Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Csóka Ági

Avatar photo
2019.09.11., 10:05

Úgy tartja a mondás, hogy az idő múltával egyre gyorsabban repülnek a napok, és ez a fizikai törvény hatványozottan érvényesül, ha az ember még jól is érzi magát. Ennek megfelelően ez a nyár két és fél szempillantás alatt eltelt, de legalább a dolgos (…) hétköznapokon túl akadtak benne élőzenével teli hétvégék és fesztiválok is, úgyhogy panaszra semmi ok. A sok-sok koncerten túl ettől a tíz számtól volt leginkább hangos az idei nyaram.

Twin Peaks – Dance Through It

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Csináltam nemrég egy dallistát kifejezetten panelnyárban ventilátor előtti otthontáncoláshoz, sokáig csak ez az egy szám volt rajta egymás után nyolcszor – soha senkinek nem kívánok ennél rosszabb lejátszási listát.

The Qualitons – Green to Yellow

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Márti, a zenekarunk (Disco Nap) gitárosa még tavaly decemberben részt vett egy produceri workshopon, ahol ezt a számot rögzítették és mixelték (ő is tapsol a felvételen!). Még év elején mutatta meg a készterméket, ez kellett ahhoz, hogy teljesen rákattanjak a The Qualitons-ra; azóta is rendszeresen rácsodálkozom, hogy mennyire jó zenét csinálnak (amit persze már nyilván mindenki rég tud, de a későn érőknek a KEXP-s szereplés is segített).

The Black Keys – Go

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az idei albumával a The Black Keys nagyjából visszatért a gyökerekhez, és mintha megint érezni lehetne a zenéjében azt a lendületet, amely anno kiemelte a srácokat a langyos indie-rock slágerek tengeréből. A t hallgatva újra tetterős huszonkét évesnek érzem magam, ami valljuk be, elég jó lelkiállapot, különösen huszonkettőn bőven túl.

TVAM – Porsche Majeure

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

BKV-zni csúcsforgalomban, különösen nyáron heroikus, sokszor drámai küldetésnek tűnik, melybe könnyen belebukhat a legnagyobb hős is. A túlélést elősegítheti a megfelelő soundtrack, például ez a poszt-apokaliptikus sivatagon lassított felvételben sétálós hangulatot idéző szám, ami olyan vadvidékeken, mint a Blaha aluljáró, is segít magabiztosabban átsuhanni.

The Murlocs – Manic Candid Episode 

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Habár mindörökké kedvenc zenekarom, a King Gizzard & the Lizard Wizard legújabb nyári albumáért nem tudok annyira rajongani mint az összes eddigi munkásságáért, de a banda egyik vadhajtása, a The Murlocs idén lopta be igazán magát a szívembe, és a legfrissebb lemeze számomra egyelőre az év első és egyetlen 10/10-es albuma.

Allah Las – In The Air

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Allah Las zenéje azokat az idilli időket idézi, amikor a hetvenes években egy nyitott tetejű autóval suhantunk át Amerikán, a szabadság szele lobogtatta hajunk, és az égvilágon semmi sem nyomasztotta a szívünk.

Death Valley Girls – Dream Cleaver

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Death Valley Girls zenéje azokat az idilli időket idézi, amikor a kilencvenes években a lányokkal deszkáztunk Venice Beach-en, miközben végtelen örömmel és bizakodással töltött el minket a tudat, hogy már olyan idők járnak, amikor egyre több nő csinál hangos-zajos gitárzenét.

Fidlar – xanny (Billie Eilish cover)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Már legalább három hónapja tudom, ki az a Billie Eilish, de legelőször akkor hallgattam meg egy számát, amikor a Fidlar feldolgozta tőle a xanny-t. Nagyjából értem már, miért olyan gigameganépszerű, de azért Fidlar-tálalásban szerintem még mindig minden jobb.

Miley Cyrus – Slide Away

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nem tudok mit hozzáfűzni, ez egy nagyon jó dal, amit mostantól a világ végezetéig minden (saját és nem saját) szakításnál loopolva fogok hallgatni.

AI Lover – Mark E. Moon

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Azok, akik elsősorban gitárzenén, azon belül is pszichedelikus rockon élnek, de szeretnének nyitni az elektronikus műfajok felé, tökéletes kapudrogra találhatnak AI Lover zenéjében (és valószínűleg fordítva is működik a képlet).

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás