Phenom’ Line-Up: Duke Bluebeard

Avatar photo
2018.06.11., 14:50

Lukács Á. D., vagyis a Duke Bluebeard művésznév mögött megbújó énekes-dalszerző amellett, hogy a Lone Waltz Records egyik alapítója, már egy ideje szuperebbnél szuperebb zenékkel jelentkezik. Első albuma 2016-ban jelent meg Friend or Foe címmel. Legújabb, kétdalos kislemeze a 4:20 címet kapta, és egy egyedülállóan ötletes kampány is tartozott hozzá. Ennek apropóján beszélgettünk vele többek közt a hazai zenei vérkeringésbe kerülés nehézségeiről.

 
 

Mi a legkorábbi zenei emléked?

Pontosan nem tudnám megmondani, de valószínűleg az, ahogy anyukám otthon hegedül, és zongorázik, vagy apám egyik lemeze.

Hivatalos indulásként a 2008-as évet jelölöd meg, az első kislemezed azonban 2015-ben jelent meg. Milyen mérföldköveket emelnél ki az elmúlt tíz évből, és hogyan írnád le azt a folyamatot, amellyel a Duke Bluebeard körvonalazódott?

2008-ban írtam meg az első dalom. Utána nagyon sokáig felvétel közelébe se kerültem, viszont sok anyagot felhalmoztam. Aztán volt még 2015 előtt egy felvételem, a 2013-as Summer Is Dead, amelyre most leginkább mint demóra tekintek. Ennek ellenére ez akkor mérföldkő volt. Utána pedig sorra, ahogy jött a D. B. kislemez, a Friend or Foe album, most a 4:20 – ezek mind nagy lépések voltak nekem.

Nemrég jelent meg a kétdalos 4:20 című kiadványod, amelyhez egy nagyon érdekes kis minikampány is tartozott – kérlek, mesélj erről!

Ez lehetne az a híres kampány, ami senkit sem érdekelt. Ettől függetlenül én szerettem. Április 20-án indult egy 420 órás visszaszámlálás, amelynek lejártával előrendelésre került az anyag – ezt persze előre nem lehetett tudni. Az sem volt tiszta, hogy ez a 4 perc 20 másodperc hosszú kiadványra vonatkozik, vagy csak simán 420. Ez nekem izgi volt, azért is, mert kíváncsi voltam, hogy van-e ilyesmikre figyelem itthon. A szomorú tanulság az, hogy nem igazán van.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ezek az első szerzemények, amelyeken nem egyedül dolgoztál. Kik voltak a közreműködők, és honnan jött a közös munka ötlete? Számíthatunk még ilyenre a jövőben is?

A közreműködők Everett Darling, azaz Skiing, egy Berlinben élő amerikai zenész barátom; Palotai Soma, azaz Perrin, ő egy hazai dj/producer, akinek most jelent meg nemrég a Lay Down című kislemeze; valamint Stanislav Bendarjevsky, azaz Stas, egy minszki születésű, épp Budapesten élő dj/producer, a Babylon Records atyja. Az ötlet szerintem még az alapsávok felvétele alatt jött, kivéve Everettet, aki egy emaillel hozzátette a maga részét. Szerintem nagyon jól sikerült ez a kör, úgyhogy igen, lehet még számítani ilyesmikre.

2016-ban jelent meg első lemezed, a Friend or Foe, amey azért kapta ezt a címet, mert szerinted ez egy olyan vízválasztó, amikor a közönség eldönti, hogy a barátod vagy az ellenséged. Mi lett a konklúzió?

Ez nehéz kérdés. Talán kevésbé lettem ellenség, mint barát. Tulajdonképpen azért nehéz erre válaszolnom, mert nem tudom eldönteni, hogy nekem ezekkel a dalaimmal mi a maximum, amire felpörgethetem ezt a projektet.

A mostani állapottal nem vagyok teljesen elégedett, pedig szerintem nem vagyok nagyravágyó.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Már javában készül a második lemez, sőt, ezen már az első megjelenése előtt, 2013-ban is dolgoztál, és már a címe is megvan. Mi történt az Ani Konnichiwával, miért került fiókba, és mikor várható a megjelenés?

2013-ban írtam, és már másodszorra vesszük fel. Először a kiköltözésem miatt lett félretéve, most pedig azért áll, mert nagy vállalás egy lemezt úgy elkészíteni, hogy közben az ember dolgozik sok minden máson is, ráadásul nem csak a művészet oltárán áldoz. Nagyon remélem, hogy meg tud jelenni 2019 elején, de megígérni nem merném.

Úgy tudom, nem kifejezetten vagy kibékülve azzal, hogy élőben színpadra állj. Mi ennek az oka, milyen gondolatok játszódnak le ilyenkor a fejedben?

Sosem voltam az az igazán jó előadó, nem érzem otthon magam egy színpadon. Meg az sem segít, hogy sokszor nagyon kevés visszajelzést kap az ember, és ilyenkor azért szerintem mindegyik embert elfogja a színpadon az érzés, hogy akkor talán inkább mindenki menjen haza. Őszintén szólva a legtöbbször csak várom, hogy a végére érjek, és lemehessek a színpadról. Nem érzem, hogy adtam valamit, és nem érzem, hogy kaptam valamit. Ez így meg szar. Remélem, hogy ez máshol vagy másokkal máshogy van.

A 2010-es évek elején volt egyfajta hálószobapop-mozgalom, amelynek köszönhetően az énekes-dalszerzők is kicsit előtérbe kerültek Magyarországon, most pedig mintha újra ez lenne a helyzet – elég, ha a Lone Waltz előadóira gondolunk. Te hogy látod ezt a helyzetet, érzel-e akár zenészként, akár a kiadó egyik alapítójaként változást?

Nem látom, hogy újra felívelőben lennének az énekes-dalszerzők itthon. Sokkal inkább azt érzem, hogy ez a hullám késve és már félgőzzel érkezett meg hozzánk, és el is múlt.

Akkor sem igazán történt meg, mert mondjuk arra nem tanította meg az embereket, hogy ezek a csajok meg srácok valamiről írnak, és ugyanannyira fontos figyelni arra, hogy mit akarnak mondani, minthogy milyen édesen prüntyögnek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás