PREMIER! A The California Nightmares elhozta az önfeledt nyáresti szétcsúszások aláfestőzenéjét

Avatar photo
2020.06.3., 19:00

Viszonylag határozottan és kollektívan kijelenthetjük, hogy nem ez volt a Világ Legjobb Tavasza, de az élet szép lassan visszakúszik az utcákra, vízpartokra és szórakozóhelyekre, és a nyár első hullámait (lassan és óvatosan) már együtt lovagolhatjuk meg. Erre ráadásul nagy szükség is van, mert a jelen globális és lokális hangulatból néha csak egy adag önfeledt tánc és kiabálás jelenthet menekvést. Ehhez pedig, ahogy azt már brit tudósok is bizonyították, egy jó garázsrock nóta a legjobb eszköz. Ehhez pedig be is mutatjuk a The California Nightmares új dalát, a Fucked Upot!

A The California Nightmares nevéhez híven viszi tovább a nyugati-parti gitárzene hazai zászlaját, és legújabb, Fucked Up című dalában hozza a bandától megszokott, életerőtől lüktető és lendületes formát. Az új szám születéséről és felvételeiről Virág Levi, a zenekar énekes-gitárosa mesélt nekünk:

Ezt a számot még december végén rögzítettük a Record Low Studióban a Snort Cocaine című számunkkal együtt, ami már korábban megjelent. Ezt a dalt is a skeemers-es Juhász Andris segítségével rögzítettük. Nagyon sokat köszönhetünk az egész bandának, hiszen amellett, hogy Andris keverte a számot, a zenekar biztosította számunkra a hangszerparkjukat a fullos hangzásért, plusz az énekesnőjük, Ferenczi Szonja is ellátott minket tanácsokkal az ének- és vokálfelvételek során. Külön hatalmas köszönettel tartozunk még Szabó Gyulának (Bozo, The Keeymen), valamint Mónus Marcellnak (Warshow), akik szintén hangszereikkel járultak hozzá a tökéletes felvételhez.

 
 

Levi a Fucked Up című új kislemez kapcsán is megosztott néhány gondolatot:

Maga a szám az egyik nagy kedvencünk az újak közül, egy tökéletes partidal, amely egy meredek buliról szól. A borító alapját is egy koncert után készült kép adja, amin elég erős állapotokban vagyunk. Ezt a képet alakította át Sziklai Pali haverunk, és szerintünk nagyszerű munkát végzett, hibátlanul tükrözi a szám lényegét. Eredetileg az lett volna a tervünk, hogy klippel együtt hozzuk ki a számot, azonban a koronavírus miatt sajnos nem tudtuk elkezdeni a felvételeket, kénytelenek voltunk eltolni az egész forgatást későbbre.

Egy végigkoncertezett tavalyi év után hatványozottan fájdalmas a kényszerpihenő, és a sok-sok hazai bandához hasonlóan a The California Nightmares is kénytelen volt elnapolni számtalan fellépést, és átírni a zenekari haditervet a nyárra. Az élet azonban most sem állt meg, és a srácok ezt az időszakot is igyekeznek hasznosan tölteni:

Nagy csapás volt számunkra ez a helyzet, azonban igyekszünk pozitívan hozzáállni a dologhoz. Rengeteg zenét hallgattunk a karantén alatt, és inspirálódtunk egy csomó helyről, és végül itt van az egész nyarunk arra, hogy új számokat jammeljünk össze, és ezeket megmutassuk majd az embereknek. Szerencsére a koncertjeink nagy részét sikerült átraknunk későbbi időpontra, és nagy örömünkre újak is bejöttek. Augusztus végén megyünk Debrecenbe, 29-én pedig Dunaújvárosban, a Gólem fesztiválon fogjuk csapatni király zenekarokkal karöltve. Azonban a legjobban a szeptember 3-ai A38-as koncertet várjuk, ahol óriási megtiszteltetésként a Felső Tízezer lemezbemutatóján rokkolhatunk. Ezen kívül készülünk még egy pár meglepetéssel a nyárra, szóval érdemes figyelni minket!

Végül pedig egy fontos mantra a fiúktól, ami egyben összegzi a zenekar filozófiáját és az új szám mondanivalóját is:

„Ezzel a számmal bátorítani szeretnénk az embereket, hogy próbálják meg így is élvezni a nyarat, még ha nem is lehet úgy, ahogy eredetileg sokunk tervezte!”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

The California Nightmares: Facebook | Instagram | Bandcamp

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás