Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Illyés Bence
2017 idáig nem az az év volt idáig számomra, amikor nagy energiákat fektettem volna új zenekarok, előadók megismerésébe, igaz, a régi kedvenceim is nagyjából éppen elég új zenét hoztak ki az utóbbi nyolc hónapban ahhoz, hogy elég legyen azokat nyomon követni. Bár megfutottam a kötelező köröket az aktuálisan felhype-olt újdonságokkal (például July Byrne, Vince Staples vagy mondjuk Lorde lemeze) is, azok, mint általában, ezúttal sem fogtak meg különösebben. Így maradtam többnyire a régi kedvencek új dalainál ebben az évben, bár ezek között is akadtak sajnos gyengébb eresztések, pl. az új Mac Demarco-lemez, illetve befutott pár érdekes meglepetés és kellemes visszatérés is. A gitárzenék melletti elköteleződésemből adódóan azt hiszem, a dalok többsége az általánosságban vett „nyári sláger” fogalmától igen messze áll.
Pond – Sweep Me Off My Feet
Az év lemeze idáig nálam egyértelműen a Pond The Weatherje, amely az előző lemezekhez képest lényegesen több szintit, táncolhatóságot és némi társadalomkritikát is tartalmaz, és nem mellesleg a korábbiakhoz hasonlóan ismét egy rakat jó számot is sikerült írni az ausztrál zenekarnak. Ezek között pedig az igazi húzódal a Sweep Me Off My Feet, ami egy lehengerlő groove-val, remekül eltalált témákkal és gunyoros szöveggel vesz le a lábamról minden alkalommal, amikor hallgatom.
Janka Nabay & the Bubu Gang – Santa Monica
Fogalmam sem volt róla, hogy mennyire szükségem is van ilyen afrobeat zenékre az életemben, amíg nem láttam élőben Janka Nabay-t és zenekarát. Ez a dal volt az, ami a koncert után is napokig megmaradt a fülemben, megkerestem, azóta pedig egy kis jókedvért bőven elég csak elővennem a YouTube-on. Alighanem a listán ez az egyetlen szám, amire nyugodtan rásüthetjük a „nyári sláger” jelzőt.
Slowdive – Star Roving
Gondolta volna bárki, hogy 2017-ben visszatér még a shoegaze (vagy legalábbis pár meghatározó zenekara), ráadásul nagyszerűbben is, mint anno húsz évvel ezelőtt? Én például biztos, hogy nem. A Slowdive azonban óriási meglepetésként az egyik legjobb lemezt szállította idén, ami életet lehelt egy már eltűntnek hitt, megújulásra képtelen műfajba. A hőskorszak óta folyamatosan hanyatló, tucatlemezek sokaságát kitermelő shoegaze-nek mint egy falat kenyér, úgy kellett az értelmetlen gitármaszatolást, monoton dobolást és a többi tipikus, lejáratott elemet nélkülöző új, üdítő hangzású Slowdive. A Star Roving (és persze az egész album) felemelő, melankolikus és éteri utazása tökéletes választás az otthon töltött nyári estékhez.
Harry Styles – Sign Of The Times
Mondhat bárki bármit, a One Direction egykori tagja, Harry Styles bizony egy nagyon is tisztességes slágert rakott le a Sign Of The Timesszal, amit ráadásul – és ez egy 6 perces, balladisztikus, szomorú dal esetében nem kis szó – teljes hitelességgel is ad elő. Ugyan maga a bemutatkozó lemez inkább egy jó ízléssel megírt, derék iparosmunkának mondható csak, de a szóban forgó dal, ami egyszerre merít David Bowie-tól, a Coldplay-től és úgy általában a klasszikus rock ‘n’ roll hagyományból, kétségkívül egy remekül felépített lírai szerzemény, jól eltalált vokálokkal.
King Gizzard & Lizard Wizard – Sleep Drifter
Az alkotói válságot hírből sem ismerő ausztrál kompánia az idénre tervezett 5(!) lemeze közül már az elsővel nagyot robbantott. A mikrotonális hangolásra (azaz a szokásos félhangok helyett negyed vagy annál is kisebb hangokra) épülő Flying Microtonal Banana némi okkultista szövegekkel, keleties hangzásvilággal, repetitív ritmusokkal és a már jól megszokott fuzzos, pszichedelikus témákkal egy újabb, még az eddigieknél is bizarrabb irányban tágította a King Gizzard & The Lizard Wizard univerzumát. A Sleep Drifter szaggatott ritmusai az album legjobb témáival együtt az első hallásra képesek berántani és végigutaztatni a dal sötét és kozmikus világán.
The Lemon Twigs – I Wanna Prove To You
A tavalyi év egyik legnagyobb bemutatkozását hozták a rendkívül fiatal D’Addario testvérek, akik úgy játszották a 70-es évek glam-rockját, mintha nem is az ezredforduló körül születtek volna. A nagy sikert befutott Do Hollywood album óta idáig egyetlen kislemezt adtak ki, egy jópofa klip kíséretében. A recept az I Wanna Prove To You esetében sem változott, az irány továbbra is a Todd Rundgren, a Beach Boys és Bowie által kijelölt út, némileg modernizálva, bár ez a dal pont letagadhatatlan The Beatles-hatásokat mutat elsősorban.
Fleet Foxes – If You Need To, Keep Time On Me
Az indie-folk élcsapata idén hat év kihagyás után jelentkezett a remekbe szabott első két album folytatásával. A Crack-Up minden grandiózussága ellenére is azonban csak idézni tudja a korábbi lemezek letisztultságát és mély érzékenységét, még akkor is, ha látszik, az új anyagot egy precízen megszerkesztett, hangszergazdag, rendkívül eklektikus műnek szánták. Az If You Need To, Keep Time On Me pont a többi dalhoz viszonyított egyszerűsége és visszafogottsága miatt tetszett meg, a hajnali, lehetőleg napfelkeltében hazafelé sétáláshoz nem is lehetne jobbat választani.
Father John Misty – Pure Comedy
Az idei nyáron a szokásos uborkaszezon helyett is tele volt a világ megdöbbentő és őrült eseményekkel. Ezek olvasásához pedig nem is lehetne adekvátabb háttérzenét elképzelni, mint az ex-Fleet Foxes dobos Father John Misty dalát, ami pont ezen az őrülettel teli világon és úgy általában a modern emberi létezés abszurditásain elmélkedik.
Bedouine – Solitary Daughter
A Bedouine név alatt alkotó Azniv Korkejian térben és időben is utazva olyan hitelességgel idézi meg a 60-as, 70-es évek amerikai folkját, hogy nem is gondolnánk, hogy egy aleppói örmény családba született bele egyébként. A többek között Joni Mitchellre is erősen hajazó, álmodozós, kissé bágyadt dalok a bemutatkozó lemezről ha nem is hiánypótlóak, de mindenképp kellemes nyári hallgatnivalót jelentenek.
Wu-Tang Clan – People Say
Bár manapság túlzás nélkül szinte minden az aktuális hiphop előadókról szól Kendrick Lamartól 21 Savage-ig, én a voksomat mégis inkább az olyan oldschool jellegű számoknak adnám, mint a legendás Wu-Tang Clan frissen és némiképp meglepetésszerűen kihozott dala, ami egyben beharangozója is az októberben jövő The Saga Continues lemeznek.
