Avatar photo
2017.10.18., 13:05

PJ Harvey producerével készítetette új albumát TORRES, aki szerint zenéjét megtapasztalhatjuk és élvezhetjük mind az öt érzékünk bevetésével is

Új albummal jelentkezett a TORRES művésznév alatt alkotó amerikai dalszerző-énekesnő, Mackenzie Scott. A 4AD kiadónál megjelent Three Futures mondanivalóját Scott úgy foglalta össze, hogy a dalok a testünket, mint örömre szolgáló gépezetet boncolgatják.

TORRES | fotó: Ashley Connor

A Three Futures produceri munkálatait a PJ Harvey-vel szintén együtt munkálkodó Rob Ellis végezte, aki TORRES első albumán, a Sprinteren is közreműködött, az album keverését pedig David Tolomei (Beach House, Future Islands) vállalta el.

Amikor Mackenzie Scott belekezdett a harmadik TORRES-album, a Three Futures munkálataiba, egészen magával ragadta az az elképzelés, miszerint a zenét megtapasztalhatjuk és élvezhetjük mind az öt érzékünk bevetésével. Ez azonban nem teljesen új koncepció, az énekesnő egyik ismertetőjegye a koncertjeit megelőző Palo Santo illatos, világító füstölőfa használata.

TORRES valamennyi dalt teljes fogyasztói élménnyé akarta teremteni: azzal a gondolattal játszott, hogy mi lenne akkor, ha a hallgató nem csupán füleivel tapasztalná meg zenéjét, hanem a szemeivel, az ízlelőbimbóival, a kezeivel, a lábaival, az orrával. Mi lenne, ha még az illatát is érezné? Ezen gondolatok végeredményeként lett a Three Futures oly eleven és szürreális.

Az album előkészületei alatt Mackenzie könyvekben keresett intellektuális inspirációt: többek között Vladimir Nabokov, Ernest Hemingway, Carrie Brownstein és Alejandro Jodorowsky munkáit választotta múzsáivá. A lemez átfogó lírai témáját, a test ünneplését, a testi örömök feltérképezését főként Ta-Nehisi Coates Between the World and Me című munkája inspirálta.

“Rengeteg Kraftwerket, Cant, Kate Bush-t, Portisheadet és Abbát hallgattam, míg a Sprinterrel turnéztam – mondta Scott. – A Three Futures-nél tudtam, hogy meg akarom csinálni a saját trance-pop lemezemet, szóval dobgépet használtam, hogy az új dalok legalább felénél az ütem legyen meg először, és aköré írtam a ritmust.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A hipnotikus tekintetű TORRES harmadik lemezanyagát áthatja az élénk hangzás és a spirituális dekadencia. A magával ragadó zene azt sugározza, hogy az önkívületet és az élvezetet előnyben részesíti az önmegtartóztatással szemben. A 2015-ös Sprinter merevségével ellentétben, ahol baljós elektronikus elemek sokasága bujkált a megfontolt gitárok árnyékban, a Three Futures esetében a gépies groove-ok állnak az előtérben, keretet biztosítva a szaggatott elektropopnak, a gótikus/gót textúráknak és krautrock motívumoknak. Mindezt pedig a szuggesztív, boszorkányos énekesnő kifejező éneke teszi abszolút letaglózóvá.

„Imádom, mikor egy lemez kibontakozik az idő múlásával, és olyan szeleteit tárja fel, amikre első, második vagy akár tizedik hallgatásnál senki sem számított volna. Ettől lesz egy album klasszikus – és ez az, amit én el szerettem volna érni” – mondta Torres.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Three Futures dallista:

1. Tongue Slap Your Brains Out
2. Skim
3. Three Futures
4. Righteous Woman
5. Greener Stretch
6. Helen in the Woods
7. Bad Baby Pie
8. Marble Focus
9. Concrete Ganesha
10. To Be Given a Body

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

TORRES (gitár, vokál) és bandája, Erin Manning (billentyűk, vokál), Cameron Kapoor (gitár) és Dominic Cipolla (dob) ősszel európai turnéra indul a The Dove & The Wolf zenekar társaságában.

TORRES európai turnédátumai:

11/4 – REYKJAVÍK @ Iceland Airwaves
11/7 – MANCHESTER @ Soup Kitchen #
11/8 – LONDON @ Tufnell Park Dome #
11/9 – BRIGHTON @ The Haunt #
11/10 – PÁRIZS @ Le Point Ephemere #
11/11 – AMSZTERDAM @ Bitterzoet
11/13 – KÖLN @ Gebaude 9 #
11/14 – HAMBURG @ Waagenbau #
11/15 – BERLIN @ Kantine am Berghain #
11/16 – MÜNCHEN @ Ampere #
11/18 – BRÜSSZEL @ Botanique Rotonde #
# = előzenekar: The Dove & The Wolf

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás