Phenom’enális elszámolás: 5 új zene, amivel még tartozol ennek a hétnek

Avatar photo
2017.12.17., 17:32

A héten jelent meg hét év után a N.E.R.D. visszatérő nagylemeze, a No_One Ever Really Dies, illetve kaptunk egy számot Lily Allentől és Moby-tól is. Ezekről a hét folyamán írtunk, úgyhogy itt van öt olyan szám, amit nem biztos, hogy hallottál, és amivel még tartozol ennek a hétnek!

Iggy Pop & Jarvis Cocker – Red Right Hand

A legendás punkikon, a The Stooges egykori énekese, Iggy Pop és a ’90-es évek britpop színterének egyik legjobb zenekarának, a Pulp frontembere, Jarvis Cocker összeállt egy feldolgozás erejéig. A Red Right Hand eredetileg a Nick Cave & The Bad Seeds szerzeménye, és a Netflixen futó Peaky Blinders című, egy, a ’20-as években játszódó, brit gengsztercsaládról szóló sorozathoz csinálták meg saját verziójukat, amit a Spotify-on is közzétettek. A dal sötét és baljós hangulatához nagyon fekszik Iggy Pop mély, egyedi hangja, amit Jarvis háttéréneke jól egészít ki.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

YUNGBLUD – Tin Pan Boy

A mindössze 19 éves előadó a harmadik megjelent számához készített klipet. YUNGBLUD dühös, energikus, punkos számai a korai Arctic Monkeysra is emlékeztethetnek minket, ami nem véletlen, ugyanis a fiatal tehetség nem titkoltan nagy rajongója Alex Turner munkásságának, de a The Clash-t sem veti meg. Érdemes rá odafigyelni!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Brian Fallon – If Your Prayers Don’t Get To Heaven

A The Gaslight Anthem egykori énekese, a zenekar 2015-ös feloszlása után szólópályára lépő Brian Fallon második lemezét fogja megjelentetni Sleepwalkers néven. Volt együttesének zenéje igen jó egyvelege volt a Bruce Springsteen-féle heartland rocknak és punknak. Szólólemezeire ebből a Springsteen-féle középtempós rock maradt, ami erővel és élettel teli hangjához nagyon jól illik.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Run The Jewels – Call Ticketron

Az USA egyik legütősebb rapcsapata a 2016 végén megjelent Run The Jewels 3-n szereplő Call Ticketronnak készített a bandától lassan megszokott vicces klipet. Az apokaliptikus, sötét tónusú videóban van kokainozó plüss, világot megszálló pókok és repülő csészealj, úgyhogy rendesen kitettek magukért azért, hogy valami egészen furcsa élményben legyen részünk!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

MGMT – When You Die

A zenekar 2008-ban robbant be a köztudatba az Oracular Spectacular című lemezükkel, amin olyan, azóta már klasszikussá vált dalok voltak, mint a Kids vagy a Time To Pretend. Az MGMT most negyedik lemezére készül, ami Little Dark Age néven fog megjelenni, és a When You Die is ezen fog szerepelni. A szám viszi tovább a kéttagú bandától megszokott pszichedelikus vonalat, és csináltak hozzá egy érdekes, horrorisztikus hatású videoklipet, ahol egy bűvész halálát és azon túli élményeit láthatjuk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás