PHANTASY LABEL NIGHT: Szülinaposokat köszönt Erol Alkan – Nyerj páros belépőt!

Avatar photo
2014.06.11., 17:48

A dj-pultokat már a 90-es évek elejétől birtokba vette, később legendás klubesteket tartott előremutató zenészekkel és slágerekkel, világsztároknak készített remixeket, kiadót alapított (Phantasy), Boys Noize-zal kollaborált, majd tavaly megjelent első önálló EP-je is – ez mind Erol Alkan, a ciprusi török származású dj-producer, aki sok területen átívelő karrierjével figyelemreméltó alakja lett az elektronikus zenei szcénának. Az első magyarországi klubestjét június 13-án, az Ötkert 4. szülinapján megejtő dj mellé érkezik kiadóbeli partnere, Ghost Culture is, így a pénteki buli a hivatalos PHANTASY LABEL NIGHT lesz. Nálunk pedig belépőket is nyerhettek!

A nyereményjáték lezárult!


Erol-Alkan-2012-940x626

A londoni székhelyű Erol Alkan már régóta benne van a szakmában, hiszen már 1993-ban elkezdte uralma alá hajtani a dj-pultokat a brit fővárosban. Mérföldkő volt számára a ’97-es év, amikor is elindította a hétfői – mára már legendássá vált – Trash klubestet, amely tíz évig volt meghatározó éjszakai program London életében. Itt egyébként olyan előadók fordultak meg, mint a Klaxons, a Bloc Party, a Yeah Yeah Yeahs vagy az LCD Soundsystem, a Trash kultusza pedig olyan nagy lett, hogy megszűnése után is tribute estekkel tartották életben az emlékét.

Dj-karrierje egyre jobban ívelt felfele, és sorra jöttek az elismerések is: 2003-ban a Muzik az év legnagyobb áttörését produkáló dj-ének kiáltotta ki, majd a Bugged Out sorozat szervezői egy beugrós szettje felénél azonnal rezidenciát ajánlottak neki saját bulikra, 2006-ban pedig a Mixmag az év dj-ének választotta. Egymást érték a remixfelkérések is, így mindmáig olyan neves előadóknak gondolta újra a szerzeményeit, mint pl. a The Chemical Brothers, a Bloc Party, a Franz Ferdinand, a Klaxons, az Interpol, az MGMT, a Tame Impala vagy a Metronomy, Kylie Minogue Can’t Get You Out Of My Head és a The Smiths Blue Monday c. dalából születő mash-up pedig akkora siker volt, hogy az énekesnő 2002-ben a Brit Awardson is ezt a verziót adta elő.

Alkan 2007-ben alapította meg saját kiadóját, a Phantasyt, 2009-től pedig rendszeresen kollaborált Boys Noize-zal, de egyedüli előadóként való bemutatkozására egészen tavalyig kellett várni. Ekkor érkezett az Illuminations EP, amellyel SoundCloudon is lehet ismerkedni:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A hazánkat eddig csak a fesztiválszínpadokról ismerő Erol Alkan most az első magyarországi klubestjére készül, és vele tart a szintén a Phantasy kiadóhoz tartozó Ghost Culture is, aki füstös, analóg elektronikával és detroiti technóval fogja megfűszerezni a péntek éjszakát. A két fronton is támadó Phantasy így saját bulit kap: június 13-án az Ötkert 4. szülinapján tehát PHANTASY LABEL NIGHT!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kollektiva + UAF Hungary + Ötkert present:

PHANTASY LABEL NIGHT

Erol Alkan (UK)
Ghost Culture (UK)
TMX
Vikipop
Fullstereo

Helyszín
Ötkert, 1051 Budapest, Zrínyi u. 4.

Időpont
2014. június 13. 22:00

Belépő
fiúknak 2000 HUF, lányoknak ingyenes!
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás