Precedens értékű döntéssel zárult a Led Zeppelin hosszú ideje húzódó pere

Avatar photo
2020.10.8., 19:26

A Led Zeppelin nyerte meg a Stairway to Heaven plágiumperét, amely hosszú ideje témát szolgáltatott a zenei életben.

Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elutasította abban a régóta folyó ügyben a perújítási kérelmet, amely a Led Zeppelin dala miatt indult. Az újratárgyalás bírák általi elutasítása a hat éve húzódó eljárás megszűnését eredményezte, amely szerint a rockzenetörténet egyik legjelentősebb dalának kezdő taktusát a szerzők, Robert Plant és Jimmy Page a Spirit együttes Taurus című dalából lopták volna el. A döntést megelőzte egy márciusi győztes per, amelyben a bíróság megállapította, hogy a számot nem a Taurusról másolták.

 
 

Ez a döntés vízválasztó a zeneipar számára is, hiszen a 2015-ös Blurred Lines-botrány óta – ahol Pharrell Williams és Robin Thicke pert vesztett Marvin Gaye örököseivel szemben – sorban vádolják plágiummal a legnagyobb sztárokat. Az úgynevezett „fordított hányados” szabály megsemmisítésével egy, a szerzői jogokra nézve 43 éve irányadó precedens szűnt meg.

A felperesnek bizonyítania kell, hogy az alperes könnyen juthatott hozzá a zenei anyaghoz, és hogy a két szerzemény egyértelműen hasonlít.  A „fordított hányados” szabály alapján – melyet más körzetekben nem használtak – az állítólagos jogsértő minél könnyebben hozzájuthat egy szerzeményhez, annál nehezebb megállapítani a lényeges hasonlóságot. Ez a szabály évtizedek óta tüske volt a lemezkiadókat és előadókat képviselő ügyvédek szemében.

A Fellebbviteli Bíróság a döntését azzal magyarázta, hogy a digitális zenék és filmek korában, amikor a Netflix, a YouTube vagy a Spotify az elsődleges források, könnyebben hozzáférhető lett minden. Azt is megállapították, hogy a kifogásolt szabály által nehezebb bizonyítani a szerzői jogok megsértését.

A Led Zeppelint képviselő Ed McPherson ügyvéd üdvözölte a bíróság döntését, és kifejtette, hogy ennek a szörnyű rendelkezésnek sosem volt értelme.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A bíróság azzal, hogy teljes mértékben megtagadta a két dal közti hasonlóság megállapítását, talán a Blurred Lines kritikusait is elgondolkodtatja. A bíróság szerint:

Soha nem terjesztettünk ki szerzői jogi védelmet pár hangjegyre, de ragaszkodunk hozzá, hogy a zenei életben jellemző négy hangjegyes hasonlóságnak semmi köze a plágiumhoz.

A Zeppelin-ügy 2014-ben kezdődött, miután Michael Skidmore újságíró pert indított a megboldogult Spiritfrontember, Randy Wolfe jogutódainak nevében. A kereset azt állította, hogy a Stairway to Heaven eleje a Taurus című dalból lett lemásolva. Az esküdtszék 2016-ban elutasította a felperesek kérelmét, de a 9. körzet másodfokú bíróság háromtagú testülete 2018 szeptemberében újjáélesztette az ügyet. A testület új eljárást kezdeményezett, mert Gary Klausner bíró nem járt el szabályszerűen. A Led Zeppelin ügyvédei által fellebbezett ügynek tavaly szeptemberben volt az utolsó tárgyalása, és most úgy tűnik, pont került az eljárás végére.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

 Köszönjük, Variety!

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás