PREMIER! Újrakevert remixváltozatokkal és megzenésített versekkel debütál a Magashegyi Underground új hanganyaga

Avatar photo
2018.10.31., 15:00

Nemrég egy videoklippel együtt adott ízelítőt egyik szimfonikus remixdalából a Magashegyi Underground, most pedig itt a teljes Remixek hanganyag, amely a hivatalos megjelenés előtt nálunk hallható először.

A Magashegyi Undergroundtól eddig sem állt távol a zenei műfajok közötti kalandozás: saját dalait is gyakran hangszereli át, értelmezi újra aktuális koncepciója mentén, akár szezonról szezonra. Az együttes remixek terén is úttörő volt: a 2010-es Ezer erdő című albumának kiadása után néhány hónappal megjelentette a hanganyag remixeket tartalmazó „tükörlemezét”, az Ezer várost.

A Magashegyi Underground most még tovább merészkedett a kísérletezés terén. Az utóbbi időkben a csapat fő dalszerzőjévé előlépett Toldi Miklós kevert újra négy, korábban kiadott szerzeményt a friss remixlemezre, amelyhez hozzácsapták a készülő irodalmi lemezük két dalát, amely Tóth Krisztina verseire íródott. Természetesen ezek a dalok is a remixalbum friss, a zenekar hagyományos hangszerelésétől elrugaszkodott, hol éteri, hol modern tánczenei, elektronikus hangzásához illeszkedő módon szólalnak meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az új anyag gerince élőben is hallható lesz a csapat november 2-ai Akvárium Klubbeli koncertjén (Facebook-esemény itt).

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás