Phenom’ Line-Up: Poppy Ackroyd

Varju Kitti
2013.10.16., 11:05

Bár a Hidden Orchestra tagjaként már korábban is megismerkedhetett vele a nagyközönség, Poppy Ackroyd a tavalyi szólólemezével bontakozott ki igazán, s tört előre önálló és elismerésre méltó előadóként. Az inkább férfi zenészek uralta neoklasszikus/ambient szférában egy magával ragadó, érett lemezzel hívta fel magára a figyelmet, hiszen az Escapement sokkal több, mint egy törékeny nő bátortalan szárnypróbálgatása. A november 9-én Budapestre látogató, elbűvölő brit hölgyet most a Line-Up rovatunk keretében mutatjuk be nektek!

A zenéd fő mozgatórugóját a zongora és a hegedű hangja jelenti. Annak idején miért pont ezekre a hangszerekre esett a választásod? Melyikkel ismerkedtél meg előbb?

A hegedülést hétéves koromban kezdtem, majd egy évvel később jött a zongora. Azt mindig is tudtam, hogy szeretnék majd zongorázni, de hogy a hegedű miként került képbe, az jó kérdés. Később más hangszereket is kipróbáltam, de ez a kettő végleg megmaradt, mert a hegedűt igazán kifejezőnek tartom, a zongorában pedig rengeteg lehetőség van.

Mikor dőlt el benned, hogy készen állsz egy lemez megjelentetésére?

Már fiatalkorom óta voltak saját szerzeményeim, jó volt különféle hangokat és dallamokat kreálni a saját örömömre. Az egyetemen elvégeztem a mesterképzést zongora szakon, és ott a kortárs művekre szakosodtam, de rájöttem, hogy az ilyen típusú zenének nem valami nagy a közönsége. Szerettem volna számokat írni, és többféle stílussal megismerkedtem, elkezdtem elektronikusabb műveket hallgatni. A két világ aztán valahogyan összeért, ráadásul nem is igazán találtam ehhez hasonló stílusú zenéket. Azért a komolyabb dalszerzés még a lemez előtti időszakra nyúlik vissza, hiszen írtam zenét filmekhez és táncos darabokhoz is.

Tehát már az albumod előtt is voltak saját munkáid?

Igen, hiszen rengeteg emberrel játszottam együtt, gyakran összeültünk zenélni. Egyszer valaki megkérdezte, hogy volna-e kedvem egy projekthez. Bár előtte még sosem csináltam ilyesmit, gyorsan rávágtam, hogy igen, persze! Szerencsére a visszajelzések pozitívak voltak, úgyhogy kicsit megjött az önbizalmam. Talán abból indult, hogy nekifutottam olyasmiknek is, amiknél csak tettettem, hogy tudom, de akkor valójában még nem tudtam, viszont mire eljött az idő, addigra megtanultam, és ez vitt előre, ez tett nyitottabbá.

Az albumod az Escapement címet viseli. Ezzel menekülsz valahonnan vagy valami elől esetleg?

A cím valójában azt a szerkezetet jelenti, amely azzá teszi a zongorát, ami. Ez egy gépezet része: ha leütsz egy billentyűt, a kalapács megüti a húrt, és ha nem lenne ez az eszköz, akkor a kalapács hozzákapcsolódna a húrhoz, és az nem rezegne, hanem néma maradna. Bár az „escapement” nem igazán a megfelelő angol szó az elszökésre, számomra ez a kifejezés a zongorán keresztüli menekülést megtestesítő érzelmeket jelenti.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A lemezeden minden, amit hallhatunk, csak a zongora és a hegedű segítségével szólal meg, illetve ezek hangjainak manipulálásával. Mi vitt rá, hogy a zongora mögé nézz, és ne csak a „szokványos” módon használd, hanem felfedezd a belső részeket is?

Ez nem igazán olyasmi, amire eleve készültem. Vagyis ez valójában nem olyan újdonság, hiszen sokan már évtizedekkel ezelőtt is kipróbálták a zongorát ily módon. De a legtöbben nem mennek „belülre”, hiszen elég nehéz olyan hangzást kelteni, ami szépen is szól, tényleg meg kell dolgozni érte. Rengeteg gyakorlást igényel, mert a zongora belseje olyan, mintha egy külön hangszer lenne, szinte mint egy hárfa. A legvégén az album afféle keverék lett: egyrészt voltak darabok, melyek a belül keletkező hangoknak köszönhetően születtek, hiszen ezek ihlették, másrészt a sok kísérletezés eredménye, amikor megpróbáltam olyan hangzást létrehozni, amivel én is elégedett voltam végül.

Van egy saját stúdiód is. Hogyan sajátítottad el a technikai tudást, illetve mindazt, ami ehhez a felszereléshez szükséges volt? Őszintén szólva én ezt a részét inkább “férfimunkának” tudom elképzelni.

(nevet) Nagyon sok munka van ebben, rengeteget kellett tanulnom.

Szóval magadtól csináltad végig?

Igen, igen. Az egyetemen volt néhány ilyen jellegű órám, de akkor alig ragadt meg valami. Sok hatás ért a barátom, Joe Acheson által, hiszen ő producer, emellett a Hidden Orchestrában játszik, és neki van egy elképesztő stúdiója. Együtt élünk, így amikor alkalomadtán megakadtam valamiben, odamentem hozzá, és megkérdeztem, ő hogyan csinálná. De azért mindig is arra törekedtem, hogy magamtól tanulhassam meg a dolgokat, mert ha valaki megmutatja, az egyáltalán nem ugyanaz. Szóval ő azért ott volt mellettem, márpedig ő egy igazi szakértő, úgyhogy ez egyszerűbbé tette a helyzetet.

Sikerült előre megválaszolnod egy kérdésem, mert már elárultad, hogy is kerültél kapcsolatba a Hidden Orchestrával.

Ó igen. 12 éve vagyok együtt a barátommal, és amikor először találkoztunk, akkor egy másik együttesben játszottunk, kiegészülve az egyik dobossal, Tim Lane-nel a Hidden Orchestrából. Szóval már lassan 13 éve zenélünk együtt.

És te milyen zenéket hallgatsz? Kik inspirálnak?

Az egyik kedvenc együttesem a nottinghami Origamibiro. Ők egyébként óriási hatással voltak rám, csakúgy, mint azok a kortárs zeneszerzők, akikről az egyetemen tanultam, mint pl. Kurtág. Ő egyébként magyar, igaz? Szeretem még Aphex Twint és DJ Shadow-t is. Sokféle stílus van hatással rám, legtöbbször elektronikus zenét hallgatok, főleg a vokállal kiegészülőket kedvelem. Igazából az általam játszottaktól szinte teljesen eltérő stílusú számokat hallgatok! (nevet)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ahogy mesélted, az albumod előtt több projektben is részt vettél. Az eddigiek közül mire vagy a legbüszkébb, ha nem számítjuk a lemezedet?

(hosszasan gondolkozik) Nem is tudom… Egy táncos barátommal készítettünk egy darabot, egy szólóelőadást, amely az édesapjáról szólt, aki nem sokkal azelőtt hunyt el. Egy hihetetlenül érzelmes, igazi „női” előadás volt vele és velem a színpadon, ahol élőben adtam elő a zenét, ő pedig táncolt rá. Ezzel egy verseny döntőjéig jutott, és ez mindkettőnk számára egy igen csodálatos élmény volt.

Mi volt életed eddigi legizgalmasabb vagy éppen legnagyobb kihívása?

Ó hát rengeteg volt már! Talán a tavalyi turnémat említeném, mert úgy indultam útnak, hogy akkor még meg sem jelent az albumom. Elég ideges voltam emiatt, hiszen nekivágni Európának úgy, hogy senki sem ismer, és nem tudod, milyen reakciót váltasz ki az emberekből, elég nagy nyomást tud jelenteni.

Hogyan látod magad az elkövetkezendő években?

Most úgy érzem, hogy szeretnék még több filmzenét írni, hosszabbakat, mint amilyenek az eddigiek voltak. Talán jövőre egy új albumot is megjelentetnék, és igazából most van legalább három lemez, amit szeretnék befejezni a közeljövőben. Jó lenne még többet turnézni és előadni, de közben jusson idő a zeneszerzésre is, és persze tudjak otthon is lenni. Szóval abból, ami most van, szeretnék még többet.

Poppy Ackroyd a Hidden Orchestrával már megfordult Budapesten, de most egyedül is bizonyítja tehetségét, hiszen garantáltan varázslatos előadását november 9-én hozza el a Mika Tivadar Mulatóba (Facebook-esemény). Vele tart a koncertjei során az effektezésben segédkező John Lemke is, aki idén jelentkezett első, igazán kifinomultra sikeredett szólóalbumával (lemezkritikánk itt), így saját koncert is jár neki. A harmadik vendég pedig a cseh Tomáš Dvořák, azaz Floex, aki mesterien keveri a klarinét hangzásvilágát az elektronikával.

Interjú: Varju Kitti

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás