Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Kaiser Vivien

Kaiser Vivien
2018.09.6., 17:44

Míg a tavalyi nyaram egyértelműen a nosztalgiázásról szólt, idén úgy döntöttem, ideje kilépni a komfortzónámból: tudatosan elkezdtem keresni az új hangzásokat, az általam kevéssé ismert stílusokat, felfedeztem új előadókat. Néhány csalódás mellett szerencsére rengeteg új szerelem is szövődött, a tíz legfrissebb nagy Ő-met pedig az alábbi listára gyűjtöttem.

Mumford and Sons – Tompkins Square Park

Bár a Szigeten volt szerencsém ízelítőt kapni a zenekar készülő albumáról, hivatalos megjelenés még nincs, ezért visszanyúltam a legutóbbi lemezhez, a Wilder Mindhoz. A 2015-ös korong minden dala kincset ér számomra, mégis ildomosnak gondoltam egy olyan számot listázni, ami a Szigeten is elhangzott: a Tompkins Square Park már a Spotify-listán a kedvencem lett, a nagy rajongás pedig a koncerten változott extázissá: kellemes, táncolható, gitárcentrikus dalocska, amit szívesen elhallgatok az új megjelenésekig.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nine Inch Nails – Ahead of Ourselves

Nekem bőven elég a hat szám és a harminc perc, amit a NIN legújabb, Bad Witch című lemeze ad: ennyi idő alatt csendes magamban üvöltés közepette beérek a munkahelyemre, és még a szünet gombot sem nyomkodom, mert a dalok kihagyás nélküli egymásutánisága adja a tökéletes élményét Trent Reznor legrövidebb szerzeményének: a Shit Mirror gépzajos effektjei áthajlanak a Play The Goddamned Part David Bowie ihlette szaxofonkonstellációjába, amely éppen reflektál a személyes kedvencemre, az Ahead of Ourselves minimál lüktetésére. A dal egyébként nem a lemez legátütőbb pontja, nekem mégis ez a szám hozza vissza a Nine Inch Nails és úgy általában az industrial metál nyers, depresszív, horrorszerű világát.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kurt Vile – Loading Zones

A War On Drugs ex-gitárosa 2015 óta nem alkotott szólóban semmi maradandót, és ez nem is nagyon zavart, hiszen a Courtney Barnett-tel közösen rögzített Lotta Sea Lice a tavalyi év egyik legjobb kollaborációja lett. A szívem most mégis nagyot dobbant, mert Kurt Vile nemrég stúdióba vonult, és rögzített néhány nagyon lazának ígérkező, country-szerű nótát, amelyeket Bottle In címmel dob a nagyérdemű elé október 12-én. A Loading Zones ennek a munkának az első gyümölcse, és be kell vallanom, nem mutat sok újat, cserébe a régi jóból sem hagy ki semmit: dallamos gitár, flegma szöveg és egy világmegváltó üzenet, mely szerint Kurt a saját piszkos-gyönyörű kis városában mindenhol ingyen parkolhat, még ott is, ahol egyébként tilos!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Paul McCartney – Fuh You

Sir Paul McCartney tavaly év elején kezdett bele a most pénteken megjelenő Egypt Station című lemez munkálataiba, amelyen az ígéretek szerint – a legutóbbi 2013-as New című albumhoz hasonlóan – szintén egytől egyig új McCartney-dalok lesznek hallhatóak. Az Egypt Station felépítése a hatvanas-hetvenes évekbeli konceptalbumok felé vonzódik, a The Beatles basszusgitárosa pedig úgy képzeli el a lemez felépítését, mint egy tényleges utazást állomásról állomásra. Én rögtön le is szálltam az egyik első megállónál, amely a Fuh You nevet viseli: a McCartney által rozoga szerelmes dalnak titulált szám első hallgatásra talán kicsit butácskának tűnhet, de ha az ember jobban figyel, hamar rájön, hogy egy kifejezetten kedves és vidám dalt hozott össze az egykori The Beatles-tag, amelyet a OneRepublic frontembere, Ryan Tedder produceri munkája tökéletesített.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Dean Lewis – Be Alright

Az ausztrál énekes-dalszerzőnek két rajongója már egészen biztosan van itthon: Kittivel már készítjük is a szívecskés plakátokat Dean Lewis jövendőbeli magyarországi koncertjére, miközben végtelenítve hallgatjuk ennek a gyakorlatilag a semmiből előtűnt srácnak az egyszálgitáros dalait. Lewis voltaképpen csak tavaly óta forog a köztudatban, a Waves című kislemeze igencsak betalált gyakorlatilag az összes zenei toplistán, idén pedig a Be Alright című dallal könnyeztetett meg sokakat. Ez a szám nekem különösen kedvencem, ugyanis egy olyan szakítás utáni életfilozófiát követ, amelyet minden összetört szívű, magányos léleknek be kellene tartania: fogadd el, hogy most szar, éld át a fájdalmad, aztán lépj tovább.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

LCD Soundsystem – Oh Baby

Ez a zenekar olyan megkerülhetetlen a kétezres évek könnyűzenéjében, mint a hatvanas években a The Rolling Stones vagy a nyolcvanas években a Guns N’ Roses. Mégis szemlesütve kell beismernem, hogy ezidáig igen keveset foglalkoztam a csapat munkásságával. De mentségemre legyen mondva, hamar behoztam a lemaradást, és büszkén jelentem, hogy a teljes életművét kimaxoltam, és egyúttal az egyik kedvenc bandámmá is avanzsált. Igaz, idén nem jött ki új LCD-kislemez, de három korábbi számhoz készült egy-egy Lovefingers-remix. Bevallom, a remixek kevéssé fogtak meg, nem úgy az Oh Baby eredetije, amely szintén nem egy matuzsálem, hiszen tavalyi merítés az American Dream című lemezről. Kicsit Bowie-s, néhol Brian Enós, és van benne egy leheletnyi New Order, mindez James Murphy szájíze szerint szentimentálisan tökéletesre koreografálva.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Interpol – The Rover

Az Interpol hatodik nagylemeze egészen frissen gördült le a gyártósorról, és koronázta meg az idei listámat. A Marauder Paul Banks személyiségének egy sötét szelete, melyet a frontember szerint is jobb a dalok szabta határok közt tartani. A lemez második dala, a The Rover már címében is baljóslatú asszociációkat idézet meg bennem (a rover “vándort” jelent), a szám maga pedig egy olyan vonzó, karizmatikus és sejtelmes vezetőről szól, aki fiatal követőit hedonista vágyainak szolgálatára biztatja.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Lucrecia Dalt – Tar

Szerintem az év legkísérletezőbb és egyben legfurcsább albuma lett a kolumbiai dalszerző-producer hatodik, Anticlines című albuma. A szintipopból induló, az elektronikus zene minden zugát végigjáró, majd az ambientnél kiteljesedő Lucrecia Dalt, ha lehet mondani, még az ambient elvont tartományaiban is valami nagyon különöset alkotott. A lemezt és személyes kedvencemet, a Tar című számot már nem is nevezhetjük a szó klasszikus értelmében vett dalnak: érzésmanipuláló hanginstallációk, futurisztikus hangfoszlányok, melyek egy sci-fiben, egy tévészignálban és az ötvenes évek elektronikus zenei elvont próbálkozásai közt is tökéletesen megállnák a helyüket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Panic! At The Disco – Say Amen (Saturday Night)

A zenekar előző lemeze, a Death of the Bachelor, mely voltaképpen Brendon Urie szólóalbumaként is értelmezhető, nem igazán érte el azt a punkos, barokk popos, rockos egyveleget, mint a korábbi albumok. Ezt nyilván sokan a zenekar, vagyis hát Urie szemére vetették, és lehet, ezen kritikák vagy az új zenésztársak hatására, de a Panic! At The Disco a Pray for Wicked című hatodik nagylemezével a dübörgő elektronika mellé visszacsempészett egy kis klasszikus rockhangzást is. A lemezt egyértelműen a Say Amen (Saturday Night) viszi, egy elég jól megkoreografált és sok szempontból önkritikus klippel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Arctic Monkeys – Tranquility Base Hotel & Casino

Igen, igen, minden zenekar elmondja a készülő új anyagáról, hogy ez most mennyire más lesz, mint az előzőek, és különben is teljesen új irányvonalat vett a banda zenéje. Aztán ez a legtöbb esetben persze nem igaz. De mikor Alex Turnerék mondják ezt, azt igenis komolyan kell venni. Itt van például a májusban kijött Tranquility Base Hotel & Casino című, hatodik Arctic-nagylemez, és hát mit mondjak, ez az újítás még hozzájuk képest is meredek. Ez az album lett a zenekar leglassúbb és zeneileg legérettebb alkotása. Nehéz egyetlen dalt is kiemelni, de a lemez címadó száma a Holdra szállós téma miatt külön figyelmet érdemel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás