Nagy általánosságban zongorazenéről van szó, elektronikával vegyítve. De mindkét világot – a zeneit és a technikait – egyenlően használjuk. És építettünk néhány elektronikus/mágneses eszközt, amely egyedi hangzást ad nekünk. Aztán hozzáadunk még ritmikát, de néha még azt sem… Szóval ahogy látod, a végén eléggé komplexszé válik.

Néhány inspirációs forrásotok viszont mégiscsak a modern klasszikus stílus képviselői között található, például Nils Frahm, Steve Reich, Ólafur Arnalds stb. De akkor rajtuk kívül még milyen stílusok, előadók vannak hatással a zenétekre?

E. S.: Természetesen a klasszikus zeneszerzők, mint Debussy, Chopin, Satie vagy Schubert, akik azokat a mesterműveket írták zongorára. Ezen felül mindketten olyan műfajokat hallgatva nőttünk fel, amely furcsának tűnhet: például Lukasnál trance szólt, nálam meg heavy metal. Persze ezeket nem hallani a zenénkben, ugyanakkor mégis sokat adtak hozzá a zenei nevelésünkhöz. És ahogy említetted, Steve Reich mindkettőnk számára rendkívül fontos inspirációt jelent, mert egyszerűen imádjuk a minimalista klasszikus zenét. Mellette pedig John Cage-et, Ryuichi Sakamotót és Alva Notót emelném ki.

Tavaly jelent meg második lemezetek, az Open. Amikor olvastam a dalokról külön-külön, meglepődve olvastam, hogy volt olyan szám, amelyet a svájci focicsapatnak a 2016-os EB-ről való kiesése inspirált, más dalok improvizációkból, a beállás alatti játékból vagy másik szerzeményből visszamaradt ötletekből születtek meg. Ezek szerint nem volt koncepció az Open megírásával kapcsolatban, hanem csak így, különböző, teljesen változatos elképzelésekből állt össze? Vagy mi áll valójában a hátterében?

L. V.: A végén a nagy „zongoragépünk” speciális hangjai és az atmoszféra, amit azok keltenek, a kulcs ahhoz, hogy mindezt egyben tartsa. Volt egy ötletünk, hogy milyen irányba szeretnénk fejleszteni a hangzásunkat, ahelyett, hogy lett volna egy elképzelésünk minden egyes számhoz. Amint van egy közös irány arról, hogy merre menjünk, a folyamat nagyon ösztönössé válik.

Mit szeretnétek kifejezni az Openen keresztül? Egyáltalán, szerintetek hogyan tud „kommunikálni” az instrumentális zene szavak nélkül?

E. S.: Számunkra ez egy nonverbális kommunikáció azokon az érzéseken keresztül, amelyeket a számok írása közben éreztünk, és érzelmek, amelyeket a közönség él meg, miközben hallgat minket.

Az instrumentális zene nagyon sok helyet hagy a saját interpretációnak. A kezdetekből fogva ez a koncepciónk, hogy egy kicsit nyitva hagyjuk (erre utal a cím is).

A másik fontos elem a vizuális rész, amely az egész élő élményhez ad hozzá – ezt is rendkívül lényegesnek tartottuk az első naptól kezdve.

Hogyan képzeljük el a koncerteteket? Ha jól tudom, Lukas, először szükséged van Erol zongorajátékának hangjára, és utána csinálsz mindenféle kis trükköt. De pontosan hogyan hozod létre ezt az elektronikus környezetet, miként építed fel ezeket a hangrendszereket?

L. V.: A színpadon azt látod, ahogy Erol ül egy fedél nélküli zongoránál, és hogy egy csomó kábel jön ki a hangszer belsejéből. Azok a mellette álló asztalomra vezetnek, ahol rengeteg kontroller és elektronikus eszköz található.

A varázslat egyik része a zongora belsejében történik, ahol az elektromechanikus kalapácsok és a „bow”-k vannak, amelyeket a laptopom irányít, hozzáadva a hangokat és az ütemeket Erol játékához. A másik része digitálisan, a gépemben valósul meg, amelyben a zongora hangját dolgozom fel egy hadseregnyi effekttel. Ez hozza létre az a sűrű hangzásképet, amely néha csak nagyon nehezen kapcsolható az eredeti hangforráshoz, a zongorához.

A koncerteken inkább a már megírt számokhoz ragaszkodtok, és úgy adjátok elő azokat, mint ahogy az albumon vannak, vagy belefér az improvizáció is?

L. V.: Vannak olyan dalok, amelyekben van értelme az improvizációnak, mert sokkal experimentálisabb megközelítésűek, ilyen például a White Nights. Másoknál, amelyek már inkább szinte popszámok, muszáj az időt tartani, és azoknak fix hangszerelésük van. De egyes szerzeményeknek egyébként megcsináltuk az alternatív koncertváltozatukat is.

A legutóbbi EP-tek az Openen található Bloodflow című számra és annak újragondolt, illetve remixelt változataira fókuszál. Miért olyan fontos számotokra ez a dal? És nektek személy szerint melyik a kedvenc feldolgozásotok?

E. S.: Ez volt a legelső szám, amelyet megírtunk az új lemezre, és az elejétől fogva a legjobban ezt szeretjük előadni a koncerteken. Amikor megjelentettük, rájöttünk, hogy az emberek is nagyon kedvelik a Bloodflow-t, ráadásul olyanok is pörgették, mint például Dixon. Ezért is akartunk neki egy külön remix EP-t. Az én kedvencem a Christian Löffler-féle változat, Lukas pedig a Brainwalzera-mixet bírja nagyon.

A Grandbrothers április 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében az A38 Hajón lép fel – a Facebook-eseményhez ezen a linken tudtok csatlakozni!


Fotó: Tonje Thilesen

How did you get to know each other and how did you end up forming Grandbrothers?

Lukas Vogel: We first met in university in Düsseldorf when we started studying audio and video engineering at the Institute For Music and Media. Quickly we became friends and at some point decided to form a musical project, that would be based around the piano. And after we did some experiments and played a first small gig as part of our studies, this whole project ended up being Grandbrothers.

Erol, you bring the classical/jazz background with the piano. When and how did your relationship start with the piano?

Erol Sarp: I had to take lessons as a child but never really liked it. It was too strict and stiff for me, as I always had to play classical pieces and play strictly after notes. My teacher (she was that typical piano teacher, amiable but stringent) unfortunately never shared my enthusiasm for modern music and improvisation, so by the time I was 13 I begged my parents to release me from those classes. Fortunately I rediscovered my passion for the instrument again when I was 18 and started taking lessons in jazz and that was a big revelation for me, because everything was more free and the rules weren’t that strict.

Lukas, you are building synthesizers but still, you don’t use any of them in Grandbrothers. But I read you are inventing things, ideas to make your sounding creative and unique. Without getting into the very-very technical details, would you mention some inventions and technical ideas you use in Grandbrothers?

L. V.: That’s right, it was the concept since the beginning to only use the grand piano as a sound source. I see this limitation as a challange, that let me think about unusual ways to create certain sounds. The main invention are this little hammers which can be placed over the piano and hit the strings or the body and create different melodic and percussive sounds. Another newer creation are some elements, we call them bows, which let the strings resonate without touching them. They sound very soft, almost like a flute or an organ.

In an interview you said you want to avoid the word neo-classical when it comes to your music and that you don’t consider yourself belonging to the modern classical scene. Why do you have this resistance against this genre in your case?

E. S.: It’s not that we fiercely avoid this term. But it has been becoming a word for all that music that somehow contains a classical instrument. And the genre, if you want to call it that, really has some bad, really washed and cheesy romantical examples. And since we try to combine lots of different influences and styles within our music, neo-classic just doesn’t seem to do justice. There’s jazz, there’s electronic music, there’s ambient, elements from dubstep, hiphop and leftfield… And of course we have also benefitted from it. We played at neo-classical festivals, have been included to big playlists, played in venues we wouldn’t have gotten in. So, it’s not a real resistance, it just doesn’t really fit.

What would be the perfect description of your music, your style then?

E. S.: As I said, we’re influenced by a lot of music from different genres. And we subconsciously combine all of them when we’re writing music. But we have struggled to come up with a short, suitable answer for that. In general it’s piano music with electronics. But both worlds – the musical and technical – world are used equally. And we built some electronic/magnetical devices that gives it a unique sound. And we add beats, but sometimes we don’t… So as you see it gets quite complex…

However, some of your inspiration sources do come from the modern classical scene like Nils Frahm, Steve Reich, Ólafur Arnalds etc. But what other genres, artists have influence on your music?

E. S.: Of course classical composers like Debussy, Chopin, Satie or Schubert, who wrote all these masterpieces for piano. Besides that we both grew up listening to genres that might seem strange. Lukas listened to trance music, I listened to heavy metal. Of course you don’t hear them in our music, but they have been very important in our musical upbringing. And as you mentioned, Steve Reich has been a major influence for us, because we simply love classical minimal music. Other names would be John Cage or Ryuichi Sakamoto & Alva Noto.

Your second album, Open was released last year. When I read the track by track guide, I was surprised that one of your songs was inspired by the elimination of the Swiss National Football Team at Euro2016. Others were from leftover ideas, improvisation, soundcheck. So you had no exact concept about Open, it was just born in the end from all these various ideas? Or how did it come together?

L. V.: In the end the special sounds of our grand piano machine and the atmosphere these sounds create is the key to holding it all together. We had more an idea in which direction we want to develop our sounds rather than having an idea for every single track. Once we have a common direction on where to go the process gets very intuitively.

What did you want to resonate or express through Open? How can instrumental music „communicate” without words in your opinion?

E. S.: For us it’s a non-verbal communication through feelings we had while writing it and emotions the audience has while listening to it. Instrumental music leaves a lot of room for interpretation. That was the concept from the beginning, leaving it a bit OPEN. Another important part is the visual part that adds to the whole live experience. It was important from us from day one.

How should we imagine a concert of yours? I read that Lukas first you need Erol’s piano sounds then you do the tricks. So how exactly do you create the electronic surroundings, how do you build up the sound systems?

L. V.: On stage you can see Erol sitting at a grand piano without the lid and a lot of cables coming out of the inside of the piano. They lead to my table standing next to the piano with a lot of controllers and electronic devices on it. One part of the magic happens inside the piano, where the electro mechanical hammers and the bows, controlled by my laptop, add their sound and rythms to Erol’s conventional piano play. The other half of the magic happens digitally inside my computer where I process the sound of the piano with an army of effects. This creates the whole dense soundscape which sometimes can be hardly linked to his original sound source, the piano.

Do you like to stick to the already written songs and play them like on your albums or is there any space for improvisational ideas on concerts?

L. V.: There are songs which make sense to have parts of improvisation because of their more experimental approach, like White Nights for example. But others, which are more like pop songs, they need to be on time and have a fixed arrangement. But for some of these songs we made alternative versions for the concerts.

Your recent release is focusing on the song Bloodflow and its reinterpratations and remixes. Why is this track so important for you? And personally which rework is your favourite?

E. S.: It was the first song we wrote for our new album. And from the beginning, it was kind of a favourite track for us to play live. As we released it, we realized that the people also really liked the track and it has been played by people like Dixon. That’s why we wanted to do a remix EP with that track. My favorite is the one from Christian Löffler and Lukas fancies the Brainwalzera mix.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!