Phenom’enális elszámolás: 5 új zene, amivel még tartozol ennek a hétnek

Horváth Zsolt
2019.07.23., 16:16

Mielőtt szokás szerint ismertetnénk az előző hét legjobb új felvételeit és klipjeit, tekintsük át az elmúlt napok fontosabb történéseit! Szabó Réka dokumentumfilmje neves mustrára megy, a Mini Simmons debütáló lemezének riffjeit nagyon szerettük, Iggy Pop pedig énekes-tolmáccsá avanzsálódik következő anyagán. Ha vágytok még a frissességre, itt van öt új zene, amelyekkel még tartoztok ennek a hétnek!

Pixies – On Graveyard Hill

Kevés nagyobb hatású együttes van a zenei porondon a Pixies-nél, amely a ’80-as évek óta tartó pályafutása során olyan előadók számára biztosított inspirációt, mint a Radiohead vagy a Nirvana. A banda az 1991-es Trompe le Monde után 1993-ban feloszlott, majd 2004-ben kezdett újra koncertezni. Igazán a ’10-es évekre aktivizálta magát a Pixies (igaz, egykori basszusgitárosa, Kim Deal nélkül), és ebben az évtizedben már harmadik (összességében hetedik) lemezét adja ki Beneath the Eyrie címmel. Ennek a felvezető dala az On Graveyard Hill, amely még júniusban debütált, most pedig egy videoklip is készült hozzá Kii Arens és Bobbi Rich rendezésében. A ’60-as évek végét megidéző horrorisztikus-pszichedelikus klipben miután főhősünk a rádiót hallgatva meggyőződik, hogy el kell mennie jósnőhöz, egészen szürreális dolgok kezdenek történni. A Beneath the Eyrie szeptember 13-án jelenik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kano – Trouble

Kano a brit grime egyik legmeghatározóbb nevének számít olyanok mellett, mint Dizzee Rascal vagy Skepta. A rapper utoljára 2016-ban jelentkezett lemezzel, most pedig az új, Hoodies All Summer névre hallgató anyag mellé új számokat is hozott magával, méghozzá a D Double E-vel és Ghettsszel közösen felvett Class of Deját és a listánkra kerülő Trouble-t. Utóbbi egy kellemes, megmozgató, soulos-gospeles alappal indul, miközben Kano a brit fekete közösséget érintő problémákat ecseteli – a közepén pedig jön a sokk. Készült hozzá egy szívszorítóan kemény, közel 18 perces videó is (2:00-tól indul a zene), amelyben egy Nate nevű fiatal srác történetét láthatjuk: kiugrik boltba rizsért az anyjának, összefut a haverjaival, majd két alak, miután összetévesztik valakivel, megkéseli. Az új album az előzővel szemben, ahogy a Trouble is jelzi, főleg társadalmi kérdésekkel fog foglalkozni: “Az az album rólam szólt, ez viszont rólunk.” A Hoodies All Summer augusztus 30-án jelenik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Four Tet – Dreamer

Harmadik számát hozta ki Kieran Hebden, azaz Four Tet soron következő lemezéről, amelyről jelen pillanatban nincsenek bővebb információink, így se címet, se megjelenési dátumot nem tudunk. A Dreamer amúgy egy álmodozó, színes és pozitív hangulatú elektronikus dallamokkal operáló darab.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Twin Peaks – Dance Through It

Negyedik korongját készül megjelentetni a Twin Peaks Lookout Low címmel. Erről az első dal a Dance Through It, amely biztosítja a hétre a feelgood érzést. Pehelykönnyed, láblógatós szám a jó időhöz; a banda vicceskedve meg is jegyezte, hogy a demóverziója úgy hangzott, mint egy Sheryl Crow-dal. A Lookout Low szeptember 13-án jelenik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Future Teens – Frequent Crier

Az Emotional Bachelor után újabb számmal jelentkezett a Future Teens, amely második anyagát fogja kihozni Breakup Season címmel. A Frequent Crier vissza is tükrözi az album címét, amely az érzelmek bárhol, bármelyik pillanatbeli feltörését énekli meg. Érthető, hisz fájdalmas dolog a viszonzatlan szerelem. Borongós hangulata mellé azért sikerült tempót is kölcsönözni a dalnak. A Breakup Season szeptember 6-án jelenik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás