PREMIER: Lócival szezonstartol a 2 éves soundcity:szeged

Avatar photo
2016.05.6., 12:36

A 2016-os évet rögtön egy külső helyszínen forgatott videóval kezdi a 2 éves soundcity:szeged. A teljes zenekari felállással 2014 óta létező Lóci játszik a Tisza parton játszotta el a Te leszel a feleségem című dalukat. A dal a 2015-ös Hadd legyek arról híres című nagylemezükön szerepel. Lóciékkal legközelebb Budaörsön és Vácott találkozhat a nagyérdemű, illetve júliusban a VOLT Fesztiválon!

A ma éppen két éves fennállását ünneplő a soundcity:szeged stábjának is okozott új kihívást, hiszen a zenekar marimbával, szaxofonnal, trombitával, cajonnal és gitárral állt fel. Ennyi különböző hangszerrel még sosem dolgozott a produkció, a végeredményt lent láthatod!

2 éves a soundcity:szeged

A soundcity:szeged 2014. május 6-án mutatta be első videóját, melyet a 30Y-nal forgatott. Az azóta eltelt két év alatt 47 videó készült. A projekt felvételei Szeged számtalan helyét mutatták be: tereket, bérház tetőt, parkokat, közkutat, múzeumot, koncerttereket és a rakpartot. 13 költő írt összesen 29 verset vagy novellát az eddig megjelent mozgóképek kísérőszövegeként. Az írókat egytől egyig a soundcity:szeged által készített videók inspirálták. Indulásuk óta többeknek jelent már meg írása nyomtatott formában és egyéb irodalmi portálokon.

A soundcity:szeged számokban:
730 nap
834 Youtube feliratkozó
406.000+ megtekintés
1334 FB kedvelés
6 mixtape
Egy ellopott kerékpár
Több száz „köszönöm”

Azt gondolom, a projekt ereje abban rejlik, hogy nagyon széles spektrumot jár be: az önálló akusztikus estétől a fesztiválon forgatáson át mindenhol kipróbáltuk már magunkat. Ugyanakkor az előadók is nagyon sokfélék, az amatőröktől a többszörös Fonogram-díjas zenekarig. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik nélkül a soundcity:szeged nem jöhetett volna létre! Herman Ákosnak az indulásért és az első évért, Sebestény Csillának a fotókért és a kreatívért, Zsarnóczay Zitának a grafikákért, valamint minden írónak, akik műveikkel emelték a projekt színvonalát! Kozák Máténak köszönöm az összes éjszakai vágást, hőségben, fagyban való forgatást, illetve Nagy Attilának a hangkeveréseket. Nem utolsó sorban pedig mindenkinek, aki ezt a közösséget bátorította, segítette valahogyan. A különböző portáloknak a premierekért, odafigyelésért, a szegedi helyszíneknek az engedélyekért. Remélem, hogy még legalább ugyanennyi van ebben a dologban! Csak ismételni tudom önmagam: NAGYON KÖSZÖNJÜK!” – mondta a 2 éves születésnap kapcsán a phenom’enonnak Rácz Roland, a soundcity:szeged alapítója.

Írók, zenészek, vagy akár szegedi helyszínek jelentkezését továbbra is a soundcityszeged@gmail.com címre várják!

A videó elérhető a YouTube-felületén is.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás