Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Varju Kitti

Varju Kitti
2018.08.28., 13:02

A tavalyi nyári kedvences válogatásomhoz hasonlóan idén is inkább a melankolikusabb dalok domináltak az elmúlt hónapokban. Listámra elsősorban (de nem kizárólag) 2018-as megjelenések kerültek, és teljesen véletlenül alakult úgy, hogy az előző nyaramat meghatározó előadók közül néhányan még mostanra is tartják a helyüket az aktuális kedvenceim között. A sötétebb hangvételű elektronikától kezdve a már kicsit a mainstream felé hajló pop-rockon át néhány szintitúltengéses szerzeményig bezárólag végül egy elég változatos mixszel tudom búcsúztatni az idei nyarat.

Nothing But Thieves – Excuse Me

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az egyik legfrissebb felfedezésem a Nothing But Thieves, amelyet volt szerencsém élőben is látni egy másfél órás fesztiválfellépésén. Mindössze pár szám ismeretében masszív élmény volt a banda további repertoárjának nagy részét a maga nyers erejében hallani – mert Conor Mason hangjában valóban ott van valami szó szerinti őserő, amely megdöbbentő hatású, ha az ember először tapasztalja meg a színpadról. Számomra ő viszi el az egész Nothing But Thieves-t, és ezt sokszorosan bizonyítja például az Excuse Me című számban, amelyben olyan hangterjedelmet jár be, hogy stúdióverzióban is szétrepeszt minden hangfalat.

Dean Lewis – Be Alright

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A tavalyi évem egyik legnagyobb felfedezettje az ausztrál énekes-dalszerző, Dean Lewis, aki nemcsak a 2017-es nyári kedvenceim közé fért be, de első EP-je is felkerült az előző évi legjobb hanganyagokat soroló listánkra. Korábban azt írtam, hogy biztos hallunk még róla, illetve azt is, hogy kérdés, tud-e élni a hirtelen jött népszerűség nyomásával – mindkét esetben ki lehet jelenteni, hogy ezek megvalósultak, hiszen Lewis legújabb kislemeze, a Be Alright minden korábbi sikerét felülmúlta. A melankolikus popsláger elég egyszerű üzenettel bír (szakítás után az idő majd azért minden sebet begyógyít), mégis rengetegen tudtak azonosulni ezzel, az énekes pedig közösségimédia-felületeinek tanúsága alapján csak úgy kapkodja a fejét a milliós klipnézettségi és hallgatottsági adatok láttán. Közelgő Európa-turnéja szinte telt házas, ausztrál koncertkörútjának első állomásaira pedig tíz perc alatt fogytak alatt el a jegyek, úgyhogy aki még nem hallgatta meg a jövő egyik kétségtelenül feltörekvő tehetségét, annak itt a lehetőség.

mïus – Aureola

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hazai frontról egyetlen előadó lopta be magát a nyári listámra, de ő nagyon. A mïus egy fontos, trilógiazáró albummal jelentkezett tavasszal (amelynek kapcsán interjúztunk is), a Twentytwo 22 pedig túlzás nélkül az év egyik abszolút favoritja lett nálam. Álmos Gergő eddigi legérettebb, egyben legkomplexebb albuma tele van emlékezetes pillanatokkal, hiszen a gyakran már-már technóba forduló, átütő szintifutamokkal operáló, végig a sötétebb árnyalatú hangzásvilágban kalandozó zenei motívumok tökéletesen kollaborálnak a klasszikus hangszerek nyújtotta lehetőségekkel. Ennek az eklektikus fúziónak gyönyörű példája az Aureola, amely annyira hibátlanul állítja harmóniába a zongora hangját, a lendületes dobszólamokat és az elszálló szintetizátorokat, hogy azt nem lehet csak egyszer meghallgatni.

Tom Adams – In Darkness

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A tavalyi legjobb modern klasszikus lemezeket felvonultató listámon már helyet kapott Tom Adams debütálása, a brit énekes-dalszerző pedig nemrég egy új kislemez megjelentetésével mélyítette el az iránta érzett elképedésemet. Mert hangszíne párját ritkító, és ahogy eddig is minden dalában, úgy az In Darkness esetében is tetten érhető, hogy egyetlen szerzeményen belül olyan hangterjedelmeket jár be, ráadásul olyan elemi erővel, hogy azt tényleg végtelen öröm hallgatni. A zongorát ezúttal félretevő énekes a szintiken túl számos más hangszert is bevont a zenei háttérbe, a végeredmény pedig az eddigiekhez képest sokkal komplexebb, színesebb és mélyebb hangzásvilág lett.

Luca Longobardi – Wisteria

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az olasz Luca Longobardi a 2017-es, Plume című albumával már tavaly is lenyűgözött, idén pedig a Spōre EP-ve adta meg az elmúlt hónapjaim egyik meghatározó szerzeményét, a Wisteriát. A szintitémákban gazdag, ártatlan dallammotívumokkal induló szám a végére olyan katarzisba fordul át, amely teljesen megdöbbentő a kiinduló zenei állapotot ismerve – de a kép összeáll, az élmény pedig maradandó. Az olasz zongorista Diego Guarnierivel közösen hozott most ki egy új EP-t, a Timelinet, de emellett még egy nagy projektre is készül. Egy ajándékba kapott zongorát szeretne elhozni a franciaországi Biarritzból Rómába egy furgonnal úgy, hogy mindennap más-más városban állna meg, ahol a hangszer és az ő befogadásáért egy-egy koncertet adna, mindezt pedig egy dokumentumfilmben rögzítené. A Ruggine elnevezésű projekt viszont támogatásra szorul, úgyhogy akinek szimpatikus az ötlet, a Musicraiser oldalán tudja pártolni.

BOKKA – Hello Darkness

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Valamikor régebben láttam egy érdekes maszkokban fellépő bandát az A38-on, de utána valahogy mégsem mélyültem el a zenei munkásságában. Aztán idén felrémlett minden, amikor ismét szembejött velem a BOKKA és annak új albuma, a Life On Planet B, amely eléggé megragadta a figyelmem. A lengyel banda aktuális megkedvelésén sokat lendített, hogy nemrég élőben is meghallgathattam a legfrissebb számait, amelyek közül a Hello Darkness ragadt be a legtovább már a lemezzel való ismerkedéskor, majd a koncertet követően is.

Rich Aucoin – Release

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Teljesen véletlen felfedezés volt Rich Aucoin Release című száma, amely gyakran váltakozó ritmikájával hívta fel magára a figyelmem. A hétperces szerzemény az elektronika berkeiben kalandoz, miközben masszív dobszólamokat hív be a zenei képbe – ám szinte mindig akkor van ritmusváltás, amikor az ember épp elkezdene belelendülni az adott szekció élvezetébe. Ez lehetne negatívum is, de egy idő után valahogy összeérik ez a kicsit kaotikus ritmika, és pont a változatossága az, amely magával ragad. Ráadásul a kissé töredezett lendület ellenére is képes kiteljesedni egy totális katarzis a szám végére, úgyhogy felejtsük el a zenei szimmetriát, és lehet elmerülni a szintihullámok tengerében (ahogy a kanadai producer is teszi a dal klipjében).

alt-J feat. Pusha T – In Cold Blood (Twin Shadow version)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A tavaly általunk is kedvelt RELAXER című lemezéről az előző nyaram egyik meghatározó száma volt az Adeline, az alt-J pedig annak ellenére fért fel megint a listámra, hogy alapvetően továbbra sem tartom magam a rajongójának. Most épp az előző lemez dalainak újragondolt, más előadókkal kollaboráló változatait fogja kiadni REDUXER címen szeptember 28-án, és e projekt első előfutára tarolt le úgy, ahogy arra magam sem számítottam. Az In Cold Blood eredetijét sosem hallottam (vagy ha igen, akkor is elfelejtettem), de a Pusha T-vel és Twin Shadow-val közös változat annyira menő lett, hogy teljesen váratlanul vette át az uralmat a hallgatási statisztikáimban (legalábbis a megjelenését követő hónapban).

Snow Patrol – Life on Earth

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hét év után jelentkezett hetedik albumával a Snow Patrol, a Wildness pedig az eddigi lemezekhez hasonló hangzásvilággal és épp ezért bőven hallgatóbarát szerzeményekkel lett telítve. Bár sosem voltam elvakult rajongója a brit zenekarnak, számos dala áll közel a szívemhez, így az új hanganyagot is egy teljesen kellemes hallgatási élményként könyveltem el. A Wildnessről számomra kiemelkedik a Life On Earth (és annak alternatív verziója is): bár ritmikájában egy kicsit döcögve indul be, de később a kísérő hangszerek becsatlakozásával egyre jobban kiteljesedik minden. Ez a dal simán megidézi a régi Snow Patrolt, ráadásul Gary Lightbody-nak most is tökéletesen áll ez a magas hangtartomány.

Thomas Azier – Gold

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bár ez egy tavalyi megjelenés, de a holland Thomas Azier Gold című slágerét idén ajánlotta figyelmembe a Spotify (igaz, először annak akusztikus verzióját). A második, Rouge című lemezéről származó dal egy vérbeli elektropop sláger, amelynek andalító, zongorás kezdődallamai rendesen félrevezetnek minket azzal kapcsolatban, hogy egyébként egy abszolút táncolható és végtelenül fülbemászó számot kapunk a gyönyörű falzett hanggal megáldott énekestől.

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás