PREMIER – Hallgass bele először nálunk a mïus új EP-jébe!

Avatar photo
2016.10.13., 14:00

A berlini Sonar Kollektiv gondozásában megjelent Eigengrau után Álmos Gergő projektje, a mïus egy újabb anyaggal mutatkozik be.

Az október 21-én megjelenő hatszámos EP valójában egy következő állomás, a három darabból álló mïus-lemezsorozat legfrissebb darabja. Az ISOLA különlegessége, hogy a női énekhangot, férfi vokál váltja, a lengyel Rafal Skowroński személyében. A megszokott koncepció változatlan marad, azonban az új EP egy súlyosabb vetülete annak a hangzásnak, ami már az Eigengrau-n is hallható volt.

A hivatalos megjelenést követően a mïus október 22-én mutatja be a közönségnek az ISOLA című új EP-jét az A38 hajón. Ez az este több szempontból is érdekes lesz: amellett, hogy a közreműködő lengyel fiú is ideutazik, élőben is elhangzik a Hegyi Dórival közös Precious Moments című szám, továbbá várhatóan ez lesz az idei utolsó mïus-koncert.

mius_photo

A mïus hamarosan megjelenő új lemezének ízelítőjébe elsőként itt a phenom’enonon lehet belehallgatni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás