Phenom Line-Up: Le Hjarta-interjú

2015.01.9., 12:37

Az egyszemélyes produkcióként, Nagy Róbert magánprojektjének induló, majd hamarosan, Vészi Kriszta, Horváth Gergő és Adler Tamás csatlakozásával négytagúra bővült Le Hjärta egyáltalán nem számít újoncnak. A 2011 környékén virágzásba kezdett hazai lo-fi szcéna akkoriban feltűnt zenekarai között is üde színfoltként volt jelen, újdonság azonban, hogy a hálószobát maguk mögött hagyva legutóbbi, Francesca névre keresztelt kislemezüket már profi stúdiókörülmények mellett rögzítették. Ha valaki ettől most megijedne, azt megnyugtatjuk: a zenekar hangzása cseppet sem vesztett dögös, karcos karakteréből. Ha készítenénk egy BBC Sound Of 2015 listát magyar zenekarokkal, a Le Hjärta biztosan szerepelne rajta.


Kérlek, meséljetek kicsit arról, hogyan találkoztatok és hogyan jutottatok el a zenekar alapításáig!

N.R.: Krisztával és Gergővel már korábban is együtt zenéltünk a Secs nevű indie-együttesben, viszont akkoriban végül nem sikerült eljutnunk egy koncertig se, aztán abba is maradt a projekt. A Le Hjärta 2010 legvégén született, amikor felvettem két demo számot és kitettem Bandcampre. Utána én csodálkoztam a legjobban, hogy egyszer csak megjelent egy blogon és tavasszal Lang Ádám, aki az akkoriban formálódó lo-fi szcéna egyik központi alakja volt, írt, hogy van-e kedvünk fellépni az A38-on. Persze, hogy volt, csak ahhoz kellett egy zenekar is, úgyhogy szóltam Krisztának, Gergőnek és Tamásnak, akivel még a svéd szak valami tanszéki rendezvényéről ismertük egymást, ott zenéltünk együtt meg korábban a demófelvételeknél is segített. Szóval adta magát a választás, elég gyorsan zenekar-hangulat lett a dologból. Volt egy-két próbánk, megállapítottuk, hogy vállalhatóan szól élőben, úgyhogy nemsokára meg is volt az első koncertünk a Hajó tetőteraszán.

A magyar hálószoba-pop színteret erősítitek, de mennyire lehet tudatosan szobapop-zenekarként működni?

N.R.: Ez inkább csak egy ránk aggatott jelző, ami azt a színteret jelöli, amelyben mozogtunk az elején és ahonnan amúgy pár tök jó együttes kinőtte magát (pl. Somersault Boy, Summer Schatzies, de pl. a Zombie Girlfriend vagy akár a Route 8 is). Eleinte tényleg “bedroom pop” voltunk, az első számokat konkrétan a hálószobámban vettem fel egy folyton túlmelegedő laptoppal, Yamaha gitárral, a 12 évesen karácsonyra kapott Casio szintivel meg egy Skype-mikrofonnal. A DIY attitűd azóta is jellemző ránk, bár a legújabb két számot már stúdióban vettük fel, a kezdetekhez képest komoly körülmények között. Viszont egyáltalán nem bánjuk, ha továbbra is szobapopként hivatkoznak ránk, mert egyrészt imádjuk ezt a közeget, másrészt meg jól hangzik, ezért is szoktuk “monokróm szobapopként” definiálni a zenénket.

141103_horvath1_007 

Az is érdekes kontraszt, hogy szobazenekarként kifejezetten sokat koncerteztek élőben. Ennyire szerettek színpadra állni, vagy esetleg sokat számítanak nektek a közönség közvetlen visszajelzései?

N.R.: Sajnos olyan sokat azért nem koncertezünk, remélhetőleg, ez jövőre változni fog. Szeretünk élőben zenélni, az mindig nagy erőt ad, ha jól sikerül egy-egy koncert. Az a dinamika, amit olyankor érzel, ha sikerül egymásra hangolódni a közönséggel, nem pótolható semmi mással.

A.T.: Ráadásul az új dalok legjobban koncerten „tesztelhetők”, ugyanis ha valami élőben nem működik elég jól a közönség energiájával se, akkor azzal még foglalkozni kell, mielőtt fölvennénk. A két legújabb dalunk is folyamatosan alakult a színpadon szerzett tapasztalatok alapján, míg kellően jónak éreztük őket a stúdiózáshoz.

A viszonylag folyamatos koncertezéshez képest viszont ritkán jelentkeztek új dalokkal. Mi az oka annak, hogy ennyi ideig érlelődik bennetek egy-egy szám?

N.R.: A tökéletességre törekszünk (nevet). De persze inkább arról van szó, hogy azért mindenkinek megvan a maga “9-to-5” élete, van köztünk újságíró, filmes, multis arc… Úgyhogy néha egy-egy sima próbát is művészet összeszervezni, a számírós-kreatív részt meg pláne. Benne van az is, hogy nem akarunk önismétlő zenekar lenni. Annak örülünk, ha van egy hangzás, amire rá lehet mondani, hogy “lehjärtás“, de az nem lenne jó, ha sorozatban írnánk tíz ugyanolyan számot, mert éppen olyan hangulatunk van.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az egy hónapja megjelent egyik új dalotokat, a Francescát is „nyári slágernek” szántátok, hogyhogy mégis most rukkoltatok elő vele?

N.R.: Ez részben inkább csak egy (ön)ironikus fordulat, bár a szám egy nyári élményt örökít meg, azért nem egy tipikus nyárisláger-hangulatú dal. A stúdiózást még nyáron kezdtük, aztán kicsit elhúzódott a dolog, de örülünk, hogy előbb-utóbb kész lett.

A.T.: Az ausztrál toplistákat is megcélozzuk természetesen…

Hogy zajlik nálatok pontosan a dalszerzés folyamata?

 N.R.: Általában én hozok valami dalkezdeményt, aztán a közös ötletelésnek hála kiegészítjük egy rendes számmá. Ez néha egész gyorsan megy, néha meg rengeteget tökölünk egy-egy refrénnel, de olyan is volt, hogy a felvételnél vettük észre, hogy hiányzik még valami ahhoz, hogy jól szóljon, úgyhogy másnapra Tamás hozott is egy frankó szintitémát, ami pont ott és pont úgy szólt, ahogy kellett.

A legutóbbi kislemezt már stúdiókörülmények közt rögzítettétek. Mennyire volt idegen a környezet illetve mennyire hatott ez a hangzásotokra?

N.R.: Sokat segített, hogy olyasvalakivel stúdióztunk – Puha Szabival -, akit egyrészt ismertünk, másrészt meg otthon van azokban a zenékben, amiket mi is hallgatunk és szeretünk, tehát ő is meg mi is értjük, ha mondjuk kicsit interpolosabb visszhang kell a gitárra vagy tame impalásabb dob a refrén alá.

Az első közös munkánk egy korábbi szám (Tellement une star) újrafelvétele volt, ebben az volt az érdekes, hogy mi próbáltunk az eredeti, saját, laptopos, béna lo-fi hangzáshoz ragaszkodni, Szabi viszont friss füllel kicsit más irányba vitte volna a számot. A végeredmény egy olyan hangzás lett, ami nem tagadja meg a korábbi felvételek hangulatát, de profibban és “jobban” szól. Végül is ezt a vonalat próbáltuk követni a két újabb számnál is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Úgy tudom, a stúdiózás annak eredményeképp jött létre, hogy mikor a Dark Horses koncerten előzenekaroskodtatok, a WM Music egyik embere felfigyelt rátok. Mennyire volt nehéz döntés a kezükbe adni magatokat? Hiszen eddig majdnem minden DIY-alapon működött a zenekarban.

N.R.: Ez a két szál egymástól függetlenül futott, amúgy is gondoltunk már rá, hogy stúdiózni kéne, fölvenni egy-két számot rendesen. Ettől függetlenül nagyon örültünk annak, hogy megkerestek minket, és szerencsére eddig nem érezzük úgy, hogy bármiben is korlátozná a zenekart ez a dolog. A WM Music segít a kész zene terjesztésében, de az, hogy addig hogy jutunk el, teljesen rajtunk áll.

Érzitek már bármilyen pozitív hatását annak, hogy bekerültetek egy kiadóhoz? Például ha jól láttam, az új dalaitok elérhetőek Deezeren és Spotifyon is.

N.R.: Igen, sőt, iTunes-on is ott vagyunk, aminek nagyon örülünk meg tök menő. Azt reméljük, hogy ezáltal minél több emberhez, egyre szélesebb réteghez eljut a zenénk, és igazából ennek az első jeleit már érzékeljük is, pl. amikor egy ismerős azzal hív fel, hogy ő valahol most hallotta a Le Hjärtát és hogy nem is mondtam, hogy milyen fasza kis számaink vannak.

raketa2

Mik a terveitek 2015-re?

N.R.: Szeretnénk legkésőbb tavasszal újabb két számot fölvenni Puha Szabival, aztán lehetőség szerint minél többet koncertezni. Meg mondjuk nem lenne rossz, ha egyszer egy piros lámpánál a mellettem álló Bentley-ből egy Le Hjärta-szám üvöltene. (nevet)

Címkék: , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás