Phenom’ Podcast w/ Kovary

Avatar photo
2011.12.11., 0:01

Kőváry Péter a 13 éve sikeresen működő NEO frontembere, 2007-től a hazai lemezlovas színteret is színesíti zenéivel. Hallgassátok szeretettel nekünk készített mixét!


Úgy látom, remekül kihasználod az aktuális trend- és zenei stílusokat. Mennyire segít ebben a NEO-val szerzett rengeteg tapasztalat?

Mindig is szerettem az aktuális trendekből kihalászni azt, ami nekem tetszik, de alapvetően ugyanaz a Kovary vagyok, mint mondjuk 5 évvel ezelőtt. Ugyanazt a koszos, karcos, retrós zenét csinálom, csak mindig kicsit máshogy, haladva a korral, hiszen éppen a megújulás az elektronikus zenének az egyik legfontosabb ismérve. Néha az electro felé, néha a house felé húzok, manapság leginkább a moombahton érdekel. 20 éve foglalkozom zenéléssel aktívan, ebből az utóbbi 10 évben professzionális szinten, így rengeteg tapasztalat van mögöttem, és természetesen sokat köszönhetek a NEO-ban eltöltött éveknek. Jó érzéssel tölt el az is, hogy vannak 40-esek és 14 évesek is a rajongóim között. Egyik ismerősöm a minap Fatboy Slimhez hasonlított, aki szintén gitárosként kezdte egy zenekarban, majd dj/producerként folytatta nem kis sikerrel. Természetesen megmosolyogtató és túlzó ez az összehasonlítás, de a párhuzam megvan, és amúgy nagy példaképem Norman Cook.

Hogyan kerültél bele az elektro-partiszférába, amiben jelenleg is játszol hétről-hétre?

Szinte véletlenül. Hobbiból már régóta dj-ztem otthon bakelitről, csak úgy kedvtelésből. Akkoriban (2006 vége) kezdett bejönni a köztudatba a french electro, és még kevesen tolták ebben a műfajban. Egy szervező barátom megkérdezte nincs-e kedvem dj-zni egy indie-partyn, mert épp nem volt senki, aki levezette volna a koncertek utáni bulit. Így kezdődött, és 2008-ban már a Sziget Partiarénában léptem színpadra a Justice és Palotai után. Játszottam a legendás Lollipop bulikon, Kollektíván, Thrasher-en, gyakorlatilag mindenhol az ún. electro szcénában. Szabadúszó vagyok, ennek sok hátránya is van, de az utóbbi idők tapasztalata engem igazolt. Örülök, hogy nem köteleztem el magam sehova.

Ha valaki megkérdezné most, hogy 5 év múlva milyen területen fogsz inkább mozogni, mit válaszolnál? DJ vagy Frontember?

Remélem, mindkettő. Jelenleg leginkább a producerkedés része érdekel a dolognak, mert mint művész így tudom a legjobban kifejezni magam. Imádok dj-zni és koncertezni is, de az itthoni körülmények sajnos nem mindig a legideálisabbak.

Látsz arra esélyt, hogy egyszer live settet fogsz összerakni gitárral, dobbal egyéb hangszerekkel, ahogy jó néhány ismert előadó ebben a szcénában? /Example, Modestep Live/ Vagy inkább tudatosan szétválasztod a NEO-féle utat és a lemezlovasi énedet?

Korábban nagyon sokat gondolkodtam ezen. Sőt, 2009–2010 között kihagytam egy évet a dj-zésből, és a visszatérést is live act-tel szerettem volna megvalósítani, zenekarral, dobbal, szintivel. Már megvolt a csapat, de végül feladtam. Túl sok energiát és pénzt emésztett volna fel, de nem kizárt, hogy valamikor a közeljövőben visszatérek ehhez a tervhez. Jelenleg a NEO-ban teljes mértékben ki tudok teljesedni mint frontember, így a dj-zésben maradok a klasszikus vonalon, csak bakelit helyett most már laptopot használok.

Röviden hogyan összegeznéd az eltelt évet, illetve mondj néhány szót a jövőévi terveidről!

Nagyszerű évet tudhatok magam mögött, több kiadványom is megjelent a Beatporton, itthoni és nemzetközi vonalon is sokat léptem előre. Az év elején jön ki a novemberi Moombahstik! EP-m track-jeihez neves magyar és külföldi producerek által készített remixgyűjtemény. Tavaszig megjelenik a soron következő új saját EP-m, valamint jó néhány remix is, különböző kiadóknál. A nyár folyamán szeretnék kijutni egy rövid turné erejéig az Egyesült Államokba, hiszen ez már régi álmom, és a visszajelzések alapján ott hallgatják a legtöbbet a zenéimet. Azért nem akarom elkiabálni, és természetesen eleget teszek minden itthoni felkérésnek, szeretném, ha minél több helyre eljutna a zeném.

Kovary facebook

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás