„Pilóta akartam lenni, meg persze saját fagylaltozót szerettem volna.” – Nils Frahm-interjú
Nemrég már olvashattátok Ólafur Arnaldsszal készített interjúnkat, aki Nils Frahmmal és az A Winged Victory For The Sullennel egyetemben október 10-én adott csodás koncertet a Trafóban. Nemcsak vele, hanem a német zongorazsenivel, Nils Frahmmal is beszélgettünk a fellépésük előtt, ám az interjút először egy zavaró hang, majd annak gazdája is félbeszakította, aki aztán bele is szólt a beszélgetésbe. Hogy kiről van szó, illetve hogy milyen fedősztorit talált ki Nils az augusztusi balesetére, mi akart lenni kiskorában, vagy hogy mi számára a tökéletes szülinapi ajándék, kiderül az alábbi interjúnkból!
Augusztusban eltörted a hüvelykujjad, hogy vagy most? Hogy történt a baleset?
Nils Frahm: Az ujjam már jobban van, szinte minden a régi. Hát szerettem volna egy kicsit csavarogni, stoppoltam, aztán jött egy autó, ami levitte az ujjamat.
De most komolyan!
N.F.: Ennyi a sztori mára!
Hát jól van… Törött ujjal hogy tudtál koncerteket adni abban az időszakban? Akkoriban még nem volt kész a Screws c. albumod, amit 9 ujjra komponáltál.
N.F.: Valójában csak egy koncerten játszottam gipsszel a kezemen, akkor Peter Broderick segített ki. Utána hosszabb ideig otthon pihentem, és azokban a hetekben… várj, hallod ezt a hangot?
Ez egy borotvának hangzik talán…
N.F.: Egy borotva! A fejem már tele van mindenféle hanggal meg zümmögéssel, de tényleg, ez egy borotva lesz! Na szóval otthon töltöttem néhány hetet, és mire eljött az amerikai turné ideje, addigra már rendben volt az ujjam.
Ahogy említetted, nemrég a tengerentúlon jártál. Európaiként mennyiben érzed másnak, amikor egy másik kontinensen játszol? Milyen az ottani közönség, milyen a hangulat?
N.F.: Egyértelműen teljesen más élmény mondjuk Japánban fellépni, vagy Németországban, esetleg Mexikóban vagy Magyarországon. Szerintem elég sok különbség van, de nem olyan drasztikusak, mint amilyennek képzelnéd. Az emberek ugyanúgy hallják a zongorát, nem kell lefordítanom a dalszövegeimet, hiszen nem énekelek, szóval nem látok olyan nagy eltérést e tekintetben. Előfordul, hogy két egyazon országban lévő város közt nagyobbak a különbségek, mint két ország közt.
Nemrég ünnepelted 30. születésnapodat, úgyhogy kicsit megkésve, de szeretnénk neked boldog szülinapot kívánni! Hogyan töltötted ezt a napod?
N.F.: Köszönöm szépen! New Yorkban voltam, távol Berlintől, szóval csak néhány barátom lehetett velem, és velük mentem el vacsorázni.
Szóval semmi kemény bulizás?
N.F.: Nem, semmi ilyesmi. Bowlingoztunk, abban meg veszítettem.
Ha lehetne három szülinapi kívánságod, mit kívánnál?
N.F.: Hm, bárcsak egy is eszembe jutna…
Rendben, annyi is elég lesz.
N.F.: Tényleg? Az igazán jó szülinapi ajándék… Nos általában mindenem megvan, mert nincsenek túl nagy igényeim. De aminek mindig örülök, az valamilyen konyhába való dolog, mivel imádok főzni. Szóval ha az ajándék csak egy fokhagymaprés, az is jó. De ha fogalmad sincs, hogy mit adj nekem, mert nem ismered a konyhámat, akkor tökéletesen megfelel akár egy bakelitlemez is, vagy egy jó könyv.
Kiskorodban minek készültél? Gondoltad volna, hogy 30 évesen egy igazán híres zongorista leszel?
N.F.: Nem, abszolút nem hittem volna ezt! Pilóta akartam lenni, meg persze saját fagylaltozót szerettem volna. Később azt gondoltam, híres író leszek, persze ez hülyeség, mert sohasem írtam le semmit az emaileken kívül. Szerepelt a terveim között, hogy festő vagy fotós leszek, de csak a legutolsó ötleteim között bukkant fel, hogy valami zenével kapcsolatosat csináljak. De ez csak azért valósulhatott meg, mert az összes barátom zenélt, és élveztem, hogy az ő társaságukban vagyok, és zenélünk.
Ólafur Arnaldsszal turnézol most, és már nem is először. Hogy emlékszel vissza az első találkozásotokra, hogy ismerkedtetek meg?
N.F.: Erre a kérdésre…
Az interjú ezen pontján toppant be maga Ólafur Arnalds az öltözőszobába, aki frissen borotváltan (hiszen ekkor jöttünk rá, hogy ő vonta el Nils figyelmét korábban) csatlakozott hozzánk egy kis beszélgetés erejéig.
És éppen itt is van Ólafur, pont jókor!
N.F.: És ezt tőle is kérdezted?
Nem, tőle nem éppen ezt kérdeztem.
Nils Ólafurnak: Azt próbáltam kideríteni, hogy van-e itt valami átfedés a kérdések között!
Most azt kérdeztem, hogyan és mikor találkoztatok először?
Ó.A.: (nézi a kérdéseimet) Nem, tényleg nem kérdezte ezt tőlem!
N.F.: Korábban is próbáltuk megfejteni, hogy mikor is volt ez. Amikor először találkoztunk…
Ó.A.: Az egy turnén volt, a buszban. Nem, nem! (csettintget) Az Astra Kulturhausban, Berlinben.
Nem emlékszel?
N.F.: De, de, így már igen.
Ó.A.: Nem ismertük egymást, csak köszöntünk, és játszottunk.
N.F.: Igen, a koncert helyszínén találkoztunk először Berlinben, 2009-ben. Vagy 2010-ben?
Ólafur néhány röpke pillanatig még fürkészte a papíromat, majd távozott köreinkből.
Nils, sokat vagytok együtt akkor is, amikor nincs turné vagy munka. Hogy írnád le a barátságotokat? Milyen ember Ólafur?
N.F.: (kinéz, hogy Ólafur elment-e már, majd nevet) Ólafur nagyszerű fickó, de őszintén szólva azért nincs annyira sok időnk közösen, hiszen ő háromórányi repülőútra van Berlintől, ahol lakom. Úgy gondolom, a kevés szavak emberei vagyunk, nem beszélgetünk állandóan. Megvan a magunk véleménye, eszmecseréket folytatunk a zenéről, a médiáról, arról, ami éppen zajlik a nagyvilágban. Aztán beszélünk még a kerti munkáról is, vagy éppen a lányokról, és mindezek után zenét szerzünk! Akkor pedig már nem is kell beszélni.
És nyáron elmentetek egyet túrázni Izlandra is…
N.F.: Úgy van!
Na ezt viszont tényleg kérdeztem Ólafurtól is!
N.F.: (nevet) Ez a kis túrázás meglepően vicces volt vele! Igazán sportos alkatnak tartom magamat, szerintem örökké tudnék gyalogolni, gyors is vagyok, de ő egyfolytában előttem futott! Egyszer sem kellett megvárnom, teljesen szervezett volt, mindig tudta, mit csinál. Nagyon örültem ennek, mert nekem sokat számít, hogy nem kell várni senkire, aki tudod (kifulladást imitál)… Egyszer négy hétig egyhuzamban barangoltam a Pireneusokban, párszor majdnem meghaltam, szóval nincsenek túl romantikus elképzeléseim a túrázásról; szép is lehet, de fájdalmas is. De jó volt azért, szerettem.
Kicsit visszakanyarodva a zenéhez: tavasszal azt említetted, hogy készül egy lemez Anne Müllerrel közösen. Mit tudsz ezzel kapcsolatban mesélni nekünk?
N.F.: Terveink szerint még az idei év végén vagy január tájékán befejezzük. Én mindig azt mondom, főleg ha interjún kérdezik, hogy akkor lesz kész, amikor eljön az ideje. Az Erased Tapesnél minden albumnál úgy érzem, nem köt megállapodás, és ha valakinek több időre van szüksége, akkor késleltetik a megjelenést. Csak akkor adjuk ki a lemezt, ha tényleg teljesen elégedettek vagyunk vele, és csak nagyjából három hónappal a megjelenés előtt áruljuk el a részleteket. Szóval majd minden megtörténik a maga idejében. De tényleg hamarosan.
Ha választhatnál egy énekest, akivel együttműködnél egy albumon, ki lenne az és miért?
N.F.: Thom Yorke, mert szerintem vele biztosan eljutnánk valahová.
Interjú: Varju Kitti
Fotó: Biczó Andrea
