Phenom’ Line-up: Sebastian Plano-interjú

Varju Kitti
2014.05.22., 17:51

Az argentin zenészcsaládból származó multi-instrumentalista művész, Sebastian Plano két albummal a háta mögött már most bőszen bontogatja szárnyait a modern klasszikus stílus berkein belül. A Denovali kiadó tavalyi „igazolása” egyre több lehetőséget kap a bizonyításra, és most egy európai miniturné keretében hazánkba is ellátogat június 5-én, a Bakelit Multi Art Centerbe. Fellépése előtt Line-up rovatunk által megismerkedhettek a berlini székhelyű csellistával, akivel a kezdetekről, az elektronikus és a klasszikus zenéhez fűződő viszonyáról, a tavaly egy rablás során elveszített lemezeiről, az újrakezdésről, illetve a mostani koncertről is beszélgettünk.

SebastianPlano4_by_MayXiong

Sebastian Plano

Hétéves korodban kezdtél el csellón játszani, és egy interjúban említetted, hogy a családtagokkal egy vonósnégyest alkottatok otthon. Te választottad magadnak ezt a hangszert, vagy mondhatjuk úgy, hogy ez „maradt”, és a család terelt ebbe az irányba?

A cselló egy szekrényben hevert, és mindig könyörögtem a szüleimnek, hogy játszhassak rajta. Akkor még csak ötéves voltam, és túl nagy volt az a hangszer, így türelmesnek kellett lennem, és várnom egy kicsit, hogy meg tudjam végre szólaltatni. Egyébként a szüleim és a testvérem is zenészek, és valóban gyakorta adtunk elő vonósnégyes darabokat.

12 éves korodban kezdtél el zenét szerezni. Hogyan emlékszel vissza az első szerzeményeidre?

Az első darabok – amelyek még mindig megvannak egyébként – klasszikus jellegűek voltak. Szinte mindennap szólt otthon klasszikus zene, másfelől viszont érdeklődtem más stílusok iránt is, különösen az elektronikus hangzásvilág kezdett el vonzani. Amikor nyolcéves lettem, apámtól kértem egy Vangelis-kazettát, és ő a Themest adta születésnapi ajándékként. Később Astor Piazzolla és a Radiohead (előttük egy feldolgozással is tisztelgett Plano – a szerk.) zenéje fogott meg igazán.

Hogyan merült fel az első albumod rögzítésének gondolata?

A gépem tele volt kiadatlan elektronikus darabokkal, melyeket mindig is örömmel mutattam meg a közeli barátaimnak. Az első lemezem, az Arrhythmical Part of Hearts tulajdonképpen egy természetes fejlődés eredménye, és 2011-ben született meg, amikor épp befejezni készültem a tanulmányaimat a San Franciscó-i zenei konzervatóriumban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Klasszikusan képzett zenészként mikor kezdtél el elektronikus effektekkel kísérletezni?

Először a fő hangszeremmel, a csellómmal kezdtem el kísérletezni. Amikor már teljesen megőrülsz a hangszeredért, rájössz, hogy milyen sokoldalú a maga összes fura és kellemes hangjával együtt. Hosszú évekig főleg instrumentális darabokat írtam (szigorúan kortárs kompozíciókat) különböző együttesek számára, aztán elkezdtem kísérletezni néhány elektronikus szerkezettel, hogy  elektronikus hangokkal, effektekkel teljesíthessem ki a szerzeményeimet.

Számodra mi indítja be a dalszerzési folyamatot? Mennyire fontos az improvizáció ilyenkor?

A rögtönzés minden zeneszerző számára kulcsfontosságú. Hagyom, hogy az ösztöneim szerephez juthassanak: nem várok arra, hogy megtaláljon az inspiráció, helyette inkább leülök, és keresek valamit, ami képes inspirálni engem. Bizonyos darabok megszületése talán több időt vesz igénybe, de a legfontosabb, hogy a kreatív folyamatot nem szabad sürgetni, hagyni kell, hogy a dal kibontakozhasson, mindezt annyi idő alatt, amennyi ehhez szükséges.

Eddig két lemezed jelent meg: az Arrhytmical Part Of Hearts és az Impetus (kritikánk itt). Hogyan jellemeznéd a hangzásvilágukat? Úgy tűnik, az első albumod sokkal több elektronikus elemmel bír, és a másodikkal inkább a klasszikus irányba mentél el, sokrétű dallamokkal és többféle hangszerrel.

Ezzel egyetértek. Kevesebb elektronikus hangzás és több akusztikus hangszer – ennek az ötlete már a kezdetektől fogva világos volt számomra. Azt szerettem volna, ha az új album, az Impetus másképp szól, így az ütemekre és a dallamok áramlására fókuszáltam a leginkább. A célom az volt, hogy megtaláljam az egyensúlyt az elektronikus és az akusztikus hangszerek használata közt. Érdekes, hogy egyébként ez egy elektronikus album, de időnként meg teljesen akusztikussá válik, és ez némi változatosságot hoz a hallgató számára.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Tavaly feltörték az autódat, és ellopták a laptopod, valamint a külső merevlemezt, rajta befejezett és befejezetlennel darabokkal, valamint egy turnéra összeállított zenei anyaggal. Hogy újrakezdhesd, egy Kickstarter-projektbe fogtál, ami sikeresen zárult. Mennyire sikerült felállnod ebből? Hogy megy a dalok újraírása?

Hihetetlenül nehéz volt számomra akkor, hiszen két kiadatlan lemez teljes anyaga veszett oda. Most is éppen azon dolgozom, hogy mindent ismét megírjak a következő albumhoz, és talán végre elmondhatom, hogy jól halad minden, úgyhogy ennek nagyon örülök!

Jeffrey Zeiglerrel a Kronos Quartetből egy közös album, a Novel kiadásán dolgoztatok, és ennek is elvesztek bizonyos részei az incidensben. Ezzel mik a terveid? Megjelenik még valaha?

Érdekes, hogy pont aznap este lopták el a gépem, miután befejeztük a felvételeket Jeffrey-vel. Így mindössze a stúdióban épp rögzített csellós részek maradtak meg az egészből, minden más odalett. Még arra is gondoltam, hogy hagyom az egész projektet, de hamar rájöttem, hogy az lenne a könnyebbik út. Úgyhogy leültem, és ismét nekiláttam ennek. Persze rengeteg türelem kellett hozzá, de az utóbbi két hónapban sokat haladtam vele, úgyhogy minden bizonnyal megjelenik ez az anyag nemsokára.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mivel a videómegosztókon kevés koncertfelvételt láthatunk, illetve azokon is vendégzenészekkel játszol, egyelőre rejtély, miként hangzol egyedül a színpadon. Mire számíthatunk a budapesti koncerteden?

Sok új dalt hozok majd, ugyanis elég bonyolult az Impetus darabjait egymagamra áthangszerelni, szóval igazából ezért van, hogy az élő fellépéseken inkább újdonságokat adok elő.

Hogyan alakul számodra az év hátralévő része?

Rengeteg futó projektem van, így ezekkel próbálok meg minél többet foglalkozni, és kihozni magamból a legjobbat. Nagyon várom már, hogy sokat koncertezhessek, de végre hazautazom Argentínába a családomhoz is, erre már nagy szükségem van.

SebastianPlano2_by_MayXiong

Sebastian Plano június 5-én ad koncertet a Bakelit Multi Art Centerben a nálunk már szintén bemutatott Carlos Cipa társaságában. A koncerthez itt tudtok csatlakozni, jegyet nyerni pedig itt lehet!

Interjú: Varju Kitti

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás