Avatar photo
2017.08.8., 15:47

Premier! Platon Karataev: For Her (Part One)

A 2016-ban alakult budapesti Platon Karataev októberben adta ki első EP-jét Orange Nights címmel. Az indie-folkban utazó kvartett aztán a Kikeltető döntőjéig menetelt,  2017-et pedig egy A38 Hajós koncerttel indították. Időközben Elevator című számuk megjárta a Spotify német és brit virális listáit. Az együttes 2017-ben adja ki első nagylemezét For Her címmel, amit egy érdekes koncepció keretében, három részletben jelentetnek meg. Most nálunk hallhatjátok az első felvonást!

Platon Karataev

A lemez első klipes dala, a Season of Singing június elején jelent meg, a mesteri videó ráadásul egy egészen különleges helyszínen, Srí Lankán forgott – a zenekar gitárosa, Balla Gergő vette fel a szívszorító képsorokat az áradások miatt igencsak nehéz időket élő országban.

Ezen kívül két vadonatúj dalt mutatnak most meg a srácok a For Her című lemezről, amiről elárulták, hogy egy kapcsolat elgyászolását követi végig. Két számban is bendzsózik Illyés Bence (Meteo), ez újdonság az Orange Nights EP-hez képest, a dalokat pedig Zwickl Ábellel vették fel, ő a producere a lemeznek.

A zenekar hangsúlyozta, hogy nem egy EP-sorozatról van szó, hanem egy komplett nagylemezt szeretnének ilyen egyedülálló módon megmutatni. A most megjelent két dal az elsők között születtek, emellé társul a már korábban megjelent kislemez. De meséljenek inkább róluk ők maguk!

Season of Singing

Gergő:

A szövegre hatott Rumi, Maslow, Fromm, az Énekek Éneke és még sok minden más egy lisszaboni graffitivel bezárólag. Maga a szám leginkább azt szeretné visszaadni, amikor az adott pillanatban a maga tökéletlenségével együtt minden úgy jó, ahogy van, tehát egyfajta teljesség érzést fejez ki. Leginkább a glasgow-i parkokban történő többórás sétáim érzésvilágát mutatja be. A klipet áprilisban forgattam Sri Lankán, úgy éreztem, hogy az ottani emberek mentalitása és hangulata nagyon jól tükrözi azt, amiről a szám szól.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Dandelion Dress

Gergő:

A Dandelion Dress egy nagyon egyszerű folkdal, talán ez volt az első szám, amit megírtam. Ez egy boldog-melankolikus, kicsit líraibb szám, ami a gondtalanság és a felnőttkor közötti hintázásról szól. Amikor a gitártémát írtam, nagy Keats-korszakomat éltem, és egyik művében megakadt a szemem a pitypang szón, melyből percek alatt kinyílt az egész dalszöveg. Érdekes élmény volt, hogy egy szóból mennyi minden kijött.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Heart of Glass

Sebő:

Ez a dal remek példája annak, hogy miért szeretek együttesben játszani.  Volt egy nagyon régi, már-már elfelejtett gitár riff, amit egyszer ígéretesnek tartottam, de nem tudtam mit kezdeni vele. Valamiért megmutattam azért Gergőnek, akinek megtetszett, és ő is adott egy esélyt annak, hogy folytassa. Neki sikerült továbbvinnie és ellátta szöveggel is természetesen, majd négyesben  befejeztük az egészet. Szerintem kicsit kilóg hangulatában a dal a többi közül, – mi érezzük is, hogy régebbi darab – de koncerteken élvezni szokta a közönség, így helyet kapott a nagylemezen.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A For Her második részlete négy számból áll majd és szeptember elején jön ki, és végül a harmadik, szintén négy dalból álló blokkal válik teljessé az album. Fontos, hogy nem három EP-t ad ki a zenekar, csak a nagylemezt jelentetik meg három részletben, a számok sem a megjelenés sorrendjében lesznek rajta.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás