Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Horváth Zsolt
Az ember ízlése változik, és ez így van rendjén. Még mindig az alternatív és főleg a Nagy-Britanniából jövő indie dolgok fognak meg a legjobban, de az utóbbi egy évben szoros barátságot kötöttem olyan műfajokkal, mint a funky vagy a soul, és ez az idei listámon is meglátszik. Persze a nyárral továbbra sem vagyunk akkora haverok, de így egy fokkal jobban élveztem.
The Carters – SUMMER
Beyoncé és Jay-Z közös projektjének első lemezéről, az Everything Is Love-ról már első hallgatásra tudtam, hogy ez az év egyik legjobb anyaga lesz, amely tele van klasszikus soul-R&B dallamokkal és földbe döngölő trap dalokkal. A SUMMER egyértelmű választás volt a halálosan laza hangszerelésével és Bey émelyítő énekével.
Black Honey – Midnight
A bristoli Black Honey az egyik kedvenc új zenekarom, amelynek debütáló albumára, a Black Honey–ra már csak szeptember 21-ig kell várni, és hallgatható is lesz. Az eddigi indie-sebb témák után érdekesen hangzik a Midnight diszkója, de nagyon hamar elvisz egy képzeletbeli táncparkettre, az ember pedig kicsit reménykedik, hátha lesz olyan buli, ahol felismerik, hogy ez egy instant energiabomba.
Gorillaz ft. Snoop Dogg & Jamie Principle – Hollywood
Úgy néz ki, ha nyári listát állítok össze, akkor a Gorillaznak ott helye van. Persze ehhez az is kellett, hogy június végén megjelentesse a The Now Now-t, és rongyosra hallgassam, majd élőben bulizzak rá egy nagyot augusztusban, ezzel végigkísérve idei nyaramat, elejétől a végéig.
Jon Batiste – Don’t Stop
Jon Batiste-ra az Egyesült Államokban futó The Late Show with Stephen Colbert adásaiban figyeltem fel, ahol ő az ilyen műsorokban szokásos zenekarnak a vezetője, a Late Show esetében a Jon Batiste & Stay Humané. Első számú hangszere a zongora, és főleg a jazz műfajában tevékenykedik, de a multiinstrumentalista Batiste szinte minden hangszert meg tud szólaltatni magas szinten, és nincs műfaj, amely kifejezetten zavarba hozná. A Late Show-ban betöltött szerepe óta először fog szólólemezt megjelentetni Hollywood Africans címmel, és bár a Don’t Stop lassú tempója miatt nem kifejezetten nyári dal, de mióta kijött, nincs olyan hét, hogy legalább egyszer ne lyukadnék ki nála. Gyönyörű zongorajátékának búskomor, csendes vonósok ágyaznak meg, ami egy olyan napra tökéletes, amikor a főszerep nem a partizásé, a hangosságé és a táncé, hanem a zavartalan éjszakáé.
Curtis Harding – It’s Not Over
Idei nyaram egyik legfontosabb felfedezése volt Curtis Harding, aki a soul, a gospel és az R&B műfajait szólaltatja meg hibátlan, modern formában, eddigi két lemeze pedig pillanatok akadt beakadt. Néha nem is kellett több, csak az It’s Not Over optimizmusát hallgatni egy napsütötte délutánon.
Dream Wife – Let’s Make Out
És még egy friss zenekar: az iskolai projektként indult, fiatalos dühvel teletűzdelt, feminizmusát egy pillanatig sem rejtegető brightoni punk formáció, a Dream Wife. Debütje januárban jelent meg, én pedig nagyon vártam, milyen lesz, csalódásra pedig nem volt okom, és azóta is nehezen engedem, pláne, hogy a nyári szabadságérzet miatt még könnyebben fogyasztom. A Let’s Make Outtal találtam a bandára, és továbbra is ez a közel háromperces őrjöngés a kedvencem.
Natalie Prass – Sisters
A barokk poppal debütáló Natalie Prass merész fordulatot vett második lemezére, a The Future and the Pastra, és megmutatta funkosabb és érzelmesebb, soulosabb oldalát is, én pedig meglepődtem, hogy milyen piszok jól áll neki. A bólogatós Sisters-t a baromi erős háttérvokáljához csatlakozó zaklatott zongora emeli arra a szintre, ami úgy akad be, hogy észre se veszed, de már többször is lepörgetted.
Mumford & Sons – The Wolf
Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy a The Wolf egy hároméves dal a Mumford & Sons-tól, de egy év kihagyás után újra eljutottam a Szigetre, ahol számomra a fesztivál legjobb koncertjét adta (oké, Wolf Alice-n is leszállt a fejem, de azt csak a felétől élvezhettem). A srácok élőben még több energiát tesznek bele, és ha visszagondolok az idei Szigetemre, automatikusan a The Wolf kapcsolódik be a fejemben lévő zenedobozban. Itt a helye.
The Internet – La Di Da
Meglepődnék, ha forróbb, szexibb anyag jelent volna meg a nyár (vagy az év?) folyamán, mint a The Internet Hive Mindja. Innen volt a legnehezebb választanom, mert az egész album itt tetszeleghetne, de végül a La Di Da különleges hangulatú, funkos lazasága került listára.
Elia y Elizabeth – Todo en la Vida
Mivel annyi sorozat van felírva az „Ennek neki kell kezdened” listámra, hogy 365 nap nem lenne elég ezeket végignézni, egyre nehezebben vetem bele magam új szériákba. A Narcos-szal viszont kivételt tettem, mivel a témája mindig is érdekes volt számomra, és kíváncsi voltam, milyen ez képernyőre vetve. Igaza lett mindenkinek, fantasztikus sorozat. Emellé még nagyszerű zenék is vannak benne. Persze, ha az ember a latinos dallamokat nem kedveli, akkor lehet, hogy a Narcos zenéje veszett ügy, de én már a kezdeti főcímtől bármikor izgalomba jövök. Végül a Tuyo helyett a rövid, egyszerű, de nagyon fülbemászó Todo en la Vidát választottam egy 1978-as kolumbiai, rövid életű szerzőpárostól, az Elia Y Elizabeth-től.
