PREMIER! A tisztán érzékelés képességének felébresztésére ösztönöz a Mandaan új dala

2020.08.27., 19:00

Első hivatalos videoklipjével jelentkezik a Mandaan. Az Andras Toth és Muhari Krisztián alkotta duó a következő lemeze előfutáraként hozza ki új videóját, amely a Shigel című dal vizuális hátteréül szolgál – mindez elsőként nálunk hallható és látható!

Az elektronikai elemekkel bőven fűszerezett, kortárs trombita- és zongoraalapokra építő Mandaan már évek óta jelen van az ambient/offbeat/free jazz világában. A duó egyik tagja Andras Toth, a zongora, a techno és a dj-zés világából érkező elektronikus zenei producer, aki társalapított Akkult kiadóján, valamint amerikai, német és kanadai lemezkiadóknál (Alphahouse Records, Little Helpers, New Kanada) jelenteti meg zenéit 2007 óta. Szólózongorás koncertjei mellett filmzeneszerzéssel is foglalkozik. A Mandaan másik fele Muhari Krisztián, aki gyerekkora óta a zenének él. Jazz trombita szakon szerzett diplomát Magyarországon, ösztöndíjjal tanult egy évet a hágai zenei konzervatóriumban is.Tanulmányai végeztével megalapította a Magyar Zeneműkiadót, ahol hazai tehetségek felkarolásával és zeneírással is foglalkozik.

 
 

Ketten összeállva egészen egyedi és előremutató audiális produkciót hoztak létre. A zenei mozgalmat a duó egy sziú indián eredetű szóval ruházta fel, és indította útjára Mandaan néven. Elhivatottságuk olyan kortalan zenét készíteni, amellyel a hallgatóságot a világ bármely kultúrájában magukkal tudják ragadni. A zenét, mint eszközt használják a koncerten a hallgatóság számára, hogy olyan atmoszférát teremtsenek, amelyben a közönség elmerül. Első lemezük 2016-ban jelent meg Ambar, egy évvel később pedig kijött a második, dinamikusabb, elektronikus hangszerekkel is felvértezett hanganyag, a Cirrus.

A Mandaan következő albuma 2020-ban jelenik meg, amelyben a formáció tovább feszegeti a zenei határokat. Ez a hanganyag egy kiforrott, többnyire lassú tempójú, akusztikus-elektronikus, koszos, misztikus techno és house elemekkel gazdagított, nagyjából egyórás zenei utazás.

 
 

Előszeleként egy videoklip is elkészült Rohonczi Anita rendezésében, amely jól reprezentálja azt a miliőt, amelyben a lemez elkészült. Erről így mesélt Muhari Krisztián:

Az elmúlt időszak következményeként egy, a természethez “újra” közeledő életmódot szerettünk volna, és többek közt azáltal inspirálódni, ennek megéléséhez pedig egy 300 méter magasan a dombok közt megbúvó erdei házikót választottunk. Az eddigi dalokhoz képest próbáltunk a lebegésből visszavenni, és egzaktabb formákba önteni a zenénket. Végre igazi analóg dobokkal dolgozhattunk, és Andris nagyzongoráját is kicsit átértelmezve használtuk különböző kiegészítő hangok felvételéhez. A Shigel szó Napot jelent; a dal egyszerre elektronika, pop, house és jazz, titkolt üzenete pedig valahol az, hogy ösztönözze az embert a tisztán érzékelés képességének felébresztésére, használatának elindítására.

Íme a Mandaan első videoklipje a Shigel című dalához, amely nálunk debütál!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás