Pinochet rémálma – Holydrug Couple a Kuplungban
Marcelo Salas és Ivan Zamorano legendás csatárkettőse óta aligha volt szimpatikusabb párosa Chilének, a Holydrug Couple dúójánál. Ives Sepulveda és Manuel Parra maratoni európai turnéjuk keretében – két zenész társukkal kiegészülve – próbálnak meg minél több hívet gyűjteni éteri rockzenéjüknek. Megnéztük, hogy tetszik Budapestnek a chilei neo-pszichedélia.
A végéről kezdve ezt a beszámolót, sok mindent elmond a Holydrug Couple-ról az a grimasz, amit a zenekar összes tagja szinte ösztönszerűen produkál a Tame Impala említésére. A Kuplung melletti sokat látott kocsmában lehetek tanúja annak, ahogy a zenekar tagjai unottan reagálnak az ausztrál bandával való összevetésre, de annak is, ahogy sokkal nagyobb lelkesedéssel vetik magukat a társalgásba, ha hazájukról, Chiléről kérdezik őket. Érthető persze mindkét reakció. A sokadvirágzását élő pszichedelikus rock manapság egyenlő a Tame Impala-val, pedig az ausztrál banda csak a kirakat; mögöttük ott sorakozik egy rendkívül izgalmas második vonal is. A chilei színtér ráadásul a Holydrug Couple és a nemsokára ugyancsak hazánkba látogató Föllakzoid miatt most amúgy is külön kis egyedi szigetet képez ebben a műfajban. A Holydrug Couple multi-instrumentalista „agya”, Ives Sepulveda ráadásul kicsit máshol túrkál és keresgél, mint például Kevin Parker, a Tame Impala dalszerzője.
A Holydrug Couple zenéje ugyanis valahol félúton lebeg a a 70-es évek német krautrockja (Can, Ash Ra Temple, Neu!) és az ugyancsak abban az időszakban csúcsidőszakát élő angolszász psych-rock (Cream, 13th Floor Elevator, The Electric Prunes) között. Mindez persze leírva nagyon leegyszerűsíti a képletet, de az még ennél is nehezebb kérdés volt, hogy mindez hogyan fog működni élőben, főként egy ilyen koncertekkel ezidáig csak elvétve találkozó magyar közönség előtt.
Az aggodalom aztán a második szám végeztével el is szállt, főleg hogy addigra a koncert kezdetén kínosan pangó színpad előtti tér is szép lassan megtelt. Santiago büszkeségei pedig a lemezeiket olykor eluraló bágyadt révedezést koncert-kompatibilisebb, zajosabb, teltebb köntösbe burkolták, úgyhogy mire leeshetett mindenkinek, hogy itt nem holmi divathullámot meglovagoló bandát lát, és mielőtt öncélúvá válhatott volna az egyre zajosabb területekre merészkedő hangzás, addigra a koncert főprogramja véget is ért.
Pedig nem volt ez rövid koncert, legalábbis ennek a koncertnek a hosszát nem érdemes percben mérni. A Holydrug Couple-ből pontosan elég volt ez a kb. egy óra, ez alatt ugyanis minden fontos arcát bemutatta a zenekar: a koncertet indító rövidebb, hagyományosabb szerkezetű dalok után a koncert második fele már inkább a hosszúra nyújtott, epikusabb számokról szólt. De ez így volt rendjén, így könnyebb is volt az egyébként végig nagyon koncentráltan játszó zenekar által szépen kitervelt ívet követni. Főként a két eredeti tagot volt érdemes figyelni, az ő játékukon, testbeszédükön igencsak érződött az összeszokottság és a műfaj iránti elkötelezettség. Lám, a világ néha mégis helyesen működik, mert a sok próbatermi kísérletezés, a saját határok feszegetése és nem utolsó sorban a zenei alázat szó szerint ilyen messzire repíthetnek egy tehetséges zenekart, egy a zenei térképen alig számon tartott helyről is.
Az már persze más kérdés, hogy maguk a zenekartagok mennyire élvezik a világjárást, mert ott abban a már említett kocsmában aztán az is kiderült, hogy nem sok fogalmuk van a következő turnéállomásról. De mindez nem is annyira meglepő: egy órára ugyanis a Holydrug Couple olyan kozmikus hangulatot teremtett, hogy utána mi nézők is csak szédelegtünk ebben a világnak csúfolt valamiben: ott és akkor sokan lecserélték volna a farmer-polót egy csinos szkafanderre.
Szöveg: Bicsérdi Ádám
Képek: Csatári Gergely
