PREMIER! Egy új köntösbe bújtatott régi dallal zár korszakot a GranCanada

Phenom'enon
2020.01.24., 16:02

Sűrű évet hagyott a háta mögött a GranCanada, amely első születésnapját a Dürer Kertben ünnepelte meg november végén. A banda erről a koncertről hozott most egy videót nekünk, hogy megtudjuk, milyen is az az igazi magyar pálmafás életérzés.

A zenekar 2018 novemberében debütált a Dürer Kert kistermében, ’19 áprilisában pedig kiadta első EP-jét. Az előző évet ezután leginkább a fellépések határozták meg, a GranCanada megjárta az A38 Hajót, az Instantot és az Akvárium mind a két termét is. A banda most a novemberi düreres születésnapi koncertről érkezett egy új videóval.

 
 

A számválasztásról és a Dreamz új videójáról így nyilatkozott Gáll Barnabás, a zenekar egyik alapítója:

A kedvenc koncertdalunk felvételével gondoltuk, hogy elbúcsúztatjuk ezt az időszakot. Sok minden változott, a kezdeti felállásból mostanra mindössze négyen maradtunk. A többiekkel a legkülönfélébb okok szóltak közbe, ami egy ekkora zenekarnál benne van a pakliban sajnos, de nagyon hálásak vagyunk Debreci Norbinak, Miklós Árpinak, Fancsalszki Viktornak és Iványi Máténak, hogy elindították velünk ezt az egészet. Ősszel már voltak olyan bulik, amelyeket session zenészekkel kellett megcsinálnunk, de hihetetlen jó érzéssel töltött el, hogy körül voltunk véve olyan emberekkel, akikre egyből számíthattunk. A GranCanada egyik nagy erőssége szerintem az a sok ember által generált energia, amelyet nemcsak a zenekartagokra lehet érteni. Tőke Krisz sokszor gitáron adott hozzá pluszt a csapathoz, Szollár Zsófi folyamatosan képekkel lát el minket, Balsay Dorina pedig a videózásban segít be, ők ketten követték el ezt a felvételt is, amelynek a megjelenése kapcsán emlegetek most fel mindenkit.

 
 

A Dreamz élő változatán pedig érezhető ennek az egy évnek a beérett munkája, az első kislemezükön helyet kapó dal koncerthangulatban igazi energiabombaként köszön vissza. Ebben a köntösben viszont valószínűleg utoljára hallhatta közönség a születésnapon.

A zenekar gitárosa, Tóth Tamás is mesélt:

Ez az átalakulás a hangzásban is meg fog mutatkozni. Minden egyes ember, aki játszotta, máshogy hagyta ott a lenyomatát ezen a dalon, egészen máshogy működik a koncerteken, mint a felvételen. A zongora és a szaxofon kikerülésével pedig ismét új irányokba evezünk el, de az alap megmarad. Csikós Áron (dob) és Bodó Bence (basszusgitár) került a ritmusszekcióba, akik más ízt hoztak a zenénkbe, Geri Szabolcs személyében pedig egy új front is érkezett Erdélyi Dani és Varga Zsófi mellé. Nem szokványos ez a felállás, de számunkra nagyon jól összeállt, és a legjobb, hogy mostanra mindenkinek ez lett a prioritás, így az is változott, ahogy a munkához állunk. Reméljük, hogy a második évünk is annyira eredményes lesz, mint az első volt.

Íme tehát a GranCanada friss videója a Dreamz című számhoz, amelyet nálunk láthattok először!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az új felállást és a Dreamz új verzióját legközelebb január 25-én lehet hallani a Vad Art kiállítás keretein belül a The Studios-ban – Facebook-esemény itt!

Fotók: Szollár Zsófia

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás