Phenom’ TOP 2011 – Az Albumok

phenom'enon
2011.12.30., 18:06
Az év vége előtti nyugalomban és a megfontolt visszatekintések idején a Phenom’enon magazin szerkesztőiként elragadottan, de objektív precizitással álltunk neki a 2011-es év zenei termésének értékeléséhez.
Mellettünk olyan magazinok tették le év végi összesítésüket, mint az NPR Music, az NME, a Rolling Stone, aPitchfork, a The Guardian, az Uncut, a Q, a FACT, a Gorilla vs. Bear, a Stereogum, a The Quietus, vagy épp a ResidentAdvisor, így hát mi sem késlekedhettünk: megmutatjuk, milyen albumok formálták idén a hazai fiatalok zenei ízlését, melyik lemezre őrültünk meg a leginkább, kik voltak a legnagyobb befutók, a legelőremutatóbbak, a legmegosztóbbak, a legtöbbet hallgatottak, és a mi abszolút kedvenceink. Jöjjön hát a Phenom’enon magazin TOP 30 albuma!

1. The Rapture – In The Grace of Your Love (DFA)
A New York-i The Rapture soron következő albumára majd’ öt évet kellett várnunk, de türelmünk meghozta a várt foganatot. Horzsoló post-punkkal, nukleáris acid house-szal, ismerős dance-punkkal, és egy kitörölhetetlen klubhimnusszal lépett az első helyre Luke Jenner és bandája. P.S.: A mi szerelmünk feneketlen kút.

2. Azari& III – Azari& III (LooseLips/Turbo)
A nyáron Magyarországot is megjárt Azari& III már számtalan remix-szel (Robyn, BookaShade, Little Boots) hívta fel magára a figyelmet, ám debütáló lemezük minden várakozást felülmúlt. Táncolható és fülbemászó dance dallamaik üstökösként törtek be a klubéletbe is. Rég hallottunk ilyen táncparkett-orientált, ritmusos, energikus, mégis egyedi hangzású lemezt, ami a ’90-es évek house és acidpartyjait hozzák vissza jelenünkbe. Wewerehungryforthepower!

3. Austra – Feel It Break (Paper Bag, Domino)
Hálásak lehetünk Katie Stelmanisnek, hogy nem az operaénekesi pályát választotta, hanem inkább ötvözte és vegyítette az operát modern popzenei és elektronikus jegyekkel, így a végeredmény egy teljesen újszerűen ható és egyedi album lett. 

4. The Horrors – Skying (XL Recordings)
A britek folyamatosan ontják magukból a jó zenekarokat, és az utóbbi évek egyik legnagyobb kincsének a The Horrors tekinthető. Az első lemez óta durva metamorfózison átesett banda felhagyott az üvöltözéssel és egy mélyebb, érzelmekkel telített albummal jött elő a saját stúdiójából. Az elszállásokban gazdag, pszichedéliával tűzdelt lemeznek köszönhetően a banda beírta magát a zenetörténelembe.

5. Lykke Li – Wounded Rhymes (LL Recordings)
Három év telt el azóta, hogy a gyönyörű énekesnő megjelentette debütáló albumát, idén pedig még szívbemarkolóbb, még líraibb számokkal tért vissza. Az akusztikus verziók rabul ejtik az embert, arról nem is beszélve, hogy a Sadness Is a Blessing-hez készült videó az idei év egyik legjobbja.

6. Kasabian -Velociraptor! (RCA, Columbia)
Idén a Sziget visszatérő vendégeként érkező Kasabian az akkor még meg sem jelent albumról három számmal is elhúzta előttünk a mézesmadzagot, már akkor egy erős albumot sejtetve ezáltal. A jóslat beigazolódott: a kísérletezéssel kicsit sem spóroló, az elektronikát meglovagló Velociraptor! újítani próbál a korábbi lemezekhez képest, miközben a klasszikusabb dallamokban is bővelkedik az album.

7. Apparat – The Devil’s Walk (Mute)
Sascha Ring, a berlini elektronikus zenei művész korábban a német techno-szcéna oszlopos tagjaként az ütemek és a ritmusok bámulatos varázslója volt, ám idei stúdióalbumát zenekari felállásból, atmoszférikusabb, hófehér ködben cikázó experimentálisabb darabokból építette fel. “Jobban érdekelt a hangok készítése, mint a beatek”- mondta Ring, akinek érzelmes ambient-tapétái méltán vetekednek a SigurRós, az M83, vagy James Blake hatásvadász felvételeivel.

8. Handsome Furs – Sound Kapital (Sub Pop)
Nem minden tucat-indie zenekar között bújik meg egy kedves házaspár, akik képesek a Sound Kapitalhoz hasonló electro-pop lemezt alkotni. Úgy tűnik, hogy amit Alexei Perry és Dan Boeckner kiad a kezei közül, az már csak jól sülhet el – legyen szó keményebb electro-punkról, vagy esetünkben egy szolidabb, poposabb lemezről.

9. Adele – 21 (XL, Columbia)
Adott egy hihetetlenül fiatal énekesnő, akinek a torkában lenyűgöző kincs lapul. Idei, igencsak érzelem-dúsra sikeredett lemezével slágerek hadát folyatta ki a csapból, mégsem untunk rá, hanem sodródtunk elragadó szenvedélyével. A dalszövegeken és Adele melankolikus hangján kívül a zongoraközpontúság tovább fokozza a lemez mélységét, amely érzékeny pillanatainkban tökéletes háttérzeneként funkcionálhat.

10. White Lies–Ritual (Fiction)
Két évvel ezelőtt nagy visszhangot váltott ki bemutatkozásával a brit formáció, sikeres debütálásuk pedig messzemenő elvárásokat szült az új albummal kapcsolatban is. Végül azonban másodszorra sem okoztak csalódást, továbbra is a fülünkbe lopja magát a mélyen dübörgő, elektronikus részekkel tarkított zenei momentumok sorozata, hallgatóbarát köntösben.

11. M83 – Hurry Up, We’re Dreaming (Naïve)
A franciák is kitettek magukért az idén: az igencsak produktív M83 hatodik (dupla)lemeze álomvilágba kalauzol bennünket: az egész egy végtelennek tűnő utazás, amely során úgy érezzük, nem is szeretnénk igazán felébredni. Ez az album teljesen elvarázsolja a hallgatót, és ha ez még nem lenne elég, rögtön a nyitódalban közreműködik az a Zola Jesus, aki idén szintén egy remek lemezzel jelentkezett.

12. Metronomy – The English Riviera (Because Music)
A négytagú Metronomy a dél-angliai Totnes nevezetű kisvárosból hozta el otthonunkba az „angol riviérát” harmadik stúdiólemezük formájában. A nyolcvanas évek hangzásvilágát idéző lemez a korábbiaknál átgondoltabb és komolyabb hangvételű lett, ám így is sikerült megalkotniuk a tökéletes nyári slágert a The Bay című számmal. A Pitchfork negatív kritikája ellenére a Metronomy 2011-es lemezét nyugodtan elkönyvelhetjük az év egyik legjobb korongjának.

13. Is Tropcial – Native To (Kitsune)
Ennek a londoni triónak minden elfér az albumán: keményebb, gitáros számok, olcsó reklámokra emlékeztető dallamok és a nyolcvanas évek diszkójából merített ötletek is. A változatosság ugyan gyönyörködtet, és a fiúk is simán meg tudnak tölteni egy táncparkettet bármikor, de egyetlen kérdés azért felmerül: jövőre is élvezni fogjuk még?

14. The Weeknd – House Of Balloons (XO)
Az R’N’B sosem volt olyan menő, mint amióta Abel Tesfaye megalkotta House Of Balloons nagylemezével a – napjainkban Beyoncé zenéjével egyenlő – stílus önmagán túlmutató műfaját. Tesfaye munkája izgalmasabb bárminél, ami az elmúlt években ebben a stílusban megjelent az underground elektronika és a mainstream fekete-pop mesteri keresztezésével. Ezt mutatja egy, a megjelenéskor a letöltésektől összeomló hivatalos website, majd a House of Balloons letöltésének napjainkra több milliósra nőtt statisztikája. Mindezt digitálisan és ingyenesen, a hagyományos terjesztési formákat megkerülve.

15. Patrick Wolf – Lupercalia (Mercury Records)
A 28 éves extravagáns brit előadóművész, Patrick Wolf életpályáját remekül reprezentálja diszkográfiája. Az ötödik stúdiólemez, a Lupercalia amellett, hogy egy könnyen szerethető popalbum, egyben azt is bemutatja, hogy Patrick jelenleg életének boldogsággal teli szakaszában jár. Szerelem, kiegyensúlyozottság és egy jó album – akarhat valaki ennél többet?

16. Hercules And Love Affair – BlueSongs (MoshiMoshi)
Az idei Balaton Sound talán legjobb koncertjét adó New York-i formáció második stúdióalbumát az előzőhöz képest egy teljesen más felállásban készítette, ezen kívül pedig kiadót is váltottak. Az együttes mozgatórugója, Andy Butler egy mind nemi identitás, mind szexuális beállítottság tekintetében vegyes csapatot szervezett maga köré, hogy elkészítse az idei év egyik legjobb house lemezét.

17. Snow Patrol – Fallen Empires (Fiction, Interscope)
Érdekes próbálkozásokkal teli albummal tért vissza a Snow Patrol a hosszú ideig tartó zenei böjtről. Kárpótlásul igen sok és jó számot lapátolt össze a Fallen Empires repertoárjába, így a kísérletező szellemiség jegyében újszerű és klasszikusabb hangvételű dallamokkal egyaránt barátkozhatunk.

18. Yacht – Shangri-La (DFA)
A DFA kiadónak idén számos kiemelkedően jó albumot köszönhetünk, így páldául a zseniális duó experimentális második albumát. A lemez egy kerek történet fog át, amelynek során a kiinduló Utopiából a Paradicsomon keresztül jutunk el a célállomás Shangri-La-ba.

19. The Vaccines – What did you expect from The Vaccines? (Columbia)
Fél óra – nagyjából ennyi időt szántak a brit srácok arra, hogy megmutassák, mire képesek az első bemutatkozás alkalmából. Merészségük nyereséges lett: ennyi idő is elég volt arra, hogy letegyék névjegyüket egy visszafogottnak egyáltalán nem mondható, tempósra sikeredett és dúdolandó dallamokban gazdag indie-lemezzel, amely ha újat nem is mutatott, a fülbemászó slágereket azért garantálja.

20. Florence + The Machine – Ceremonials (Island)
A vörös démon és zenekarának második lemezét is nagy várakozások előzték meg, főleg, hogy az első single, a What The Water Gave Me című óda igen magasra tette a mércét. Különösebb csalódást nem is okoztak senkinek, egy remekül összerakott, jól átgondolt, monumentális színezetű albumot kerekítettek. Mondhatni tökéletes, talán túlságosan is.

21. Jamie Woon – Mirrorwriting (CandentSongs, Polydor)
A brit BBC “Sound of 2011” listáján előkelő helyezést szerző, de a 2011-es év felfedezettje kategóriában is nagy esélyesként induló, 28 éves Jamie Woon újvonalas soul zenéje a sem maradhat ki. Igaz, itthon sokan benézték a szerény énekes/dalszerző srác zenei térképen elhelyezkedő koordinátáit, így budapesti fellépésén (köszönhetően a dalaiból készített tengernyi remixnek) egy meghitt és bensőséges koncertelőadás helyett eltévedve érezhettünk magunkat egy puccos diszkóklub közönsége közt.

22. Yonderboi – Passive Control (MoleListeningPearls)
A listánkon egyedüli magyarként szereplő Fogarasi László, alias Yonderboi mindig is kiemelkedő alakja volt az itthoni zenei életnek. A hazai elektronikus zene zászlóvivőjének harmadik albuma egy trilógia záródarabja, és egyben talán egy korszak végét is jelenti. A művész elmondása szerint a „gyermek” és a „férfi” lemez után ez testesíti meg a nőt – így a dalok többségében a csodás és bársonyos hangú Charlotte Brandi működik közre.

23. The Kills – Blood Pressures (Domino)
Egy komoly zenekarhoz illik egy komoly lemez is, a Killsnek ez a Blood Pressures-zel sikerült. Alison Mosshart és Jamie Hince szokásukhoz híven újból kitettek magukért, és valamennyire visszanyúltak a régebbi, zajosabb alkotásaikhoz, de mindemellett fejlődtek is, nem keveset. Piszkos, hangos és zavarba ejtően szexi.

24. Washed Out – Within And Without (Sub Pop)
A 2011-es év bővelkedett a jobbnál jobb debüt lemezekben, ezek közül is kiemelkedő az amerikai Ernest Greene egyszemélyes projektje, a Washed Out. Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő hálószoba-pop egy talán kicsit továbbgondolt, szintifutamokkal megspékelt változatát hozta létre, ezzel pedig azonnal a kritikusok kedvencévé vált.

25. James Blake – James Blake (ATLAS, Polydor)
A 2011-es év a post-dupstep és az ahhoz közeli modern, sebzett lelkű énekes-dalszerzők feltűnésétől volt hangos. A balladák irányvonalának legkiemelkedőbb alakjaként a szintén a BBC szokásos évi Sound Of listáján feltűnő James Blake-re tekinthetünk, aki bemutatkozó albumával meg is erősítette helyét az új üdvöskék közt. Nem mellesleg pedig James napjaink egyetlen olyan művésze, akinek az R&B énekesek közt igen gyakran használt auto-tune effektet is sikerült a saját javára fordítania.

26. SBTRKT – SBTRKT (Young Turks)
Az arctalan zenész lemezén szinte nincs olyan zenei stílus vagy motívum, ami ne jelenne meg valamilyen formában. Már-már művészi szintre emelte a kortárs elektronikával való játszadozást, de közben simán vegyít bele funkot, house-t, dubstepet vagy R&B-t. Ez teszi élvezetessé a leírva semmilyennek tűnő, ámde mégis gyomormozgató basszusokat.

27. Little Dragon – Ritual Union (Peacefrog)
A sors furcsa fintora, hogy a svéd Little Dragon zenekar harmadik nagylemezének megjelenésével egy időben ért a csúcsra. Hozzájárult ehhez a csapat elmúlt évében elkövetett számos és neves kollaboráció, valamint az idei Glastonbury-n adott meghatározó fellépésük. És egy nászinduló.

28. Coldplay – Mylo Xyloto (Parlophone)
Bár visszatérő lemezük a mainstream áldozata lett, és szinte teljesen elrugaszkodott a gyökerektől, a Mylo Xyloto azért egyértelműen erre a listára való. Dinamizmusa, pimaszul fülbemászó slágerei ezt a lemezt is emlékezetünkbe vésik az idei kínálatból.

29. Cults – Cults (IntheName Of, Columbia)
Mikor már úgy éreztük, hogy nincs új a nap alatt, jött a Cults, és megmutatta nekünk zajos dream-popját. A hatvanas évekből kiemelt kislányos, női vokál és a csengőszó teljesen elfedi a háromakkordos gitárrészeket, de a lemez érezhetően még mindig több akar lenni annál, mint amit valójában megmutat. Bemutatkozó albumnak hihetetlenül erősre sikerült, akkor is, ha néhol elkalandoznak gondolataink.

30. Battles – Gloss Drop (Warp Records)
Mindig is nehéz befogadni a kísérletező zenészek által készített albumokat, és ez sajnos a Gloss Droppal sincs máshogy. Ám ha kicsit odafigyelünk, észrevehetjük az instrumentális részek mögött rejtőző briliáns megoldásokat: a lemez konkrétan egy LSD trip 53 percbe sűrítve. Végig hihetetlenül komplex dallamokat hallhatunk, így szinte egy pillanatra sem lankad a figyelmünk.

Szerzők: Slajkó Anett, Biczó Andrea, Varju Kitti, Morvai Zsolt, Hering András

Címkék: , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás