PREMIER! A Konyha az új szövegvideójában idézetekkel nyújt kapaszkodókat

2020.11.30., 10:00

Rendhagyó videót készített Mire vársz? című dalához a Konyha zenekar: első látásra szövegvideónak tűnhet, Balázs Soma képsorain azonban nem a dalszöveg, hanem idézetek jelennek meg: hol komoly, hol vidám asszociációk azzal kapcsolatban, miért halogatjuk életünk nagy döntéseit, sokszor saját vágyainkkal, igényeinkkel szembe menve.

Vannak dalaink, amik minket is meglepnek: úgy születnek meg, mintha a tudatunk érintése nélkül bújnának elő. Egy biztos: mélyről jönnek és mélyre mennek” – írta a zenekar néhány hete a Mire vársz? megjelenése előtt.

És valóban: a szám modern hangzás-köntösébe bújva személyes, belső utazáson vehetünk részt, amely során feltesszük magunknak a legfontosabb kérdést, amelyet sokszor mégis elkerülünk: mire várunk?

 
 

Bár a dal régóta megvolt – a csapat több mint egy éve csiszolgatja soron következő, ötödik lemezének anyagát -, néhány hónapra mégis fiókba került. Szepesi Mátyás, a csapat frontembere így mesélt:

Tavasszal kész volt már a Mire vársz?, de az akkori, még szokatlan korlátozások miatt azt gondoltam, hogy a “Kinyújtott kézzel öleld magadhoz ezt a világot, amíg így szeret” sornak nincs itt az ideje. Most, a második korlátozás alatt már tudom, hogy a világ szeretete nem változott, ő most is szeretne minket, csak nem szabad találkoznunk – viszont a bezártságban minden kapaszkodó számít, úgyhogy végre megjelentettük. Lehet, hogy pont ez segít majd valakinek, hogy meghozzon egy fontos döntést.

A szám producere Toldi Miklós volt, a csapat állandó alkotótársa (lásd még: Százszor visszajátszott, Mindig idebent). A klipben a zenekaron kívül feltűnik Pethes Vivien, Bársonyosi Dávid, néhány sirály és Budapest óriáskereke, de legalább ilyen fontos szereplők a már említett idézetek, Miles Davis jazz trombitástól Esterházy Péteren át Arisztotelészig bezárólag a legkülönbözőbb forrásokból. Szepesi elmondta:

Nekem sokszor a jó mondatok jelentik a kapaszkodót, illetve a mozgatórugókat az életben és az írásban. Az aktuális laptopomon és telefonomban – régebben: jegyzetfüzetemben stb. – mindig volt egy-egy gyűjtemény jöttömben-mentemben összeszedett idézetekből.

 
 

A videóról így nyilatkozott:

A klip története sok évvel ezelőtt, Esterházy Marcell Jelentés című (Forgács Péterrel és Gerhes Gáborral közösen jegyzett) kiállításának megnyitóján indult. Marcell ott bemutatott, szövegalapú alkotásai nagyon nagy hatással voltak rám: volt köztük három olyan, valóságos vagy látszólagos ellentmondásra épülő mondat vagy idézet, amelyek nem hagytak nyugodni éveken át:

“A következő mondat igaz. Az előző hamis.”

“Csak arról érdemes beszélni, ami lehetetlen.”

“A történelem legfényesebb lapjai örökítik meg a legmattabb képeket.”

Nagyon inspiráltak, szerettem volna kezdeni velük valamit, de éreztem, hogy a saját “játszóteremen” erre nem lesz módom, ezek a gondolatok nem fognak beférni a dalszövegeim keretei közé. Viszont amikor nemrég azt latolgattam, milyen klipet készítsünk erre a számra, pont azon gondolkodtam, hogy a halogatás az egyik legellentmondásosabb cselekedetünk abban az értelemben, hogy sokszor sokkal rosszabbat teszünk vele magunknak, mintha nem csinálnánk, és ekkor ösztönösen beugrottak ezek a paradoxonok. Megkerestem a neten a kiállítás anyagát, és ezek a mondatok kinyitottak bennem valami ajtót, beindult egy gondolatlavina, olyan másfél óra alatt megtaláltam a többi idézetet is. Ezeket fűzte fel a dal ívére Balázs Soma, aki tűpontosan és végtelen türelemmel rajzolta, vágta és komponálta össze a szövegeket Szombath Máté a kliphez forgatott képeivel-jeleneteivel. Ha valaki nem ismeri még a dalt, lehet, hogy elsőre kicsit sok lesz az információ, de többedik megtekintésre érthetővé válnak a rétegek.

Nézzétek meg a Konyha legújabb videóját a Mire vársz? című dal mellé!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás